A sokéves átlagnál mélyebben áll a talajvíz az egész országban a jelenlegi vízügyi mérések szerint. De lehet-e erre az a válasz, hogy mindig mélyebbre fúrunk? Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője szerint inkább meg kellene tartani a vizet a tájban, átalakítani és lezárni a vízelvezető csatornákat és összeírni a kutakat. Rózsa Attila, a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke pedig arra figyelmeztet, hogy miközben sorra száradnak ki a sekélyebb kutak, megszámlálhatatlanul sok mélyebb rétegvízkút készül, gyakran szakszerűtlenül, úgy, hogy ezekről a vízügynek semmiféle adata nincsen, csak sejtése.
„Hatékony és ésszerű vízhasználatra van szükség, mert idáig a magyar vízgazdálkodás arra volt berendezkedve, hogy túl sok a víz, és azt el kell vezetni” – mondja Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője, aki szerint ezt a logikát kellene megfordítani: a vizet nem minél gyorsabban elvezetni, hanem ahol lehet, megtartani, és segíteni, hogy visszaszivárogjon a talajba. Ebben már kormányzati szinten is elindult a változás. A kormány augusztusban elfogadta a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Tervet, amelynek végrehajtásában Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kapott központi szerepet. A terv a víz gyors elvezetése helyett a természetes vízvisszatartást helyezi előtérbe: többek között az árterek és természetes mélyedések vízmegtartásával, egykori folyómedrek és holtágak rehabilitációjával, valamint a talaj vízmegtartó képességének javításával számol.
„Idei évben a korábbiaknál is jelentősebb a szárazság. A légköri aszály hatására a fák lombja már nyáron az őszi időszakot idézi: a levelek elsárgultak, lehullottak.” A Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke szerint az éjjel-nappal tartósan magas hőmérséklet miatt érdemi harmat sem képződik, a talaj pedig jóformán a felszín alatti víz szintjéig száraz.
A felszínközeli talajvíz utánpótlódásának meghatározó része a csapadékból származik, melynek híján vagyunk, így a vízszintek is süllyedést mutatnak. „Ennek hatására a legfölső vízadó rétegeket megcsapoló, jellemzően 5–15 méter mélységű ásott kutak jóformán kiszáradtak. A felszín alatti vizeket egyre inkább csak mélyebbre fúrt kutakkal lehet elérni. Azonban a több tíz méter mélységben lévő vízadó rétegekben is egyre csökkenő vízszintekkel” – mondja Rózsa Attila.
Az öntözéshez szükséges vizet ezért egyre gyakrabban a mélyebben fekvő vízkészletekből veszik ki. Ezek azonban lassabban pótlódnak, ráadásul sok helyen ugyanazokból a készletekből biztosítják a vezetékes ivóvizet is. Rózsa Attila szerint ha a kitermelés tovább nő, miközben egyre kevesebb víz jut vissza a föld alá, hosszabb távon ezeknek a készleteknek a fenntartható használata is veszélybe kerülhet.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) lapunk kérdéseire küldött válaszában azt írta, hogy augusztusban az Alföld és a Dunántúl jelentős részén 100–200 centiméterrel állt alacsonyabban a talajvíz, a Duna–Tisza közi Homokhátságon, a Nyírség egyes részein, valamint a Tiszántúl középső, keleti és délkeleti területein pedig több helyen a két métert is meghaladta az elmaradás.
Rózsa Attila három konkrét figyelőkutat is kiemel. Agárdon az idei vízszint másfél-két méterrel van a korábbi hosszú idejű átlagok alatt, Nagykállón hasonló az eltérés, Kecskemét-Ménteleken pedig még nagyobb a negatív irányú különbség. „Ezeket az adatokat nem lehet félvállról venni.”
A folyamat nem most kezdődött. A Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke szerint a talajvízszint süllyedése az 1980-as években már országosan megfigyelhető volt, az 1990-es évek végétől, a 2000-es évek elejétől pedig tovább romlott a helyzet. Egyes térségekben ma már 10–15 méteres mélységben sincs összefüggő víztükör.
Mi történik a föld alatt?
Farkas Viktor Mátyás szerint fontos megérteni, hogy a felszín alatti víz nem egyetlen hatalmas föld alatti tartály, hanem lefelé haladva más-más tulajdonságú vízadó rétegek váltják egymást. Ezeket vízfogó rétegek választják el, amik nem zárják el őket egymástól tökéletesen, a vízadó rétegek lassú áramlási rendszereken keresztül azért kapcsolatban vannak egymással. Minél mélyebbre jutunk, általában annál hosszabb idő alatt pótlódik a kitermelt víz.
Homokos területen a lehulló csapadék viszonylag gyorsan elérheti a legsekélyebb vízadó réteget. A mélyebb vízadó rétegek utánpótlódása azonban jóval lassabb lehet.
„A jelentős vízigény kielégítése egyre több és egyre mélyebb kutak létesítését kívánja meg a csapadékból származó utánpótlódás trendszerű csökkenése mellett” – írja Rózsa Attila.
A locsoló- és öntözővízigény így fokozatosan olyan felszín alatti vízkészletekre terhelődik át, amelyek egyre mélyebben vannak, és így egyre lassabban, csak korlátozottan újulnak meg. Sok esetben ráadásul ugyanazokra a mélyebb készletekre, amelyek jó minőségük, nagy tisztaságuk miatt a közüzemi ivóvízellátást is biztosítják.
A mélyebbre fúrás ráadásul nem feltétlenül tehermentesíti a felszínhez közelebbi vízkészleteket: a mélyebb vízadó rétegekből történő fokozott vízkivétel bizonyos esetekben a sekély talajvíz további süllyedéséhez is hozzájárulhat – írják a vízügy szakemberei.
Verseny a vízért
Farkas Viktor Mátyás szerint a problémának két közvetlen hajtóereje van: a klímaváltozás miatt egyre súlyosabb aszály és az emberi vízkivétel. Ehhez társul a természetes utánpótlási területek eltűnése és az egykori vizes élőhelyek lecsapolása.
A csapadékhiány ráadásul nem egyetlen rossz év következménye. „Az elmúlt öt évben nagyjából négy évnyi csapadék hullott” – érzékelteti Farkas Viktor Mátyás a felhalmozódott hiányt.
A Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint 2021 óta 2026 augusztusának végéig országos átlagban csaknem 600 milliméternyi csapadék hiányzott, az Alföld és a Tisza hazai vízgyűjtőjének egyes térségeiben pedig a felhalmozódott hiány az 1000 millimétert is meghaladta. Országos léptékben a jelenlegi alacsony talajvízszintek legfontosabb okának a természetes utánpótlás tartós elmaradását tartják, miközben az emberi vízkivételek különösen a vízhiányos térségekben súlyosbíthatják a helyzetet.
Egy csapadékos ősz vagy tél sokat javíthat a helyzeten, de a több aszályos év veszteségének pótlásához akár több kedvező évre is szükség lehet. Jól mutatja ezt Baja és Szentes példája: előbbinél 2025 tavaszától őszig mintegy egy métert, utóbbinál fél métert apadt a talajvízszint. A következő téli emelkedés csak részben pótolta ezt a veszteséget, 2026 nyarán pedig mindkét kútnál újra apadás következett – derül ki a Vízügyi Főigazgatóság válaszából.
„Nyilván előfordulhat, hogy egy ilyen évben öntözni kell” – mondja a WWF szakértője. A kérdés inkább az, mire használjuk a korlátozottan rendelkezésre álló vízkészleteket. Nem mindegy, hogy kis területen magas hozzáadott értékű növényt, például kertészeti kultúrákat termesztünk, vagy nagy területen rengeteg víz felhasználásával alacsony értéket állítunk elő, például takarmánykukoricát öntözünk.
Ahogy süllyed a vízszint, egyre drágább a víz felszínre hozatala, így előnybe kerülhet, aki mélyebb kutat és erősebb szivattyút tud megfizetni. „Elindul egy verseny a vízért” – fogalmaz Farkas Viktor Mátyás.
Éppen ezért társadalmi szempontból sem lehet hosszú távú megoldás, hogy a csökkenő vízszinteket újabb és újabb, egyre mélyebb kutakkal próbáljuk követni. A WWF szakértője szerint inkább azt kellene nézni, hogyan lehet a rendelkezésre álló vízzel ésszerűbben gazdálkodni.
Azt sem tudjuk pontosan, hány kút van
A vízügyi monitoringkutak megmutatják, hogyan változik a felszín alatti víz szintje, de azt nem, hogy a háztartások és a gazdasági társaságok hol, milyen mélységből és mennyi vizet termelnek ki.
Hogy mekkora vízmennyiség maradhat a nyilvántartások látókörén kívül, arra egy korábbi becslés ad támpontot: a VGT3 szerint 2013 és 2018 között évente mintegy 133 millió köbméter vizet termelhettek ki engedély nélkül. Ez az akkor számításba vett közvetlen felszín alatti vízkivétel 16 százalékának felelt meg. A Vízügyi Főigazgatóság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy becslésről, nem megmért mennyiségről van szó.
Farkas Viktor Mátyás szerint ezért össze kellene írni a kutakat, a gazdasági célú vízkivételeknél pedig mérni is kellene a kitermelt víz mennyiségét. A szabályozásnak különbséget kellene tennie aközött is, ha valaki a saját háztartása vízigényét fedezi egy kúttal, vagy ha gazdasági haszon érdekében termel ki jelentős mennyiségű vizet.
A kutak számbavétele azonban Farkas Viktor Mátyás szerint politikailag rendkívül érzékeny kérdéssé vált. A WWF szakértője szerint a Fidesz-kormány korábban megpróbálta rendezni és nyilvántartásba venni a kutakat, de akkora társadalmi és politikai ellenállás alakult ki a bejelentésük körül, hogy elálltak a tervtől, és a kérdésből lényegében politikai tabu lett.
A nyilvántartás hiányát a kútfúró szakma oldaláról Rózsa Attila is komoly problémának tartja. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az úgynevezett háztartási kutak vízkészletvédelmi szempontból kockázatmentes területen bejelentés és előzetes engedélyezés nélkül is megépíthetők.
„Ez utóbbival egyáltalán nem értünk egyet” – mondja a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke.
Az ilyen kutakról nincs információja a vízügyi ágazatnak: nem ismert a helyük, a talpmélységük, a szerkezetük, a kitermelt víz mennyisége és a vízminőségük sem. Egy esetleges talajvízszennyezés bekövetkezésekor ez a szennyezőforrás feltárását, a károsultak számbavételét és magát a kármentesítést is megnehezítheti.
„Állapotot értékelni, vízmérleget készíteni hitelesen csak úgy lehet, ha megfelelő adatokkal rendelkezünk mind a bevételi, mind a kiadási oldalon, és ez az alapja annak is, hogy a jövőnket megalapozottan tudjuk alakítani” – hangsúlyozza Rózsa Attila.
Az egyesület elnöke szerint ennél is nagyobb gond, hogy a bejelentés nélkül létesíthető háztartási kutak „álcája alatt” „megszámlálhatatlanul sok rétegvízkút” épül, többnyire szakszerűtlenül, sokszor nem hivatalosan tevékenykedő vállalkozók által, potenciális veszélyt jelentve a felszín alatti vizeinkre.
A Magyar Vízkútfúrók Egyesülete ezért azt szeretné, ha minden felszín alatti vizet érintő tevékenység hatósági nyilvántartás mellett folyna, biztosítva a felügyelet és az ellenőrzés lehetőségét. Hivatalos vízkútfúró-névjegyzék létrehozását is szorgalmazzák, amelyből a megrendelők ellenőrzött szakembereket és vállalkozásokat választhatnának.
| Mi számít háztartási kútnak? Rózsa Attila válaszában háztartási kútként azokat a kutakat írja le, amelyeket magánszemélyek a saját, évi 500 köbmétert meg nem haladó háztartási vízigényük kielégítésére létesítenek, és amelyek nem nyúlnak az első vízzáró réteg alá. A köztudatban élő 50 méteres mélységkorlát csak ott lép életbe, ahol az első vízzáró réteg ennél mélyebb települési helyzetű.A vízkészletvédelmi szempontból kockázatos területen létesülő háztartási kutat előzetesen be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatalnál. (Fontos tudni, hogy a háztartási kutak engedélyezési eljárása 2024. január 1. óta kikerült a jegyzői hatáskörből.) Rózsa Attila tájékoztatása szerint kockázatmentes területen viszont a háztartási kút előzetes bejelentés és vízjogi engedélyezés nélkül megépíthető. |
Van, ahol már felborult az egyensúly
„A megváltozott időjárás és a víztermelés összhangja már jó néhány hazai felszín alatti víztest esetében fölbomlott” – mondja Rózsa Attila. Vagyis vannak olyan térségek, ahol a felszín alatti vízkészletekből már annyi vizet veszünk ki, hogy az utánpótlódás nem tud lépést tartani vele.
Példaként az északkeleti országrészt említi, ahol 16 db ilyen felszín alatti víztest minősül különleges vízkészlet-gazdálkodási körzetnek. Ezek között sekélyebb talajvízkészletek és mélyebben fekvő rétegvizek is vannak. Ahol a kitermelés eléri vagy meghaladja a természetes utánpótlódást, ott folyamatosan süllyedhet a talajvíz szintje, a mélyebb rétegekben pedig csökkenhet a víz nyomása.
Ezért ezekben a körzetekben az új kutak engedélyezése a szokásostól eltérő feltételek és eljárás szerint történik. Az engedélyben meghatározzák a kitermelhető víz maximális mennyiségét, és előírják monitoringkutak létesítését is, amelyek segítségével folyamatosan nyomon követhető a vízszint változása.
Ha a monitoringadatok azt mutatják, hogy a vízszint süllyedése meghaladja az illetékes vízügyi igazgatóság által meghatározott határértéket, a vízjogi üzemeltetési engedélyt felülvizsgálhatják, és szükség esetén korlátozhatják az adott kútból történő vízkivételt.
Rózsa Attila szerint nemcsak Északkelet-Magyarországon aggasztó a helyzet: a Tiszántúlon, a Duna–Tisza köze déli részén és a Duna mentén is vannak olyan területek, ahol egyre nehezebb egyensúlyban tartani a kitermelt és az utánpótlódó víz mennyiségét.
Nem elvezetni, hanem megtartani
Farkas Viktor Mátyás szerint miközben kutakkal vizet veszünk ki a tájból, a felszínen továbbra is működik egy olyan infrastruktúra, amelyet éppen a víz elvezetésére építettek.
A vízelvezető csatornák nem feltétlenül csak akkor visznek vizet, amikor belvíz áll a földeken. Ha a medrük kapcsolatban áll felszín alatti vízzel, azt is megcsapolhatják. Vagyis miközben minden csepp víz megtartása számít, helyenként továbbra is működik a víz elvezetésére létrehozott rendszer.
Adná magát, hogy egyszerűen lezárják a csatornákat. A WWF szakértője szerint azonban ez a gyakorlatban jóval bonyolultabb.
A rendszerváltás után a termelőszövetkezetek felbomlottak, a földeket felparcellázták, a csatornák tulajdonosi és kezelői viszonyai pedig sok helyen összekuszálódtak. Egy vízvisszatartási beavatkozáshoz vízjogi engedélyre és az érintettek együttműködésére is szükség lehet. Sok tulajdonos esetén már az érintettek elérése is komoly akadály. Farkas Viktor Mátyás szerint ezért jogszabályi változtatásokra is szükség lehet.
A vízmegtartáshoz azokat a területeket is helyre kellene állítani, ahol a víz természetes módon meg tud állni és be tud szivárogni: az ártereket, vizes élőhelyeket és más természetes vízmegtartó területeket. Ezek a talajvíz utánpótlódását is segíthetik.
