A körforgásos gazdaság ma az európai zöld átállás egyik kulcsfogalma, a faiparban azonban az alapelvei korántsem számítanak újdonságnak. A faanyaggal való takarékoskodás, a gyártási maradékok továbbadása, a bútorok javítása és hosszú használata évtizedek óta része az ágazat működésének. Ami változott, az a környezet: az európai klímavédelmi célok és szabályozások ma már mérhető követelményeket is állítanak az ágazat elé. Ezek egyike, hogy 2030-ra a fa csomagolási hulladék 30 százalékát újra kell feldolgozni. De mennyire áll készen erre a hazai faipar?
„A körforgásos gazdaság valójában nem új dolog. Régen ezt józan paraszti észnek hívtuk” – fogalmaz Dr. Koós Daniella formatervező művész, designmanager és kurátor, a FABUNIO – Magyar Bútor- és Faipari Szövetség főtitkára. A fa mindig értékes alapanyag volt, ezért korábban is igyekeztek minél teljesebben felhasználni. A különböző üzemek között működött az anyagátadás: amit az egyik vállalkozás már nem tudott hasznosítani, az egy másik számára még alapanyag lehetett. „Ennek nagyon egyszerű oka volt: nem akartak pazarolni, és gazdaságilag is jobban jártak, ha összedolgoztak. Ami az egyik helyen már maradék volt, az máshol még alapanyag lehetett” – mondja Koós Daniella.
Ugyanezt a logikát követi az új kormány által nemrégiben közzétett 2026-os Nemzeti Kommunikációs Akcióterv is, amikor a körforgásos gazdaság lényegét úgy írja le, hogy „ami egy folyamat végterméke, az egy másik folyamat kiindulási alapanyagává válik”. A cél, hogy a termékek és az erőforrások minél hosszabb ideig használatban maradjanak, az alapanyagok megőrizzék értéküket, és a lehető legkevesebb hulladék keletkezzen.
Ami az asztalosnak maradék, a lapgyártónak alapanyag
A hazai faiparban ennek régóta működő példája a szombathelyi FALCO. A magyar gyökerű vállalat története 1939-ig nyúlik vissza, és 1959-ben itt indult el Magyarország első forgácslapgyártása. A FALCO később nemzetközi tulajdonba került: 2007-ben a világ számos országában jelen lévő lapgyártó, a Kronospan csoport részévé vált. Koós Daniella szerint azonban a maradék faanyag visszaforgatása már jóval korábban része volt a vállalat működésének.
„Üzemi maradékokat, hulladékokat és lakossági bútorokat is bevettek és felhasználták a lapgyártásban. Miután a céget megvette egy nagy nemzetközi lapgyártó, ez már sokkal nagyobb léptékben működik: Európa több országából gyűjtik össze azokat a faanyagokat, amelyeket a bútorgyártók már nem tudnak felhasználni.”
A FALCO példája jól mutatja, hogy a körforgás nem feltétlenül egyetlen üzemen belül valósul meg. Ami az asztalosnak már használhatatlan maradék, az megfelelő gyűjtés és feldolgozás után egy másik faipari technológiában ismét nyersanyaggá válhat.
30 százalék 2030-ra
Ami korábban elsősorban gazdasági racionalitás volt, az ma már szabályozási célokkal is kiegészül. A Nemzeti Kommunikációs Akcióterv szerint az Európai Unióban 2030-ra a csomagolási hulladékok legalább 70 százalékát kell újrafeldolgozni. Az egyes anyagokra külön célértékek vonatkoznak: papírnál és kartonnál 85, vasfémeknél 80, üvegnél 75, alumíniumnál 60, műanyagnál 55 százalék az elérendő arány. A fa csomagolásoknál 30 százalék a cél. Fontos, hogy ez nem általában a teljes magyarországi fahulladék 30 százalékát jelenti, hanem kifejezetten a fa csomagolási hulladék újrafeldolgozási célértékét. Koós Daniella szerint ez teljesíthető.
