Barion Pixel

Véradással a koronavírus-fertőzötteknek is segíthetünk

Pixabay/Dieterich01

A véradás és a vérplazmaadás fontosságára hívta fel a figyelmet a véradók napján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes az MTI beszámolója szerint elmondta: az önkéntes véradás azért is fontos, hogy Magyarország a járványos időkben is fenn tudja tartani vértartalékait.

Az osztályvezető ismertette: csütörtökön 6393-mal nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 135, többségében idős, krónikus beteg. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 52 126-an vannak. A napi új esetszámmal kapcsolatban elmondta, az azonosított fertőzöttek számában már megjelennek a mentők által és a szűrőbuszoknál végzett, s a héten indult célzott tesztelések eredményei is. Utóbbiról annyit mondott, a bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban, a szociális ellátóknál és az egészségügyben végzett vizsgálatok összesítése jövő hét elejére várható.

Egészségügyi intézményben ennél többen vannak, azonban ők csak koronavírus-fertőzésre gyanús tünetekkel rendelkeznek, a betegségük még nem igazolódott. A szakember a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten – Müller Cecília országos tisztifőorvos, Csókay András idegsebész és Zacher Gábor mentőorvos, toxikológus nevével visszaélve – koronavírus-csodaszereket kínálnak csalók. Hangsúlyozta, ilyen szerek, készítmények nem léteznek, és arra kér mindenkit, ne üljenek fel ezeknek a hirdetéseknek, mert bizonyosan csalások.

Kiemelt kép: Pixabay/Dieterich01

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!