Barna és sárga nosztalgiavillamossal, retró Ikarus busszal is utazhatunk a hétvégén

Igazi járműparádéra számíthatnak a városi közlekedés szerelmesei július második hétvégéjén. A nosztalgiavillamosoknál ezúttal az „S” típusé lesz a főszerep: szombaton az N19-es vonalon a barna színű, az N18-ason pedig a sárga színű példányát lehet kipróbálni. Ráadásul ez utóbbi egy igazi kuriózumnak számít, mert pótkocsis szerelvénnyel közlekedik, ami nagy ritkaság Budapesten. Az N19-es nosztalgiavillamost vasárnap is ki lehet próbálni, mellette pedig a magyar buszgyártás egyik büszkesége, a világ minden részére eljutott Ikarus 280-as típusú busz járja be az egykori 86-os busz vonalát. A nosztalgiajáratokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel, a retró buszt a BKK normál díjszabása szerint lehet igénybe venni.

Az N18-as nosztalgiavillamos július 9-én, szombaton a Szent János Kórház–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Szent Gellért tér–Bartók Béla út–Csóka utca útvonalon jár. A vonalon egy XX. század eleji gyártású „S” típusú sárga színű motorkocsiból és egy hozzá illő győri gyártású pótkocsiból álló szerelvény közlekedik. Ilyen összeállítású szerelvény hosszú évek óta nem közlekedett a budapesti villamosvágányokon.

Július 9-én és 10-én, szombaton és vasárnap is jár az N19-es nosztalgiavillamos a Deák Ferenc tér – Szent Gellért tér – Katinyi Mártírok parkja (Óbuda útvonalon). Szombaton a 611-es pályaszámú barna, még a BKVT-s időkre emlékeztető villamos, vasárnap pedig a BSZKRT-időszak egyik legjellemzőbb kocsija közlekedik az N19-es nosztalgiavillamos vonalán.

Egy retró busz is koptatja a budai aszfaltot a hétvégén: július 10-én, vasárnap egy napra újjászületik a 86-os busz a Kosztolányi Dezső tér és Óbuda, Bogdáni út között.

Az R86-os vonalon egy 1986-ban forgalomba állított ráncajtós Ikarus 280-as busz teljesít majd szolgálatot. A BKV Zrt. által muzeális céllal megőrzött és felújított BPO-477 rendszámú jármű a már nem létező Récsei Garázsban kezdte pályafutását, de később szinte az összes telephelyen megfordult, utolsó éveit Kőbányán töltötte. A típus meghatározó járműve volt a 80-as, 90-es évekbeli Budapestnek, de felújítva és modernizálva még ma is fut belőle néhány a fővárosi vonalakon. A magyar tervezésű buszból közel 61 000 darab készült el, ezek nagy része külföldre került. A világ számos pontján, így Tanzániában, Venezuelában és Kínában is futottak a magyar gyártmányú járművek.

A nosztalgiavillamosokat nosztalgia vonal- vagy napijeggyel, a retró buszt a BKK normál díjszabása szerint lehet igénybe venni. A nosztalgia vonal- és napijegyek akár elővételben is megvásárolhatók a BKK értékesítő pontjain, de elérhetők a nosztalgiajáratok személyzeténél is.

A járatok menetrendjei a BKK oldalán és a BudapestGO alkalmazásban érhetők el. (BKK)

Kiemelt kép: BKK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére