A világ mezőgazdaságának globális működése évtizedek alatt számos olyan anomáliát halmozott fel, amelyekkel most, hogy gyűlnek a viharfelhők, kezdeni kell valamit. Az egyik ilyen az európai gyapjú ügye, amely jelenleg a juhtenyésztés problémás melléktermékeként kezelt kolonc, amitől még megszabadulni sem egyszerű, miközben sokrétűen értékes alapanyag lehetne. Jóval többről van itt szó, mint „a gyapjú ügyéről”.

Magyarországon évente mintegy 3 ezer tonna gyapjú termelődik – ez európai viszonylatban nem jelentős mennyiség, kivéve, ha az a cél, hogy ne legyen egyáltalán. Azóta ugyanis, hogy a nyers gyapjúból már leginkább csak a kiváló minőségű merinóira van igény az európai piacon, ami a hazai juhállomány gyapjújának csak egy része, a tenyésztők számára a lenyírt gyapjú súlyos veszteséget termel. Mivel az 1990-es évek végére Magyarországon a teljes könnyűipar megszűnt, többek között a textilipar is, ez új helyzetet teremtett a juhtenyésztők számára is. Addig az összes keletkezett gyapjút kimosták, és a feldolgozásának teljes vertikuma működött. A másik változás, ami alapjaiban rengette meg a gyapjú helyzetét, az a fast fashion világhódítása: vagyis, hogy a textilipar szintetikus alapanyagokból gyártott, rossz minőségű, olcsó ruhadarabokkal árasztja el 2– 3 havonta az üzleteket, és a drágább, tartós, minőségi gyapjútermékekre nincs igény.
Mivel a juhok továbbra sem szoktak le arról, hogy hőháztartásukat gyapjúnövesztéssel oldják meg, amit ráadásul időnként le kell nyírni, az értékes bundából probléma lett, méghozzá világszerte. Az Európai Unió szabályozása pedig erről a problémáról gyakorlatilag nem vesz tudomást. Az egészséges állatoktól származó nyers gyapjút ugyanis az 1069/2009/EK rendelet 3. kategóriájú állati mellékterméknek minősíti, függetlenül attól, hogy élő vagy levágott állattól származik. Így a rendelet egy kalap alá vonta a gyapjút a hasított testekkel, a vérrel vagy a nyers bőrrel, annak ellenére, hogy ezek egészségügyi kockázatait nem is lehet egy napon említeni a gyapjúéval.
Ugyanez a rendelet azt is előírja, hogy a nyers gyapjú felhasználható biogáz előállítására, illetve, mivel magas nitrogéntartalma és lassú lebomlása miatt gazdagítja a talajt, átalakítható szerves tápanyag– utánpótló és talajjavító anyaggá is. Ugyanakkor közvetlen kijuttatása a talajra tilos, és az uniós jogszabályok nem engedélyezik a nemzeti hatóságok számára, hogy kivételt tegyenek. A gyapjút tehát csak úgy használhatja fel a mezőgazdaság, ha a rendeletben elismert célra – például textilipari feldolgozásra – engedélyezett létesítményben komposztálják, vagy tápanyag utánpótló szert gyártanak belőle. Máskülönben automatikusan veszélyes hulladéknak kell tekinteni.
Addig látszólag nem volt baj, míg a gazdálkodók találtak piacot – hol másutt, mint Kínában – , de már ennek is vége. Kína bezárkózott, a nyers gyapjúért kapható összegek a vele kapcsolatos alapvető költségeket sem fedezik, a begyűjtési láncok Európa– szerte megszakadtak, a gyapjúmosók bezártak.

De mi történik a gyapjúval?
Megkérdeztük Holló Mátyást, a Magyar Juh és Kecsketenyésztők Szövetségének elnökét, hogyan tudják kezelni a gazdák ezt az áldatlan helyzetet. Elmondta, hogy nemcsak Magyarországon vagy Európában, de még a világ vezető gyapjútermelő országaiban, Ausztráliában és Új– Zélandon is – ahol a szabadtartás miatt nagyon jó minőségű gyapjút nyírnak le a juhokról – , gondot okoz a gyapjú értékesítése. Ott állománycsökkentésre kényszerültek a gazdák, ugyanis a kezeletlen gyapjúhoz kapcsolódó kötelezettségek miatt a gyapjú bevételt csak visz, de nem hoz. Holló Mátyás egy teljesen abszurd példát is megosztott velünk. Spanyolországban is eladhatatlan a nyers gyapjú, ám van egy szervezet, amely összegyűjti és válogatja a tagjai által megtermelt gyapjút, majd Uruguayba szállítja el mosatni. A tisztított terméket aztán már el lehet adni – legtöbbször Kínába –, vagy visszahozzák Európába.
Pár éve – a pandémiáig – még a magyar gyapjút is kicsit könnyebben lehetett értékesíteni, mert Szlovákiában, illetve Ukrajnában működött válogató, és volt két kínai kereskedő is, aki vásárolt föl gyapjút. Ma a költség– haszon olló olyan durván szétnyílt, hogy a gyapjúból származó bevétel, a nyírás költségének kb. 25– 30 %– át fedezi csak.
„Amikor a 80-as évek végén még keresett volt a gyapjú, 1 kilóért 200–280 forintot adtak – magyarázza Holló Mátyás –, a bárány kilóját pedig 90–110 forintért adtuk el súlykategóriától függően. Jelenleg 1 kiló bárányt 2000–2500 forintért vesznek át tőlünk, 1 kiló gyapjút pedig 50–150 forint között, minőségtől függően. Tehát míg régen 1 kg élő bárány ára 30 dkg gyapjú értékével volt egyenlő, most kb. 30 kg-mal azonos.”
De akkor mi történik a gyapjúval, szerettük volna megtudni, de úgy tűnik, erre nincs vállalható felelet. Holló Mátyás szerint gyakori, hogy nyíráskor belerétegezik a trágyába, és kiszórják a földekre. (Mint említettük, közvetlen kijuttatása nem engedélyezett.) Hozzátette még, hogy „volt olyan cég, amely készített gyapjúpelletet, de mivel egységnyi hatóanyag – tartalomra jóval magasabb az előállítási költsége, mint a műtrágyáé, és Magyarországon még nem tartunk ott, hogy ezeket a környezetbarát dolgokat kellőképpen értékeljék az emberek, nem tudott elterjedni. Jelenleg egy cég vesz gyapjút Magyarországon, az említett 50– 150 Ft-os áron. Ebben a kritikus helyzetben még ennek is örülni kell, mert legalább nem foglalja a helyet a raktárakban.”
3 az 1-ben, mégsincs rá kereslet
Lássuk, mi is az a gyapjúpellet – vajon az értékes gyapjú jobb híján való elpocsékolása, vagy épp ellenkezőleg, jó hatásainak megsokszorozása?
Jelenleg a magyar piacon egyetlen hazai gyártású gyapjúpellet van forgalomban, az Agrologica Kft. által előállított FitoWool. Dr. Veres Andrea növénydoktor innovációja – a leírása szerint – egyszerre enyhítheti az aszály, a vízhiány és a talajromlás problémáit. A gyapjú természetes szerkezetéből következően saját tömegének háromszorosát képes megtartani a vízből, mind a növényt, mind a gyökérzónában élő hasznos szervezeteket fokozatos leadással el tudja látni, ezért kevesebbet kell öntözni. Továbbá javítja a talaj egészségét: mikrobiológiai összetétele és lebomlása folytán egyedülálló módon lassú, egyenletes tápanyagellátást biztosít, támogatja a mikroorganizmusokat, ösztönzi a humuszképződést, így kevesebb vegyszerre van szükség.
Dr. Veres Andrea tájékoztatása szerint a FitoWool gyapjúpellet csak hazai, nyers gyapjúból készül, és az adalékanyagok is Magyarországról származnak. A juhtenyésztőkkel egyenként szerződnek, a gyapjút ledarálják és pelletálják, más kezelést nem igényel. Gyártanak talajtakaró szőnyeget is, ahhoz egy hazai szőnyeggyártó cég fonalhulladékát használják fel, amely európai és új– zélandi gyapjút importál.
Az üzem kapacitása évi 10 tonna, de ennél kevesebb pelletet állít elő, mert nincsen rá elegendő kereslet. Az értékesítés Magyarországra korlátozódik, de az üzem képes lenne exportra is gyártani, hiszen egyelőre 40%-os kihasználtsággal működik. A szőnyeg az Öko100 szabványnak megfelelő alapanyagból készül, tehát a textiliparban is hasznosítható, a cég nyitott volna ilyen irányú termékfejlesztésre is.
Amikor tavaly az EU Közös Agrárpolitikai Hálózata több munkacsoportban elkezdett dolgozni azon, hogy innovatív és fenntartható módszerek támogatásával segítse az európai gyapjú– értéklánc újjáélesztését, akkor az egyik fókuszcsoport munkájának koordinálására Veres Andreát kérték föl. Előadott pár napja az Európai Gyapjú Szövetség által október 30-án megrendezett online fórumon is, amelynek témája az volt, hogyan válhat a gyapjú a fenntartható mezőgazdaság egyik alapanyagává, milyen új lehetőségeket tartogat.
A szakmai elismerés tehát megvan, az üzleti siker még várat magára. A FitoWool korábban sem hazai, sem uniós támogatásban nem részesült, a beindítás, a fenntartás és az üzemeltetés önerőből történt. Idén sikerült egy nagy Horizon K+F projektben konzorciumi tagként pályázatot nyerni, amely jövőre indul. Ez talán jó alap lesz arra, hogy további pályázatokban is sikeres legyen a cég. Kis vállalkozásként nehéz megteremteni a saját tőkét a pályázatokhoz, tette hozzá Veres Andrea, illetve nem is értesülnek a lehetőségekről.

Várják a fonalat
Miközben a hazai gyapjú státusza a szemétnél is alább való, a kötés- horgolás szenvedélyének hódolók méregdrágán kénytelenek megvásárolni a minőségi (külföldi) gyapjúfonalat. Ezzel szembesülve 2021 körül a kizárólag természetes alapanyagokból készült fonalakat forgalmazó Kis Kos Műhely vállalkozó szellemű gyapjúrajongói – hátterükben egy elszánt kötős csapattal – elhatározták, hogy hidat építenek a hazai gyapjútermelők és a kézimunkázók között, és magyarországi alapanyagok felhasználásával készíttetnek fonalat. Ám mindjárt az első lépéseknél jogi nehézségekkel, fásult gazdákkal és mérhetetlen költségekkel találkoztak. A megfelelő minőségű felhasználható alapanyag még össze is gyűlt, ám a legrövidebb ellátási lánc is a határokon túlra vezetett. Az utolsó hír augusztus végi keltezésű, ebben arról értesítették vásárlóikat, hogy 500 kg magyar merinó gyapjú elindult egy lengyelországi mosóüzembe, hogy majd valamikor télre fonal legyen belőle.
Nemcsak a hazai gyapjúfonalra vágyók, de a juhágazati szereplők is álmodoznak arról, hogy Magyarországon legyen ismét gyapjúfeldolgozó- ipar. Ennek érdekében tettek is lépéseket, és 2024- ben a kormányzat nyitottnak mutatkozott a problémák felmérésére: az agrártárca és a gazdák szakmai képviseletei konzultációt tartottak. Az utána kiadott közlemény két konkrét hasznosítási irányt emelt ki: szerves trágyapellet gyártását és építőipari szigetelőanyag előállítását, valamint azt a tanulságot fogalmazta meg, hogy növelni kell a hazai gyapjú iránti keresletet, és kiszámítható értékesítést kell megteremteni a juhászok számára. A tanulságokból azonban nem született kézzelfogható eredmény.
Szóba került akkor egy gyapjúmosó támogatása is – emlékszik vissza a konzultáció eredményességéről szólván Holló Mátyás –, sajnos akkor nem volt a képben olyan vállalkozó, akinek erre szándéka, pénze, tehetsége lett volna. Most már van egy cég, amely tervezi önálló automata gyapjúmosó létrehozását Gyula mellett, amely felvásárolná a magyarországi tenyésztőknél keletkező gyapjút. Már csak egy pályázatra várnak, amelyen, ha nyernének, a megvalósítás fázisába léphetne a vállalkozás.
A tenyésztők kérése mindössze az, hogy annyi bevételük meglegyen, amennyibe a nyírás kerül. Holló Mátyástól megtudtuk, hogy egy juhot ma 1000– 1500 forintért nyírnak meg, a rajta levő kb. 4 kg gyapjú kilójáért 100 forintot lehet elkérni. A reménybeli mosó vállalkozó végeztetett piackutatást, amiből az jött ki, hogy a tisztított gyapjúért kapott pénzből méltányos árat tudna fizetni a gazdáknak, akár kilónként 300 forintot is. A boldog időkben még a gyapjúért kapott összeg fedezte a juhok egész éves takarmányozási és tartási költségeit. Amit az értékesített bárányból kapott a gazda, az volt a tiszta haszna. Miután a gyapjú ára leesett, a tenyésztők jó része a korábbi finom gyapjút termelő fajtáit átkeresztezte hús típusúakra, így a bevételi források 95-át ma a vágóbárány adja. De nyírni a húsfajtákat is kell.
Míg régen az agrárium két fő ága, az állattenyésztés a földművelés kart karba öltve járt, az utóbbi évtizedekben sokszor inkább egymás vetélytársai lettek, az ökológiai szempontok a sor végén kullogtak, a szabályozások pedig a legkevésbé sem igyekeztek összehangolni a többféle ágazat érdekeit. Talán ebben lesz változás, és a körforgásos gazdaság nemcsak szép szlogen marad, hanem a minden szereplő számára nyilvánvaló közös jó.
Újjáéled-e a gyapjú értéklánc?
Mivel a gazdák nemcsak Magyarországon elégedetlenek, a problémák az Európai Unió közös agrárpolitikai fórumain is megfogalmazódtak. Több fordulót követően születtek dokumentumok, szakmai tanulmányok arról, hogyan lehetne megerősíteni a gazdálkodók helyzetét, és előmozdítani az európai gyapjú– értéklánc újjáélesztését.
Az ügyet fölkarolta az EU legnagyobb és legbefolyásosabb agrár– érdekképviseleti szervezete, a Copa – Cogeca is. A szervezet több hónapos – valamennyi EU- s tagállam bevonásával történő – egyeztetést követően egy kiadványt fogalmazott meg, amely magyarul „A gyapjú körforgásossága – akadályok felszámolása a teljes potenciál kiaknázása érdekében” címmel olvasható. Az egyeztetés folyamatában magyar részről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a hazai juhágazati szakmai szervezetek – a Magyar Juh és Kecsketenyésztők Szövetsége és a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet – vettek részt.
Új szabályozás igénye merült fel, annak érdekében, hogy az EU-n belüli termelésből származó gyapjú minél rövidebb értékesítési lánc mentén hasznosuljon. A gyapjú értékének helyreállítása visszahatna az állattenyésztés fenntarthatóbbá alakítására: támogatná az extenzív legeltetési rendszereket, amelyek hozzájárulnak a biodiverzitás megőrzéséhez és a vidéki közösségek fennmaradásához a kedvezőtlen adottságú térségekben. A gyapjú hasznosítása fontos kiegészítő bevételt nyújthatna a jelenleg különösen alacsony jövedelmezőséggel működő gazdaságoknak. Ezáltal a gyapjú hulladékproblémából a talajegészséget javító, a gazdaságok fenntarthatóságát szolgáló eszközzé válhatna. Itt az ideje a szemléletváltásnak, hangsúlyozza a kiadvány : a gyapjú nem hulladék, hanem erőforrás. Státuszának rendezése része kell legyen az EU biogazdasági és állattenyésztési stratégiája keretében megvalósuló szakpolitikai intézkedéseknek.
A Copa–Cogeca konkrétan javasolja többek között a gyapjú értéknövelő hasznosításának ösztönzését, a piacra jutás lehetőségeinek föltárását más iparágak értékláncaiban (pl. építőipar), egy európai gyapjúmosó iparág kialakításának támogatását, illetve a nyers gyapjú státuszának rendezését. Ez magába foglalná például az alacsony kockázatú, gazdaságon belüli felhasználást lehetővé tevő kategória bevezetését, így lehetőséget teremtene arra, hogy az egészséges állatok nyers gyapját trágyaként vagy komposztként helyben használják fel.
Az abszurditások felismerése, a jó szándék és a figyelem tehát megvan, de ez még kevés. Az EU korábban már forrásokat is megnyitott a gyapjú felhasználásának ösztönzésére, ezek azonban Magyarországra egyelőre nem igazán csordogálnak, és a begyűjtési láncok újjáéledésének sincsenek jelei.
Az európai textilipar jelenleg nagyrészt a világ másik végéről származó gyapjút importál, mivel a nagyüzemi feldolgozáshoz folyamatosan elérhető, egységes minőségű, finom szálú alapanyagra van szüksége. Az európai gazdaságok nemcsak a gyapjútermelésre kiváló merinói fajtát tartják, a tej- vagy hústermelésre tenyésztett juhok gyapja pedig durvább, nem felel meg a textiliparnak. Alkalmas alapanyag ugyanakkor az építőipar számára hő- és hangszigetelésre, de akár útépítéshez, zöldfalak, zöldtetők építéséhez is. A logisztikában a műanyagot helyettesítheti hűtést igénylő élelmiszerek szállításához, hőszigetelő képességének, rugalmasságának, kopásállóságának köszönhetően. Kiváló hőszabályozó: télen megtartja a hőt, melegben segíti a nedvesség elvezetését. Kedvező tulajdonságait nyírás után is, mindenfajta kémiai kezelés nélkül megőrzi.
A mezőgazdaság a fentieken kívül természetes szarvasriasztó hatása miatt a vadkárok megelőzésében is tudná használni. Mivel a nyers, mosatlan gyapjúban levő gyapjúzsír – lanolin – és a juhokra jellemző sajátos szagok riasztóak a szarvasfélék számára, vegyszermentes, természetalapú megoldás.
Emberjólét nincs állatjólét nélkül
Ha az eddigiekből úgy tűnne ki, hogy a gyapjúhasznosítás felvirágoztatásának szűk keresztmetszete a gyapjúmosó, akkor még hozzá kell tennünk egy szempontot: a juhok és a pásztorok jóllétét. Az egy dolog, hogy a társadalom pásztorokról alkotott elképzelései nagyjából a róluk keringő viccek szintjén rekedtek meg, társadalmi presztízsük alacsony, miközben a jó pásztor hiánycikk és aranyat ér a munkaerőpiacon. Nagyobb baj, hogy a legeltethető területek egyre fogynak, a gyepeket egyre inkább napelemparkok és logisztikai bázisok foglalják el.
Az ENSZ 2026-ot a legelők és a pásztorok nemzetközi évének választotta. A kezdeményezés célja nem az ostorpattogtatós skanzenturizmus fellendítése, hanem a legelők védelmének, a fenntartható állattartásnak és a pásztorok megélhetésének deklarálása, erősítése. Valamint a társadalom edukálása, hogy a megfelelően kezelt (értsd: legeltetett) gyepben ne a gabona hiányát lássa, hanem a megőrzött vizet, a megkötött széndioxidot és a biodiverzitást. A magyar pásztorok ez alkalomból októberben Nyilatkozatot is adtak ki, megszólítva többek között az állattartók hazai szervezeteit, a nemzeti parkokat és nem utolsó sorban a magyar kormányt, hogy létezésükhöz biztosítsák a szükséges ökológiai, területi, intézményi és gazdasági feltételeket.
Az állatok jóllétéről pedig csak annyit, hogy egy ilyen aszályos nyár után nehéz lesz átteleltetni. Holló Mátyás szerint a gazdák különböző stratégiák mentén keresik a túlélés leginkább járható útjait. Van, aki értékesíti az állatai egy részét, hogy a többinek tudjon venni extrán drága takarmányt. Mások nem termékenyítenek, mert az „üresen álló” juh, amelyik nem nevel bárányt, gyengébb minőségű takarmánnyal is átteleltethető.
Az biztos, hogy az új agrárminisztériumnak volna teendője, ha ezt a megörökölt komplex problémahalmazt kezelni szeretné. Az nyilvánvaló, hogy itt nem csupán a gyapjú sorsa és a juhos gazdák haszna a tét, hanem egy fenntarthatóbb, a természeti értékeket is megőrző tájhasználat, és a vidéki térségek életlehetőségeinek javítása.