„Szerintem ez teljesen reális célérték” – mondja, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar helyzetnek vannak olyan sajátosságai, amelyek egyszerre segíthetik és nehezíthetik a körforgást.
A körforgás nem az újrafeldolgozással kezdődik. A 30 százalékos cél ellenére az újrafeldolgozás valójában nem a körforgás első lépcsője. A Nemzeti Kommunikációs Akcióterv szerint a hulladékhierarchia első és legfontosabb eleme a hulladékképződés megelőzése. Ezt követi az újrahasználatra való előkészítés, majd az újrafeldolgozás, az egyéb – például energetikai – hasznosítás, és csak legvégül a lerakás. A faiparra ez különösen jól alkalmazható. Egy bútor annál tovább tartja körforgásban a benne lévő anyagot, minél tovább használható, javítható és felújítható.
„Egy jól megtervezett termék tartós, könnyen javítható, szükség esetén felújítható, majd életciklusa végén alapanyagként újra felhasználható” – fogalmazza meg a lényeget az Akcióterv.
A dokumentum külön foglalkozik az ökodesignnal is. A tervezés során egyre fontosabb szemponttá válik a felhasznált anyag, a tartósság, a javíthatóság, az újrahasználhatóság, a korszerűsíthetőség és az erőforrás-hatékonyság. Ez az asztalosoktól és a bútorgyártóktól is új szemléletet követel. Az európai klímavédelmi célok és az ezekhez kapcsolódó szabályozás egyre inkább azt várja el, hogy a szakemberek a termék teljes életciklusában gondolkodjanak: az alapanyag és a gyártás mellett a tartósság, a javíthatóság, az újrahasználat és a termék életciklusának végén az anyag további sorsa is szemponttá válik.
Éppen erre az átalakulásra próbálta felkészíteni a szakmát a FABUNIO részvételével megvalósult Erasmus+ WOODCircle program. A projekt célja egy új, „Circular and Sustainable Woodworker”, vagyis körforgásos és fenntartható faipari szakmai profil kialakítása volt, amelyben a technikai tudás mellett a környezeti kérdések kezelése is megjelenik. A FABUNIO a hat európai partner egyike volt. A program nemcsak elméleti tudást adott a fiataloknak, hanem a magyarországi szakmai út során különböző méretű és profilú vállalkozásokon keresztül mutatták meg, hogyan jelenhet meg a körforgásosság a kis műhelytől a bútorgyártáson és a biokompozitokon át a nagyüzemi fahulladék-feldolgozásig. Az erre épülő képzés többek között a fenntartható fa- és faalapú anyagokkal, a körforgásos tervezéssel, az erőforrás-hatékony gyártással, valamint a hulladék- és energiagazdálkodással foglalkozott.
Mindenki tartós bútort szeretne – de az áron van a hangsúly
A FABUNIO 2022-es országos bútorvásárlási kutatása alapján a magyar fogyasztók számára fontos a minőség, a tartósság és a funkcionalitás. A hosszú élettartamot a válaszadók 89 százaléka, a kiváló minőséget 85 százaléka tartotta fontosnak. A jó minőség iránt tehát megvan az igény, a vásárlásnál azonban az ár erősen behatárolja a lehetőségeket. Ez az egyedi bútoroknál is látszik: a megkérdezettek 28 százaléka tervezett asztalost megbízni. Koós Daniella szerint a kézzel készített bútor ára sok háztartás számára nehezen megfizethető. A szűkebb anyagi lehetőségek ugyanakkor a bútorhasználatot is meghatározzák. Koós szerint Magyarországon sokszor egyszerűen tovább használjuk azt, amink van: a divat változhat, de ha egy bútor még használható, és nincs pénz újra, marad.
„Gazdaságilag elmaradottabbak vagyunk Európa fejlettebb országainál, ezért nálunk a spórolás és az újrafelhasználás sokszor jobban működik. Sokáig használjuk a bútorokat, kevésbé cserélődnek.”
