Az Európai Unió és Magyarország 2050-re vállalta a klímasemlegesség elérését, de az ehhez szükséges legolcsóbb megoldások egy része nem az erőművekben, az iparban vagy a közlekedésben keresendő. Kis András, Rácz Viktor, Szajkó Gabriella és Ungvári Gábor, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont munkatársainak modellezése szerint már a jelenlegi európai karbonárakhoz hasonló ösztönzők is alapvetően megváltoztathatnák a hazai fakitermelési döntéseket. Ha egy jól kitalált karbonárazás miatt több fa maradna hosszabb ideig az erdőkben, az 2050-ig mintegy 3,1 milliárd euróval csökkenthetné a magyar klímasemlegességi átmenet költségét.
Szerzők: Kis András, Rácz Viktor, Szajkó Gabriella és Ungvári Gábor, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) munkatársai
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
Egy adott korú erdő kitermelése távolról nézve egyszerű gazdasági döntésnek tűnhet: érdemes-e most kivágni az állományt és értékesíteni a faanyagot, vagy jobb még éveken, akár évtizedeken át hagyni növekedni? Az erdő azonban nemcsak faanyagot termel, hanem közben szenet tárol, élőhelyet biztosít, szabályozza a vízháztartást, mérsékli a talajeróziót és javítja a mikroklímát. Az erdőgazdálkodói döntésekben ezeknek a társadalmi és ökológiai hasznoknak ma csak kis része jelenik meg közvetlenül, miközben a kitermelt fa piaci értéke azonnal és jól számszerűsíthető. A kérdés ezért nem pusztán az, hogy mikor érdemes kivágni egy erdőt, hanem az is, milyen értékeket veszítünk el, ha túl korán tesszük ezt meg.
Ha a sokféle erdei szolgáltatás közül a szénmegkötésre szűkítjük a figyelmet, az erdőgazdálkodási döntések klímapolitikai jelentősége is láthatóvá válik. Magyarország vállalta, hogy 2050-re eléri a klímasemlegességet, vagyis a kibocsátásokat a lehető legnagyobb mértékben csökkenti, a fennmaradó, nehezen elkerülhető emissziókat pedig azonos nagyságú szén-dioxid-elnyeléssel ellensúlyozza.
Ehhez elsősorban az energiarendszer átalakítására, a megújuló energia terjedésére, az energiahatékonyság javítására, az elektrifikációra és az ipari kibocsátások csökkentésére van szükség. A nehezen elkerülhető kibocsátások ellensúlyozásában azonban más természetes és technológiai szénnyelők mellett az erdők is fontos szerepet vállalhatnak. Minél tovább marad növekedésben egy faállomány, annál több szén-dioxidot von ki a légkörből és tárol el, vagyis a kitermelés időzítése azt is befolyásolja, mekkora terhet kell más ágazatokban, esetenként jóval drágább beavatkozásokkal kezelni.
A szén értéke átírhatja a fakitermelési döntéseket
A kulcs tehát az, hogy az erdők szénmegkötő szerepe megfelelően kialakított ösztönzőkben is megjelenjen. A REKK kutatásai szerint, ha az erdőkben megkötött többlet szén-dioxid pénzügyi értéket kapna, az érdemben átalakítaná az erdőgazdálkodási döntéseket: hosszabbodnának a vágási ciklusok, több fa maradna tovább az erdőben, és jelentősen nőne a tárolt szén mennyisége. Eredményeik azt mutatják, hogy ez nemcsak klímavédelmi, hanem nemzetgazdasági szempontból is kedvező lehet, mert az erdészeti szénmegkötés a klímasemlegesség elérésének egyik legolcsóbb eszközévé válhat: a kibocsátási mérleg ugyanekkora javulását az energiaszektorban csak jóval drágább beavatkozásokkal lehetne elérni.
A REKK kutatói által kidolgozott FOX – Forest Carbon Sink Optimisation – modell a magyar erdők fafaj- és korszerkezetéből, területéből és növekedési sajátosságaiból indul ki. Azt vizsgálja, hogyan változna meg a fakitermelés optimális időpontja különböző szén-dioxid-árak mellett. Leegyszerűsítve azt a döntési helyzetet modellezi, hogy egy adott korú és összetételű erdőt érdemes-e most kivágni és értékesíteni, vagy nagyobb hasznot hoz, ha tovább hagyják növekedni, így közben még több szenet köt meg.
Karbonösztönzők nélkül ezt a döntést elsősorban a faanyagból várható bevétel és az erdőgazdálkodás költségei alakítják. Ha azonban a fákban megkötött többletszénnek is pénzügyi értéke van, a mérleg megváltozik: a kitermelés elhalasztása új bevételt jelenthet, míg a kivágással felszabaduló szén költségként jelenik meg. A modell éppen azt mutatja meg, hogy mekkora ösztönző szükséges ahhoz, hogy ez a szempont már valóban átírja az erdőgazdálkodói döntéseket.
Már mérsékelt karbonár is nagy változást hozhat
Az alacsony, 10 euró/tonna CO₂ szintű karbonár még alig módosítja a modellben az erdőgazdálkodási döntéseket, azonban nagyjából 20-30 euró/tonna körül elérkezik a fordulópont: ezen a szinten már érdemben megnő az ösztönzőerő a kitermelés csökkentésére vagy elhalasztására, a legnagyobb változás pedig a 20 és 60 euró/tonna közötti sávban tapasztalható. A modellezés – az erdők időléptékének megfelelően – bőven a következő évszázadba nyúlik, de látható, hogy a karbonár pozitív hatásainak jelentős része már a 2050-ig tartó időhorizonton megjelenik.
A modell szerint 50 euró/tonna szén-dioxid-ár mellett 2050-re 164 millió tonnával több CO₂ maradhatna megkötve a magyar erdőkben, mint karbonár nélkül – ez a jelenlegi éves országos üvegházgáz-kibocsátás körülbelül háromszorosa. 100 euró/tonna ár mellett a többlet szén-dioxid-megkötés 2050-re 247 millió tonnára nőne, de 60-70 euró/tonna felett a potenciál már telítődni kezd: a meglévő erdőterületeken a további árnövelés már csak kisebb többlethatást eredményez.
Összehasonlításképpen, az európai emissziókereskedelmi rendszerben (EU ETS) az elmúlt öt évben végig kb. 60 és 100 euró/tonna közötti CO2 árak voltak. Éves szén-dioxid-elnyelésre váltva ezeket a számokat, a jelenlegi EU ETS árak nagyságrendjéhez hasonló karbonár mellett a magyar erdők évente 5–8 millió tonnával több CO₂-t köthetnének meg a referenciaesethez képest. Így az erdőszektor teljes éves szénelnyelése 9–13 millió tonna CO₂ körül alakulhatna. Ez a magyar kibocsátási mérlegben már jelentősnek nevezhető tétel: a jelenlegi teljes hazai nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 14–20%-ának megfelelő nagyságrendről beszélünk.
Az erdők olcsóbban javíthatják a kibocsátási mérleget, mint az energiaszektor
Természetesen nemcsak az számít, hogy mennyi kibocsátást tudunk csökkenteni vagy ellensúlyozni, hanem az is, hogy mindez mennyibe kerül. A legolcsóbb megoldásokat érdemes először kihasználni, mert így ugyanakkora klímavédelmi hatást kisebb társadalmi költséggel lehet elérni.
A tanulmány egyik legfontosabb eredménye, hogy az erdészeti többlet szénmegkötés a magyar gazdaságban a viszonylag olcsó klímapolitikai opciók közé tartozik. Az erdők többlet szénmegkötésének költségét összevetve az energiaszektor kibocsátáscsökkentési költségeivel egyértelmű, hogy az erdők a kombinált költséggörbe alsó részén jelennek meg. Sok olyan, a nettó zéró kibocsátási célokhoz még elengedhetetlen energetikai beavatkozás van, amely ugyan szintén csökkenti a kibocsátást, de jóval magasabb fajlagos elhárítási költséggel.
A számítások szerint az előbb vázolt, magasabb mértékű erdészeti szénmegkötés jelentősen csökkentheti a magyar klímasemlegességi pálya összköltségét. A magasabb költségű, 400 euró/tonna CO₂ feletti energiaszektorbeli kibocsátáscsökkentési megoldások nagy részét kiválthatja az erdészeti szénmegkötés, amely a modellezés szerint 100 euró/tonna alatti költségszinten kínál többlet szén-dioxid-elnyelést.
A modelleredmények alapján az erdőszektorban bevezetett szén-dioxid díj 2050-ig összesen mintegy 3,1 milliárd euró nemzetgazdasági költségmegtakarítást eredményezne, ami a jelenlegi egy évi központi költségvetés kb. 2,5%-a. Ennek a haszonnak egy része az erdőgazdálkodóknál jelenne meg, egy része pedig az energiaszektor termelőinél, nagy ipari energiafelhasználóknál és végső soron a fogyasztóknál.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a termelő szektorok dekarbonizációja megspórolható. Az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia alkalmazása, az elektrifikáció és az ipari kibocsátáscsökkentés továbbra is elengedhetetlen, és az erdők többlet nyelése csak a legdrágább kibocsátáscsökkentő beruházásokat váltja ki (500–2500 euró/CO2 tonna költségűek). A kutatás inkább arra mutat rá, hogy a klímapolitikai célok elérése jóval drágább lesz, ha az olcsó erdészeti szénmegkötési lehetőségeket mellőzzük.
A klímapolitikai nyereség mellett ökológiai előnyök is megjelennek
A hosszabb vágási ciklus nemcsak a szénmegkötés miatt kedvező. Ha az erdők tovább fejlődhetnek, az javítja az erdők szerkezetét, növeli az idősebb állományok arányát, elősegíti a biológiai változatosság fennmaradását. Az idősebb, összetettebb szerkezetű erdők általában ellenállóbbak és ökológiai szempontból értékesebbek lehetnek, mint a rövid vágásfordulóval kezelt, intenzívebben hasznosított állományok.
Ezért a karbonmegkötés díjazása – mint a társadalom számára nyújtott szolgáltatás megvásárlása az erdőtulajdonostól – jó esetben nemcsak klímavédelmi eszköz, hanem természetvédelmi hozadéka is van, és az éghajlatváltozással szembeni alkalmazkodás eszköze is lehet. A „jó esetben” azonban fontos kitétel. A karbondíj-szabályozást összehangba kell hozni azokkal az erdészeti és természetvédelmi jogszabályokkal, amelyek biztosítják, hogy a gyorsan növő, nagy szénmegkötésű ültetvények ne élvezzenek előnyt a nagy változatosságú, őshonos fafajokból álló, magas ellenállóképességű erdőkkel szemben. Másképp fogalmazva: a szénmegkötési ösztönzők akkor adnak valódi win-win megoldást, ha nem egyetlen mutatóra – a tonnában mérhető CO₂-ra – optimalizálnak, hanem az erdők ökológiai állapotát is javítják.
A modell a meglévő erdőkben rejlő lehetőséget mutatja meg – módszertan és korlátok
A modell eredményei több fontos előfeltevés mellett értelmezhetők. Feltételeztük, hogy az erdőállomány fafajszerkezete a modellezési időhorizonton változatlan marad, és a fajlagos növedékértékek sem módosulnak. A számítások végig a Sopp-féle fatermési táblákon alapulnak (Sopp, 1974). A modell tehát nem számol az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt esetleges negatív hatásaival, például a kórokozók terjedésével, az aszálystresszel, a fapusztulással vagy a növedék csökkenésével. Ugyanígy nem veszi figyelembe azt sem, hogy a magasabb légköri CO₂-koncentráció bizonyos körülmények között nagyobb növekményt eredményezhet.
A modell továbbá nem vizsgálja a földhasználat-változást: nem feltételezi, hogy a karbonárak hatására Magyarországon új erdőtelepítési hullám indulna el. Emellett a modell nem számol az erdőgazdálkodás módjának megváltozásával; szálalásos helyett tarvágásos gazdálkodást vesz figyelembe. Az eredmények ezért elsősorban azt mutatják meg, hogy a meglévő erdőállomány kezelésének módosítása – különösen a vágási ciklusok meghosszabbítása – milyen szénmegkötési többletet eredményezhet a talaj feletti élőfakészletben. Más erdei széntároló kapacitások (holtfa, erdei talaj) jelentős megkötő kapacitása tovább javítja a mérleget.
További fontos üzenet, hogy az elemzett karbonárak tényleges megfizetése nem az egyedüli szabályozási megoldás. Egy nemzetgazdasági értelemben integrált klímapolitika erdészeti karbonárak nélkül is érvényesíthet kitermeléskorlátozó szakpolitikai intézkedéseket a nemzetgazdaságra rótt szén-dioxid-csökkentési összköltség mérséklésének érdekében. Ebben az esetben eredményeinket úgy lehet értelmezni, hogy a kitermeléskorlátozás milyen szén-dioxid-árnyékárakat implikál, és az indukált többlet megkötés mekkora terhet vesz le a többi ágazatról. Kapcsolódó szakpolitikai kérdés, hogy kitermelés korlátozásából fakadó veszteségek milyen módon kerüljenek kompenzálásra.
Források
EMBER ENERGY (2026) European Electricity Prices and Costs. EMBER Energy https://ember-energy.org/data/european-electricity-prices-and-costs/
Rácz, V.J., A. Mezősi and G. Szajkó (19 Dec 2025) Optimal biomass allocation between forestry sinks and energy systems by an integrated modelling approach – decarbonization pathways for Hungary, Climate Policy, DOI: 10.1080/14693062.2025.2603032
Sopp, L. (1974) Fatömegszámítási táblázatok: fatermési táblákkal. Mezőgazdasági Kiadó.
Szajkó G., V. J. Rácz and A. Kis (2024) The role of price incentives in enhancing carbon sequestration in the forestry sector of Hungary. Forest Policy and Economics 158 (2024) https://doi.org/10.1016/j.forpol.2023.103097
A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.
