Kiderült, hogy a madarak is képesek az empátiára

Jorg Massen, az Utrechti Egyetem munkatársa kollégáival azt vizsgálta, hogy miként osztoznak a madarak a táplálékon – írja a 24.hu a Phys.org alapján.

Úgy tűnik, hogy döntésük során számolnak egymás perspektívájával, és így együttérzést mutatnak

– mondta Massen.

A szakértők sokáig úgy hitték, hogy az együttérzés az emberek sajátossága, ma már azonban tudjuk, hogy ez nincs így – a viselkedést főemlősöknél és más társas emlősöknél is dokumentálták már. Massen már korábbi vizsgálatai során is megfigyelte, hogy a madarak is képesek más egyedekért cselekedni, a kérdés az volt, hogy ez a viselkedés mennyire rugalmas.

A kutatók kék szarkákkal folytattak kísérleteket. Az egyik csoportban a példányok bőségesen kaptak lisztférgeket, míg a többi állat csak kevés táplálékot vagy semennyit sem kapott. A madarak egy dróthálón keresztül adhattak át szomszédaiknak férgeket.

A kutatásról beszámoló tanulmány szerint a madarak hajlamosak voltak az osztozkodásra, és sokszor még azt is figyelembe vették, hogy az adott fajtársnak mennyi élelme van. Az eredmények alapján a nőstények főként azon egyedeknek adtak férgeket, amelyeknek semmijük sem volt, míg a hímek minden fajtársukkal osztoztak. Úgy tűnik, az éhes kék szarkáknak kérniük sem kellett, rokonaik felismerték, ha szükségük van a táplálékra.

Massenék szerint a madarak viselkedésének hátterében hasonló motivációk állhatnak, mint az embereknél.

Az eredmények azt a korábbi felvetést is alátámasztják, mely szerint együttműködőbbek azok a fajok, melyeknél az utódokat a hímek és a nőstények együtt nevelik.

Borítókép: Pixabay/ Pixamio

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére