Barion Pixel

Feltételekhez kötve utazhatnak a keleti vakcinákkal oltottak is

Budapest, 2021. január 24. Egy egészségügyi dolgozó megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a fõvárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban 2021. január 24-én. MTI/Mónus Márton

Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján. 

Az MSZP EP-képviselője közölte: mindez azután nyert megerősítést, hogy hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól a hatályos szabályokat illetően, amelynek eredményeként előbb írásban, majd egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatást kapott a keleti oltások elfogadásáról Didier Reynders igazságügyi biztostól. „Ez egy sokak által régóta várt hír. Amit ígértem, végigküzdöttem és eredménnyel jártam. Amit a kormány elbaltázott, azt én helyre tettem” – fogalmazott Ujhelyi, emlékeztetve arra, hogy korábban számos alkalommal lobbizott a kormánynál és az európai intézményeknél is a sok százezer magyart érintő probléma megoldása érdekében, de mint mondta: nyitottságot és együttműködést csak az európai döntéshozóknál tapasztalt az ügyben.

https://www.facebook.com/dr.ujhelyi.istvan/videos/6967924329916440

Borítókép: MTI/Mónus Márton

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!