Zivatarveszély miatt több megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ

Zivatarveszély miatt három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megye területén. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.


A zivatarveszély miatt egyébként csütörtökön az ország egész területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Az OMSZ honlapján közzétett előrejelzés szerint csütörtökön napközben többször és többfelé kialakulhatnak zivatarok, a legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és északkeleten. A Dél-Alföldön és a Tiszántúlon intenzív, akár heves zivatarok is előfordulhatnak viharos (óránkénti 60-80 kilométeres, a hevesebb gócoknál akár 80 kilométeresnél erősebb) széllel, és rövid idő alatt 20 milliméternyinél több csapadékkal, jégesővel.

Este keleten, északkeleten fokozatosan megszűnnek a zivatarok, majd nyugat felől az éjszaka újabb hullámban érkezik csapadék.


Pénteken a csapadékrendszer fokozatosan kelet, északkelet felé vonul, mögötte átmeneti szünet után újabb záporos, zivataros gócok képződhetnek. Többfelé várható zivatar, kiemelten az Alföldön heves zivatar is kialakulhat. A kísérőjelenségek közül továbbra is a viharos szél, a jégeső (akár nagyobb átmérőjű is lehet), és a nagy mennyiségű csapadék jelenthet veszélyt. (MTI)

Borítókép: Patera Kamilla

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére