Vajon valóban az szolgálja legjobban az erdők érdekeit, ha megtiltjuk a fakivágásokat? És miből finanszírozható a természetvédelmi célú erdőkezelés? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Szilágyi László a Zöld Hang stúdiójában Standovár Tibor ökológussal, az ELTE docensével.
A nyári fakivágási moratórium komoly várakozásokat keltett a természetvédők körében, ugyanakkor bizonytalanságot okozott az erdőgazdálkodóknál. A szeptember végéig tartó átmeneti időszak lehetőséget teremthetett volna az erdőgazdálkodás szabályainak újragondolására, ám Standovár Tibor szerint az ehhez rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult.
A műsorban idézett miniszteri tájékoztatás szerint 1441 védett erdőrészletet vizsgáltak felül, és ezek 35 százalékában továbbra is fennmarad a fakivágási tilalom. A száz évnél idősebb, magas természetességű állami erdőállományok is teljes körű védelmet kapnak az ígéret szerint. Az azonban még nem minden részletében világos, hogy a korlátozások milyen jogi és gyakorlati megoldások révén érvényesülnek.
Nem minden fakivágás árt az erdőnek
A természetvédők számára érthető elvárás, hogy a védett területeken ne folyjon gazdasági célú fakitermelés. Csakhogy a magyar erdők jelentős része évszázados emberi beavatkozások nyomán alakult ki, és messze áll attól a természetes állapottól, amelyet a természetvédelem ideálisnak tekint.
A hagyományos, úgynevezett vágásos erdőgazdálkodás következtében sok erdőrészletben hasonló korú és méretű fák találhatók, miközben hiányoznak a természetes erdőkre jellemző változatos korosztályok, fafajok és élőhelyek.
Standovár szerint ezért bizonyos esetekben éppen az erdő természetesebbé alakításához van szükség tudatos beavatkozásra. Ilyen lehet kisebb lékek kialakítása, az újulat segítése vagy az őshonos fafajok visszatelepítése. Más erdőkben viszont éppen a be nem avatkozás szolgálhatja legjobban a természetvédelmet.
A megoldás tehát nem a teljes fakivágási tilalom és a korlátlan gazdálkodás közötti egyszerű választás. Az erdők állapota és adottságai alapján kell eldönteni, hol milyen beavatkozás indokolt.
Az örökerdő sem csodaszer
A hazai erdők túlnyomó részét jelenleg vágásos üzemmódban kezelik. Ennek egyik alternatívája az örökerdő-gazdálkodás, amelynek lényege, hogy az erdő megújulása során is fennmaradjon a folyamatos erdőborítás.
Ez nemcsak természetvédelmi szempontból lehet előnyös, hanem a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, a talaj és a vízkészletek védelmét is segítheti.
Az átállás azonban hosszú folyamat. A meglévő erdőállományok eltérő adottságai, az egyre gyakoribb aszályok, az idegenhonos kártevők és a vadállomány hatásai miatt nem mindenütt lehet azonos módszereket alkalmazni.
Standovár példaként említi a Mecsekerdő munkáját, ahol már korábban elindult a hagyományos vágásos gazdálkodástól való eltávolodás. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor azt is mutatják, mennyire megnehezíti az átállást a klímaváltozás, különösen a bükkösök esetében.
A túlszaporodott vadállomány az egyik legnagyobb akadály
A beszélgetés egyik hangsúlyos témája a vadállomány erdőkre gyakorolt hatása volt. A nagy létszámú növényevő vadállomány sok helyen megakadályozza az erdők természetes megújulását: a fiatal fák hajtásait és az aljnövényzetet lerágják, ami hosszú távon az erdők fajösszetételét és alkalmazkodóképességét is károsíthatja.
A probléma nem csupán az erdőfelújítás költségeiről szól. A változatos aljnövényzet eltűnése a talajra, a vízmegtartásra és az erdei élővilág egészére hatással van.
A védekezés ma sok esetben kerítések építésével történik, ám ez költséges és nem jelent valódi rendszerszintű megoldást. Standovár szerint a vadállomány hatásainak kezelése nélkül az örökerdő-gazdálkodásra való átállás is számos helyen kudarcot vallhat.
Az erdők védelmének árát is meg kell fizetni
A természetvédelmi célok megvalósításának másik alapvető akadálya a jelenlegi finanszírozási rendszer.
Az állami erdészeti társaságoknak számos közfeladatot kell ellátniuk, miközben bevételeik legbiztosabb forrása a faanyagtermelés. Ha ezt a bevételt korlátozzák, de a feladatok és kötelezettségek változatlanok maradnak, az feloldatlan ellentmondáshoz vezet.
Standovár ezért fontosnak tartaná egy önálló, természetvédelmi célú erdőkezelési üzemmód bevezetését. Ebben nem a faanyagtermelés vagy a nyereségesség lenne az elsődleges cél, hanem az erdő természeti értékeinek megőrzése, illetve helyreállítása.
Ehhez azonban pénzre, megfelelő szakemberekre és hosszú távú intézményi átalakulásra lenne szükség. A természetvédelmi szempontok érvényesítése nem egyszerűen jogszabályok megváltoztatását jelenti: az erdőgazdálkodás teljes rendszerében szemléletváltásra van szükség.
Tudományos adatok segíthetik a döntéseket
A beszélgetés végén szó esett azokról a kutatásokról is, amelyek az erdők természetességi állapotának felmérését szolgálják.
Standovár több ilyen kutatásban vett részt. A különféle módszertanok az erdők korán és fafajösszetételén túl olyan szempontokat is figyelembe vesznek, mint az állomány szerkezete, a holtfa mennyisége, a vadállomány hatása vagy az erdő történeti folytonossága.
Az egyik országos projektben az erdőállomány-adattár alapján olyan értékelési rendszert is kidolgoztak, amely valamennyi erdőtervezett erdőrészletre alkalmazható.
Az ilyen kutatások segítségével megalapozottabb döntések születhetnének arról, hol van a legnagyobb szükség természetvédelmi beavatkozásra, mely erdők érdemelnek különleges védelmet, és hol indokolt a gazdálkodási módszerek megváltoztatása.
A nyári moratórium így akár egy hosszabb átalakulás első lépése is lehet. A kérdés az, hogy a rövid távú korlátozásokat követi-e a tudományos eredményekre épülő, következetes és finanszírozható erdővédelmi politika.
