Ukrajnai háború: Herszon megyéből 70 ezer embert evakuálnak az orosz hatóságok


Megkezdődött a lakosság evakuálása Herszon megyében, a Dnyeper bal partján 15 kilométeres sávban, a három napig tartó kitelepítés akár 70 ezer embert is érinthet – jelentette ki Vlagyimir Szaldo, a régió megbízott kormányzója a Szolovjov Live médiacsatornán.

Az intézkedés oka az a feltételezés, hogy az ukrán hadvezetés nagyszabású rakétacsapásra készülhet a kahovkai vízerőmű gátja ellen. Vasárnaptól a helyi hatóságok közlése szerint a Kahovkai járásban kötelezővé válik a kitelepítés.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők október 31-én végrehajtott nagy erejű rakétacsapása megzavarta az ukrán fegyveres erők irányítási rendszerét és logisztikáját, valamint a hadiipart. A tábornok szerint az ukrán tartalék és a hadianyag harcterekre történő vasúti szállítása jelentős akadályokba ütközik.

Kedden a helyi hatóságok ukrán tüzérségi csapásokról számoltak be az Oroszország által elcsatolt területek több városából, valamint a határ menti orosz Belgorod és Kurszk megyéből is. (MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére