Karácsony: Megakadályozzuk, hogy töredékáron lehessen megvenni az önkormányzati bérlakásokat

Karácsony Gergely az ellenzéki polgármesterekkel közösen meg kívánja akadályozni, hogy az önkormányzati bérlakásokat „a valós érték töredékéért” vehessék meg a bérlők

A főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: a kormánypártok szerdán benyújtott törvényjavaslata, mely alapján „a bérlők a valós érték töredékéért megvehetik az általuk bérelt lakást”, néhány ezer bérlőnek méltányolható előnyt jelent, de „az igazi nyertesei az ügyeskedők, fideszes csókosok és konkrétan a lakásmaffia lesz”.

https://www.facebook.com/karacsonygergely/photos/a.266672553365598/4303466113019535/

Vesztes pedig az egész ország, mindenki, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy önkormányzati bérleményhez jusson, és a fél életét le kell dolgoznia azért, hogy méltó lakhatása legyen. A főpolgármester szerint emberi drámák sorozatát okozhatja, hogy a nyugdíjas önkormányzati bérlők nevében bárki megszerezheti az általuk bérelt lakást. Azzal a nagy különbséggel, hogy az önkormányzatok nem fognak tudni segíteni, mert szép sorban elfogy az utolsó önkormányzati bérlakás is. Karácsony Gergely közölte: “az ellenzéki polgármesterekkel közösen minden törvényes utat végig fogunk azért járni, hogy ezt megakadályozzuk, ha kell, Alkotmánybírósághoz fordul. (MTI)

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére