Közélet

Aláírást gyűjtenek az állatvédők a növényi alapú mezőgazdaság támogatásáért

A haszonállatok embertelen szállítási körülményei ellen demonstráltak szombaton az Igazságügyi Minisztérium előtt állatvédők. Hiába hatályosak ugyanis 2005 óta a szállításra vonatkozó állatjóléti szabályok, azokat általánosan megsértik az Európai Unióban. A résztvevők a haszonállatok levágása ellen is tiltakoztak.

„Lex megdögölhetsz”: egész éjszaka vitáztak a Parlamentben

, a Fidesz a múlt héten nyújtott be egy 160 oldalas salátatörvényt, amelyben sok mindenről szó van, ezt vitatjuk most, mert: a szociális törvényt úgy módosítanák, hogy a bajbajutottak támogatásában az államnak csak kisegítő szerepet szánnának.

Tűzifarendelet: a favágó- és géphiányon is múlik, hogy eddig megúszták fűrészt a védett hazai erdők

Egyelőre nem vágtak ki több, védett területen lévő erdőt, mióta augusztus elején megszületett a komoly társadalmi felzúdulást keltő tűzifarendelet, a WWF Magyarország szakértője szerint.

Párbeszéd: a kormány lemondott az emberekről

A hatályos jogszabályban az áll, hogy a szociális ellátás elsősorban az állam és az önkormányzatok feladata.

Párbeszéd: a kormány ne támogassa a környezetkárosító beruházásokat

Az ellenzéki párt azt is kéri a kormánytól, hogy tegyen lépéseket a vízmegtartó gazdálkodás elterjesztésének és az erdők védelmének érdekében.

Párbeszéd: a kormánynak segítenie kell az önkormányzatokon

Orbán Viktor nem ura a válságnak, adót emel, megszorításokat vezet be, vagyis épp azt csinálja, amit szerinte az ellenzék tett volna, ha kormányra kerül.

Karácsony: Kétszázezer forintos rezsitámogatást kapnak a fővárosi cégek és intézmények dolgozói

A főpolgármester megköszönte, hogy a budapestiek szolidárisak voltak a hulladékszállításban dolgozókkal, akik nap mint nap a városért dolgoznak, „nem megfelelő bérezés mellett”, a főváros ugyanis bérmennyire szeretné, nem tudja kielégíteni igényeiket.

Karácsony: A városvezetés dolgozik a szemétszállítás rendjének helyreállításán

A főpolgármester kitért arra is, Budapest saját bevétele arra sem elég ma, hogy az „egekbe emelt” áramszámlát kifizessék

A Párbeszéd önkormányzati mentőcsomagot követel

Az ellenzéki párt határozati javaslatot nyújt be az országgyűléshez, amelyben azt kérik, hogy a kormány függessze fel az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásának befizetését 2023-ra vonatkozóan.

Párbeszéd: októbertől sok ezer intézménynek és vállalatnak nem lesz gázszolgáltatási szerződése

Tordai Bence szerint elsősorban önkormányzatokról, kórházakról, iskolákról, rendőrségekről van szó, de sok vállalkozás is érintett.