Új E-szám mentes termékeket – sajtot, joghurtot, vajkrémet – fejlesztett ki egy uniós támogatással megvalósult, kétmilliárd forintos projekt keretében a Sole-Mizo Zrt. – közölte a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója a távirati iroda beszámolója szerint.
Gerbrant Redmer De Boer elmondta, az elmúlt öt évben 19,8 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre a cég négy – szegedi, csornai, bácsbokodi és marcali – üzemében. Ezek egyaránt szolgálták a gyártás infrastrukturális hátterének megerősítését, a felújítást és a kapacitás-bővítést.
A 2016 végén elindult, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézettel együttműködve végrehajtott projekt 2,053 milliárd forintos költségéből 783 millió forintot fedezett uniós és hazai támogatás.
Léhárt Tibor termelési igazgatóhelyettes kifejtette, a sikeres kutatás-fejlesztési tevékenységnek köszönhetően a vállalt bácsbokodi sajtüzemében sikerült olyan eljárást bevezetni – a többi közt zárt sajtkészítő kádak és speciális oltóenzim alkalmazásával – amely lehetővé tette a korábban használt technológiai segédanyagok – kálium-nitrát és kalcium-klorid – elhagyását.
A sajtgyártás melléktermékeként szintén E-szám mentes savófehérje-koncentrátum is készül, melyet Csornán porítanak. Ezt további alapanyagként használják fel helyben vajkrémek előállításához, Szegeden pedig joghurtok gyártásához. Hozzátette, a magas minőségű, E-szám mentes termékek – melyekre az egészségtudatos fogyasztók körében jelentős az igény – az év végén, jövő év elején kerülnek piacra.
A borítókép illusztráció: Imoflow/Pixabay