Az egészségünket messze nem csak az határozza meg, hogy milyen orvoshoz jutunk el, ha megbetegszünk. A környezet, a táplálkozás, a társas kapcsolataink, az anyagi helyzetünk, az iskola, a lakóhelyünk és még az is számít, milyen élelmiszereket reklámoznak nekünk. Vitrai József népegészségügyi szakember szerint éppen ezért az egészségi problémákra sem lehet egy-egy elszigetelt intézkedéssel tartós választ adni.
A hétköznapi szóhasználatban az egészségügy alatt többnyire kórházakat, rendelőket, orvosokat és ápolókat értünk. Vitrai József szerint azonban ez valójában inkább a „betegségügy”: akkor találkozunk vele, amikor valaki már beteg vagy legalábbis bekerült az ellátórendszerbe.
A népegészségügy feladata ezzel szemben jóval korábban kezdődik. Azt vizsgálja, mitől maradhatnak egészségesek az emberek, milyen körülmények növelik a betegségek kockázatát, és hogyan lehet ezeken társadalmi szinten változtatni.
A Zöld Hang Stúdióban Vitrai Józseffel, a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület szakemberével beszélgettünk.
Egyetlen intézkedés ritkán elég
Jó példa erre a népegészségügyi termékadó, közismertebb nevén a chipsadó. Vitrai szerint a bevezetése után rövid távon valóban csökkent az egészségre kockázatos termékek fogyasztása. Hosszabb távon azonban az előny eltűnt.
A tanulság szerinte nem az, hogy nincs értelme szabályozni. Inkább az, hogy egyetlen jogszabály önmagában nem képes megváltoztatni egy egész fogyasztási kultúrát.
Ez vezet el ahhoz a gondolathoz, amelyet a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület „Népegészségügy 3.0” néven képvisel: az egészséget meghatározó tényezőket rendszerként kell kezelni.
A társadalmi problémák ugyanis sokszor úgynevezett „wicked problemek”, vagyis nehezen körülhatárolható, rendkívül összetett problémák. Egy beavatkozás nem feltétlenül azt az eredményt hozza, amelyet vártak tőle, ezért folyamatosan mérni kell a hatását, majd szükség esetén módosítani az eszközökön.
Nemcsak a génjeink és az orvosaink számítanak
Az egészségi állapotot rengeteg egymással összefüggő tényező alakítja. Számít az öröklött genetikai háttér, de az is, milyen fizikai és társadalmi környezetben élünk, mit eszünk, mennyit mozgunk, kik vesznek körül bennünket, milyen a lakhatásunk vagy éppen mennyi erőforrással rendelkezünk.
Ezért Vitrai óvatos azokkal az egyszerű állításokkal is, amelyek százalékokra bontják, mennyit számít az életmód, a környezet vagy az egészségügyi ellátás.
Egészen más ugyanis az ellátórendszer jelentősége annak, aki könnyen hozzáfér magas színvonalú szolgáltatásokhoz, mint annak, aki egy rosszul ellátott térségben él, és nehezen jut el orvoshoz.
Hasonlóan árnyaltan beszél a szűrővizsgálatokról is. A korai felismerés természetesen életeket menthet, de szerinte hiba lenne a népegészségügy központi eszközének tekinteni az egyre több és szélesebb körű szűrést. A rendelkezésre álló erőforrásokat mindig ahhoz kell mérni, mekkora egészségnyereséget lehet velük elérni. Sok esetben hatékonyabb lehet a magas kockázatú csoportok célzott szűrése.
Hogyan hat a környezet állapota az egészségre?
Vitrai szerint Magyarországon erről még nincs elegendő átfogó adat, az azonban jól ismert, hogy az ökológiai rendszerek állapota számos módon összefügg az emberi egészséggel.
Ilyen tényező a biodiverzitás, a levegő minősége vagy éppen a mikroklíma. Egyre fontosabb kérdéssé válik a hőterhelés is. Nemcsak az extrém hőségnapok okozta közvetlen többlethalálozás számít: a tartósan magas hőmérséklet hosszabb időn át is terhelheti az emberi szervezetet.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás így nem pusztán környezetvédelmi, hanem egyre inkább népegészségügyi feladat is.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek
A beszélgetés egyik legerősebb párhuzama az ultrafeldolgozott élelmiszerekről szólt.
Vitrai felidézett egy összehasonlítást: a dohányzás káros hatásairól jóval azelőtt rendelkezésre álltak ismeretek, hogy a szabályozás érdemben reagált volna rájuk. Szerinte ma hasonló helyzet alakulhat ki az ultrafeldolgozott élelmiszerekkel.
A kérdés azonban itt sem oldható meg pusztán azzal, hogy az egyéneknek azt mondjuk: egyenek egészségesebben.
A táplálkozási szokások jelentős része gyerekkorban alakul ki. Emiatt Vitrai az egyik legfontosabb beavatkozási pontnak az óvodát és az iskolát tartja. Más közétkeztetésre, iskolakertekre, valamint az egészség szempontjainak az oktatás egészébe történő beépítésére lenne szükség.
Ez különösen fontos azért is, mert az egészséges táplálkozás lehetősége társadalmilag egyenlőtlenül oszlik meg. A jobb anyagi helyzetű, tájékozottabb rétegek könnyebben vásárolnak jobb minőségű élelmiszert, keresnek helyi termelőket vagy változtatnak életmódjukon.
Eközben az élelmiszeripari cégek marketingereje óriási, és a közösségi média segítségével már a gyerekeket is rendkívül hatékonyan érik el.
Az egészséghez működő közösségek is kellenek
A népegészségügy azonban nemcsak betegségek és kockázatok elkerüléséről szól.
Vitrai szerint érdemes tágabban, a jóllét felől gondolkodni. Ehhez pedig társas kapcsolatokra és működő közösségekre is szükségünk van.
Nem mindegy, van-e kit felhívnunk, ha bajba kerülünk, mennyire érezzük értelmesnek a saját életünket, van-e lehetőségünk hatni a környezetünkre. A közösség ráadásul nemcsak lelki támaszt jelent: befolyásolhatja a lakhatást, a közlekedést, az elérhető élelmiszereket, a munkakörülményeket és számos más, egészségünket meghatározó tényezőt.
Vitrai ezért a jövő népegészségügyében fontos szerepet adna a helyi és országos „egészségkoalícióknak”: olyan közösségeknek, amelyek maguk is részt vesznek annak meghatározásában, mire lenne szükség az emberek egészségének javításához.
A beszélgetés elején az önálló népegészségügyi államtitkárság létrejötte is szóba került. Vitrai ezt fontos intézményi változásnak és lehetőségnek tartja. A kérdés most az, sikerül-e a politikai szándékot olyan hosszú távú, összehangolt lépésekre váltani, amelyek nemcsak az egészségügyi ellátást, hanem az egészséget meghatározó környezet egészét alakítják.
