Barion Pixel

Hatalmas, még kihasználatlan erő rejlik a közösségi energiában

Forrás: Wikipedia Commons

A helyi közösségek vagy önkormányzatok lényegesen erősebbé válnak, ha közösen beruháznak napelembe, illetve bármilyen más megújuló energiába és abból fedezik energia-szükségletüket. A felesleget eladhatják vagy tárolhatják, a hasznot pedig a közösségük javára fordíthatják.

Webináriumban mutatta be a héten a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az European City Facility (EUCF, Városokkal a városokért) elnevezésű programot, amely a helyi fenntartható energetikai beruházások támogatására született. A szövetség honlapja alapján az EUCF második fordulójában a hazai önkormányzatok közül ezúttal is öt pályázó nyerte el a 60 ezer eurós támogatást éghajlatvédelemmel kapcsolatos beruházási koncepció elkészítésére. Felhívják rá a figyelmet:

Az önkormányzatok szerepét és lehetőségeit az energiaközösségek létrehozásában Kovács Bence, Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) közösségi energia programvezetője mutatta be, ennek kapcsán érdemes elmélyülni magának a közösségi energiának a szerepében is.

Lehetőség az önkormányzatok előtt

Maguk az önkormányzatok a 2013 óta futó MTVSZ Közösségi Energia alprogram alapján tájékozódhatnak, amelynek célja a természetvédő szövetség honlapja szerint, hogy a hazai tervek, szabályozás és támogatási rendszer megfelelően segítse itthon minél több közösségi megújulóenergia kezdeményezés létrejöttét. Ekkor a helyi közösségek vagy önkormányzatok közösen beruháznak napelembe, illetve bármilyen más megújuló energiába és abból fedezik energia-szükségletüket, sőt a felesleget eladják vagy tárolják, a hasznot pedig a közösségük javára fordítják.

A közösségi energia lényege

Maga a közösségi energia az Energiaklub összefoglalója szerint nem más mint együttműködés, előrelátás, fenntarthatóság, csapatmunka, a környezet adta előnyök átformálása közösségi előnyökké. Társasházi fejlesztéssel, helyi energiaszövetkezet létrehozásával vagy akár települési összefogással is megvalósulhat. A szervezet szerint nagyban hozzájárul a közösségépítéshez, az önrendelkezéshez, és példát mutat. A közösségi energia beruházások ráadásul tudatosabb energiafogyasztásra serkentik a helyi lakosokat.

Mint kiderül, Dániában és Németországban a szélerőművek és napelemek jelentős hányada már ma is magánemberek, gazdák, közösségek kezében van. A kisebb közösségi megújulós beruházások valódi haszonélvezői ők maguk.

Az Energiaklub szerint amennyiben egy decentralizált, helyi, megújuló forrásokra épülő rendszert építünk, a legnagyobb szerep a közösségi megoldásoknak juthat, a pozitív hatásokat pedig maguk a fogyasztók élvezhetik.

A megújuló energiák (szél, nap, biomassza, geotermia) azonban az ország bármely pontján elérhetők. Egy vagy több erőforrásra alapozva helyi szinten gazdaságilag is előnyös közösségi termelést lehet megvalósítani.

A széllel szemben

E ponton érdemes megállnunk és visszatérnünk a szervezet egy évvel ezelőtti előadássorozatára, amelyből világosság vált, a jelenlegi hazai szabályozás hogyan lehetetleníti el a szélenergia felhasználását:

Ezzel együtt a közösségi energiában rejló erővel kapcsolatban a szervezet nem véletlenül szögezte le öt éve, hogy számtalan önkormányzati vezető nem ismeri ezeket a lehetőségeket vagy nem tudatosul bennük, milyen társadalmi-gazdasági előnyökkel jár egy ilyen befektetés. Mint hangsúlyozzák:

Pedig nem kérdés, mennyivel megnyugtatóbb a helyi forrásokból, akár mezőgazdasági hulladékból működő biogáz üzemre bízni magunkat, mint az oroszok által szolgáltatott földgázra. A biogázban rejlő különleges lehetőségeket korábban podcastünkben is bemutattuk.

A helyi gazdaság felpezsdítése

A szervezet kiemeli, mennyivel előnyösebb helyi napos-szeles beruházásokkal fogyasztóból termelővé válva nagyrészt függetleníteni magunkat a piaci változásoktól. Ezek a beruházások segítenek a helyi gazdaság erősítésében is. Egyrészt a helyi, és sok esetben olcsóbb energiaszolgáltatás (fűtés, áram) vonzó a cégeknek, mely új munkahelyek létesülését eredményezi.

Elősegíti, hogy a vásárlóerő helyben hasznosuljon, tehát felpezsdíti a helyi gazdaságot. Az energia „szállításából” fakadó költségek jelentősen csökkenhetnek, a kisebb rendszerek pedig jóval nagyobb hatásfokkal működtethetők.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!