Bajban az asztalosműhelyek
Ebben azonban van egy ellentmondás. Miközben a körforgás szempontjából kedvező, ha egy bútor sokáig használatban marad, éppen azok a szakemberek kerülnek egyre nehezebb helyzetbe, akik tartós, javítható és akár évtizedekre szóló bútorokat tudnának készíteni. Koós Daniella szerint a hazai asztalosok egyszerre érzik a vásárlók árérzékenységét és a vállalkozásokra rakódó egyre nagyobb adminisztratív terheket. A kézzel készített bútor nehezen versenyez az olcsó tömegtermékkel, miközben egy kis műhely működtetése is egyre több kötelezettséggel jár. Az adók mellett az EPR-hez és más szabályozásokhoz kapcsolódó adminisztráció is komoly terhet jelenthet egy néhány fős vállalkozásnak.
„Egy kis asztalosműhelyben nincs külön ember arra, hogy csak az adminisztrációval foglalkozzon. Ha a sok szabályozás miatt ehhez már külön embert kellene alkalmazni, az egyszerűen nem éri meg. Az ágazatban dolgozók inkább szakmát váltanak, vagy egy nagyobb üzemben kezdenek dolgozni a saját vállalkozásuk kényszerelhagyása után.”
Koós szerint az elmúlt két-három évben vállalkozások megszűnéséhez is hozzájárultak ezek a terhek, miközben a magyar bútorkészítőnek az olcsó tömegtermékkel és az internetes kereskedelemmel is versenyeznie kell.
„Az emberek manapság már egyre kevésbé készíttetnek bútort. Sokan már nem is az IKEA árszintjén vásárolnak, hanem még olcsóbb kereskedőknél, vagy az internetről rendelnek.”
Az online, különösen a távolról érkező termékeknél Koós Daniella szerint az is nehézséget jelent, hogy kevésbé átlátható, milyen fából és milyen körülmények között készült a bútor, illetve hogyan teljesülnek az EPR-kötelezettségek. Miközben a hazai gyártóknak a rendszer költségeivel és adminisztrációjával számolniuk kell, a közvetlenül külföldről rendelt termékek útja nehezebben követhető.
Nem szabad mindent elégetni
Van még egy fontos pont, ahol a körforgásos szemlélet és a hazai gyakorlat találkozik: az eltüzelés. Koós Daniella szerint a lakosság sok faanyagot használ tüzelésre. A körforgásos gazdaság logikájában azonban nem mindegy, hogy egy faanyag mikor kerül energetikai hasznosításra. A Nemzeti Kommunikációs Akcióterv is egyértelmű sorrendet állít fel.
„Az energetikai hasznosítás ezért nem a hulladékkezelés elsődleges eszköze, hanem a hulladékhierarchiában az újrafeldolgozás után, de a lerakás előtt helyezkedik el.”
Vagyis először a hulladék képződését kell megelőzni, majd amit lehet, újra kell használni vagy újra fel kell dolgozni. Az energetikai hasznosítás csak ezután következik. A lakossági tüzelésnél ráadásul az sem mindegy, milyen fáról van szó.
„Nagyon fontos lenne az edukáció. A felületkezelt faanyagokat nem szabadna otthon elégetni, és ugyanez igaz a ragasztott bútorokra is. Mérgezőek lehetnek. Ezeknél nem egyszerűen tiszta fáról beszélünk” – figyelmeztet Koós Daniella.
A jobb állapotú bútoroknál ezért az eltüzelés helyett a további használat, a továbbadás vagy a felújítás lehet a körforgás szempontjából megfelelőbb út. Erre jó lehetőséget ad a rebútor ötlet, ahol a használt, de még jó állapotú bútorokat átveszik, felújítják, majd sokszor szociális alapon újra kiosztják, vagy nagyon olcsón eladják.
