A klímaváltozás hatásai már nem távoli, elméleti problémaként jelennek meg, hanem a földeken, a vízkészletekben és a mindennapi gazdálkodásban is érezhetőek. Miközben újabb és újabb ipari beruházások versengenek a vízért és a területért, egyre fontosabb kérdés, hogyan őrizhetjük meg a termőföldet a következő generációk számára. A megoldás nem egyetlen intézkedésen múlik: a mezőgazdasági gyakorlatok átalakítására, a víz visszatartására és a gazdálkodók együttműködésére egyaránt szükség van. A klímaadaptációról, a talajok védelméről és a változtatás lehetőségeiről beszélgettünk Dr. Szalai Zoltán kutató professzorral.
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének megbízott igazgatója szerint a gazdálkodásban ezért nem csupán új technikákra, hanem szemléletváltásra is szükség van. Ehhez a kutatók, a döntéshozók és a gazdák közötti valódi párbeszédre, valamint a helyi tapasztalatok megosztására is nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Az aszály egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon. Melyek hazánk leginkább érintett területei, és hogyan változott a helyzet az elmúlt években?
Az idei év ebből a szempontból különleges volt, hiszen nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon kevés nedvesség volt a légkörben. Amikor a hazai aszályhelyzetet értékeljük, ezt az európai léptékű folyamatot is figyelembe kell venni. Magyarországon a Nagykunság, illetve a Dél-Alföld számít a legszárazabb térségek közé. Ennek oka, hogy a Kárpát-medencében a csapadék mennyisége – a medencehelyzetből kifolyólag – nem nyugatról keletre, hanem a medence belseje felé csökken.
Az idei évben azonban már nemcsak az Alföldet érintette súlyosan az aszály, hanem az ország más területeit is. Az aszályindexek alapján Magyarországon szinte mindenhol komoly krízishelyzet alakult ki, bár a medence pereme felé az aszály súlyossága némileg enyhült.
Az aszálynak azonban nem kizárólag a csapadékhiány az oka. Legalább ilyen fontos, hogy a lehulló csapadékot a talaj be tudja-e fogadni, ill. azt mennyire képes megtartani. A homokvidékeken, például a Kiskunságban, a Duna–Tisza közi Homokhátságon, a Nyírségben vagy akár Somogyban a csapadékot még a jó fizikai állapotú talajok sem tudják hatékonyan megőrizni, így ezeken a területeken még nagyobb a probléma. A degradálódott -egyébként kedvező adottságú- talajok esetében a talajok vízbefogadóképességének csökkenésével a lehullott kevés csapadékot is kisebb mennyiségben tudják a talajok befogadni.
Az aszályhelyzet jövőbeni alakulását súlyosbítja, hogy melegedő klíma mellett a változatlan mennyiségű csapadék is a szükségesnél kevesebb lehet. Tapasztalataink, és a klímamodellek alapján a melegedés egyértelmű, így a jövőben a korábbi éveknek megfelelő csapadékmennyiség is aszályhoz vezethet. A csapadék jövőbeli alakulását tekintve a klímamodellek nem mutattak csökkenő trendet. A közelmúltbeli adatsorokat vizsgálva ugyanakkor úgy tűnik, hogy 2020 óta az éves csapadék mennyiségét tekintve trendszerű csökkenés kezd látszani. A klimatológusok között többek szerint egyfajta billenőpontot érhettünk el a közelmúltban, ami azt jelentheti, hogy a Kárpát-medencében nemcsak egyre melegebb, hanem akár egyre kevesebb éves csapadék mennyiséggel is számolnunk kell.
Milyen irányokban kellene alkalmazkodnia a hazai mezőgazdaságnak ehhez a változó klímához? Visszafordítható-e az aszály okozta probléma, és milyen módszerekkel lehetne mérsékelni a károkat?
A klímaadaptációnak nagyon sok összetevője van. Ennek egyik eleme a talajművelés újragondolása. Úgy tűnik, hogy a szántáshoz való ragaszkodást fel kell adnunk. A hagyományos forgatásos (szántásos) technikák alternatívájaként sokféle ú.n. regeneratív mezőgazdasági technika létezik. A csökkentett talajműveléssel a talajok vízbefogadóképessége jelentősen növelhető.
A regeneratív technikák közül az egyes technikák más-más területeken alkalmazhatók hatékonyan, a technológiákat a terület adottságaihoz kell igazítani. A hatékony tanácsadói rendszer segítségével az új talajművelésre átállás hatékonyan megoldható.
A mezőgazdaság alkalmazkodásában a termesztett növényi kultúrák terén is változásra lesz szükség. Például a nyári kapás kultúrák (pl. kukorica) termesztésének az ország területének nagy részén valószínűleg megszűnnek a környezeti feltételei, míg a hagyományos kalászos gabonáink továbbra is megmaradhatnak. A gyengébb, homokos termőhelyeken rövid tenyészidejű növények, például köles, cirok, illetve különböző hüvelyesek maradhatnak sikerrel termeszthető növények.
Az alkalmazkodásban fontos a táji léptékű vízmegtartás is. Nemcsak a szántókon, de a táj egészében segítenünk kell a vízmegtartást. Végezetül egyes területeken az öntözés segíthet, de az öntözővízként is felhasználható vízkészleteink is erősen korlátosak. Az öntözéskor szintén figyelemmel kell lenni a talaj fizikai-kémiai adottságaira, mivel az a nem megfelelő öntözővízzel együtt gyorsan a talaj elszikesedéséhez és terméketlenné válásához vezethet. Az öntözés további, korábban nem létező kockázatát jelenti az öntözővízben jelen levő mikroműanyag, illetve szerves mikroszennyezők olykor jelentős mennyisége.
A klímaadaptáció egyik fontos része a vízgazdálkodás újragondolása. Hogyan kellene „másképp gazdálkodnunk” a vizeinkkel?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert az első lépés talán az lenne, hogy a különböző szakmák képviselői tényleg meghallgassák egymást. Tapasztalatom szerint a különböző szakmákban szocializálódott szakemberek „elbeszélnek” egymás mellett, a valódi párbeszéd nagyon korlátozott. A megoldás megtalálásához a szakmák közötti nyitottságra és valódi párbeszédre lenne szükség.
A víz táji léptékű visszatartása fontos. Ezt hirdetik és csinálják a Vízőrzők is. De az is fontos, hogy a vizet hol és miként tartjuk vissza. Példának okáért az Alföld kis vízfolyásai vízhozamának jelentős részét napjainkban sok helyen a tisztított szennyvíz adja. A korábbi források elapadásának okait is kezelni kell. Ide tartozik a nem megfelelő fás kultúrák lecserélése. A nyárasok telepítésének oka jelentős részben a korábban vizenyős területek kiszárítása volt, így a nyárasok megtartása mellett a vízmegtartás is korlátozott lehet.
Nem ismert a felszín alatti vízkészleteink túlhasználásának mértéke. Nagyon sok helyen vannak engedéllyel vagy engedély nélkül fúrt mély kutak. Ezek a kutak szerepet játszanak a talajvízszint süllyedésében, mivel ahol a vízrekesztő rétegeket átlyukasztják, ott a felszín alatti víz lefelé is mozoghat. A legmélyebb kutak általi intenzív vízkitermelés a felettük elhelyezkedő rétegvizek mélybe szivárgásához vezet. Ennek bizonyítéka az, hogy hazánkban már 100 m alatti kutak vizében is (nyomnyi mennyiségben) kimutathatók gyógyszerhatóanyagok. Ez a jelenség arra utal, hogy a mélyebb vizekbe jelentősebb mennyiségben keverednek a sekélyebb rétegvizek, amelyek egyben a szennyezőanyagokat is magukkal szállítják. Összességében a víz megőrzését nemcsak a felszínen, de a mélyben is kezelnünk kell, a felszín alatti vízkészleteink nyakló nélküli kitermelését is korlátozni kéne.
A tisztított szennyvíz visszajuttatása a felszín alatti vízkészletekbe sokszor megoldásként jelenik meg. Ön szerint ez járható út?
A vizet ezzel lehet pótolni, de nagyon meg kell gondolni, hogy mit juttatunk vissza. A tisztított szennyvízben ugyanis számos olyan kémiai anyag, gyógyszermaradvány és mikroműanyag lehet, amit nem feltétlenül tudunk megfelelően kiszűrni. Ha ezeket a mélyebb vízkészletekbe préseljük, akkor lehet, hogy a statisztikákban jól fog kinézni a vízpótlás, de ezzel párhuzamosan egy új nagyon súlyos környezeti problémát okozhatunk.
Ezek szerint nemcsak a klímaváltozáshoz kellene alkalmazkodnunk, hanem az egész környezeti helyzethez.
Igen, egyértelműen. Nagyon divatos most a klímaadaptációról beszélni, de nem csak a klímához kell alkalmazkodnunk. A környezetünk kémiai megváltozása legalább ekkora, ha nem nagyobb kihívás. A különböző szennyezőanyagok, a gyógyszermaradványok, a mikroműanyagok és a korábban használt vegyszerek hosszú távon is velünk maradnak.
Példának okáért a korábban rovarölőszerként széleskörűen használt DDT-t például 1968 óta nem lehet alkalmazni. Ennek ellenére talajaink nagy részében még mindig kimutatható ez a vegyület. Ráadásul a környezetünkbe kijuttatott vegyszerek bomlástermékei is mérgezőek lehetnek. Ez is mutatja, hogy mennyire összetett problémával állunk szemben.
Mennyire lehet együttműködni a gazdákkal a klímaadaptáció érdekében? Vannak olyan gazdálkodók, akik nyitottak az új módszerekre?
Nincsenek olyanok, hogy „a gazdák”. Sokféle gazda van. Ismerünk olyanokat, akik nagyüzemi módon gazdálkodnak, de nagyon progresszívek, és rengeteg mindent hajlandók kipróbálni, még akkor is, ha tudják, hogy abból holnapután nem lesz tíz forinttal több bevételük. A HUN-REN CSFK szentgyörgyvári kutatóállomása helyi gazdákkal együttműködésben jött létre. Több évtizede vesznek részt az itt tartott „gazdanapjainkon” szerte Európából. A tudás átadásában az együttműködő gazdák szerepe kiemelt. Az ő pozitív tapasztalataikat könnyebben meghallják a kevésbé bátran váltók.
És természetesen ennek az ellenkezőjét is megtapasztalhatjuk.
Vannak olyan külföldi példák, amelyekből a magyar mezőgazdaság is tanulhatna?
Vannak jó gyakorlatok. A múlt század 80-as éveiben a belga településeket rendszeresen elárasztották a szántókról érkező saras árak. A tudományos kutatások eredményeként újragondolt szabályozók a gazdálkodók együttműködésével ezt a krízist elhárították: a településeket elöntő saras áradások megszűntek.
Németország is jó például szolgálhat. Németországban a különböző agrártámogatások a talajállapot javításának, ill. jó állapotban tartásának függvényei, amit a helyi hatóságok szigorúan betartatnak. Ehhez persze egy képzett tanácsadó és ellenőrző hálózat szükséges.
Miért nehéz Magyarországon átvinni a tudományos eredményeket a gyakorlatba, illetve a döntéshozókhoz?
Ismereteim szerint ez alapvetően közigazgatási nehézség. Véleményem szerint Magyarországon az ellenőrzés gyenge, a problémát nem a kutatások eredményeinek átültetése jelenti.
