Barion Pixel

Évértékelésbe kezdett az egy éve megválasztott Karácsony Gergely

Karácsony Gergely és Szabó Rebeka. Fotó: Párbeszéd Magyarországért

Az elmúlt év intézkedéseit, sikereit mutatja be Karácsony Gergely a következő napokban az MTI hírei szerint, ugyanis október 13-án lesz egy éve, hogy főpolgármesternek választották.

Karácsony Gergely szombaton a Facebook-oldalán a szociális intézkedések bemutatásával kezdte az értékelést. Az intézkedések között említette, hogy ingyenessé tették a BKV-bérletet az álláskeresőknek.

Mint írta, többlettámogatást adtak az idősotthonoknak és a hajléktalanellátásnak, bővítették a hajléktalan embereket ellátó szálláshelyeket, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején pedig több mint félmillió adag ételt biztosítottak ingyenesen a budapesti szociális intézményekben élőknek, írta.   

Emellett a járvány okozta gazdasági problémákra fókuszáló megállapodást kötöttek a munkájukat elvesztő állampolgárok és a közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások segítésére. A járványügyi védekezésben dolgozók gyermekeinek és más rászorulóknak ingyenes nyári táborozási lehetőséget biztosítottak, és tízezer forinttal támogatták a fővárosi gyerekek nappali táborozását, mindez a bejegyzésben olvasható.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Szabó Rebeka. Fotó: Párbeszéd Magyarországért

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!