Akkumulátorgyárak: jogsértő az engedélyezés?

Ahogy nő a felháborodás a mindenfajta társadalmi egyeztetés nélkül a lakosságra erőltetett akkumulátorgyára miatt, úgy kezd egyre többeket – szakértőket és civileket egyaránt – foglalkoztatni a kérdés, hogy mennyire jogszerű, ami történik, és megállítható-e jogi eszközökkel a folyamat. Még csak a folyamat elején tartunk, de már kezdenek kikristályosodni azok a pontok, ahol az eddigi procedúrák támadhatóak.

A gödi akkumulátorgyár egyik legveszélyesebb létesítménye, az elektrolittároló mindössze 120 méterre van a legközelebbi lakóháztól; a vonatkozó kormányrendelet szerint „Beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 000 méteren belül (…) szélerőmű, szélerőmű-park nem helyezhető el.” A fenti két mondat minden további kommentár nélkül is pontosan leírja a jelenleg Magyarországon a környezethasználat szabályozásában uralkodó abszurd viszonyokat, még akkor is, ha nem tesszük hozzá: a valóságban egyetlen olyan pont sincs az ország területén, amelyik ne lenne legalább egy önkormányzat belterületétől számítva 12 kilométeren belül (vagyis a másodjára idézett, ártatlannak tűnő jogszabályhely valójában a szélerőmű-építés teljes tiltását jelenti, miközben az akkumulátorgyáraknak, mint a gyakorlatban is látjuk, mindent szabad). Pedig a szélerőművek meglehetősen ártalmatlan szerkezetek, ellenben ugyanez az elektrolittárolóra nem mondható el. Utóbbi esetében egyébként a jogszabály is 300 méteres védőtávolságot ír elő, ez azonban egy különleges gazdasági övezetben megvalósult kiemelt beruházás esetében senkit nem érdekel. Holott az akkumulátorgyártás során használt elektrolit erősen tűz- és robbanásveszélyes, ráadásul az égés illetve a robbanás során halálos mérgű gáz szabadul fel belőle.

Mint a bevezetőben is utaltunk rá, messze nem ez az egyetlen ellentmondás a mostanában gombamód szaporodó hazai akkuüzemek engedélyezése körül.

Az első olyan gyár, amelynek előkészítése kapcsán lakossági ellenállás bontakozott ki vagyis a már említett gödi Samsung például az akkor (2018-ban) érvényes helyi szabályozást mindenképpen megkerülte: mint az Átlátszó emlékeztetett rá, az önkormányzat SZMSZ-e egyértelműen előírja, hogy a települést érintő jelentősebb beruházások tervezetéről közmeghallgatáson kell kikérni a lakosok véleményét, ami Gödön „természetesen”elmaradt.

Debrecenben, ahol a kínai CATL készül építkezni, többek között a termőföldek átminősítésével volt (van) probléma. A majdani gyár helyszínéül szolgáló déli ipari park kijelölésekor különösen magas minőségű szántókat vontak ki – az ügy természetéből adódóan véglegesen – a mezőgazdasági termelésből. Csakhogy ez, ahogyan arra lapunk egyik jogvégzett olvasója felhívta a figyelmünket, ilyen esetben jogszerűen nem lehetséges. A kiemelt beruházásokról szóló törvény csak általánosságban ír a termőföld átminősítésének lehetőségéről, utalva a termőföldvédelmi törvény előírásaira. A 2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről pedig úgy fogalmaz: „A beépítésre szánt területek kijelölése lehetőség szerint a gyengébb minőségű termőföldeken, a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történjen (…) A szakhatósági hozzájárulást meg kell tagadni, ha az engedélyezés iránti kérelem átlagosnál jobb minőségű termőföldet érint, azonban a tervezett tevékenység végzésére, létesítmény elhelyezésére, jogosultság gyakorlására hasonló körülmények és feltételek esetén átlagos minőségű vagy átlagosnál gyengébb minőségű termőföldeken is sor kerülhet (…) Az átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, illetve helyhez kötött igénybevétel céljából lehet (…) A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházás esetében az átlagosnál jobb minőségű termőföld végleges más célú hasznosítása is engedélyezhető, ha annak megvalósítása más jogszabály rendelkezéseire figyelemmel más helyen vagy más nyomvonalon nem lehetséges.

Márpedig ami Debrecenben készül, az sem időleges, helyhez kötött igénybevételnek, sem pedig közlekedési infrastruktúra beruházásnak nem számít, vagyis nem felel meg az átminősítés törvényi előfeltételeinek.

Egy civil aktivista, Zsák Ferenc, akinek a nevét a Natura 2000 természetvédelmi területre épült győri Audi gyár ellen folytatott harcai kapcsán ismerhette meg az újságolvasó közönség, a közeli napokban panaszbeadványt nyújtott be az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához (AJBH), leánykori nevén az ombudsmanhoz, mivel álláspontja szerint a debreceni gyár engedélyezése során megsértették a magyar jog részét képező nemzetközi megállapodást, az Aarhusi Egyezményt. Maga az egyezmény az állampolgárok környezeti információkhoz való jogát hivatott biztosítani (például kiterjedt hatású nagyberuházások esetében is). A dokumentum többek között rögzíti:

„ A nyilvánosság részvételére vonatkozó eljárások biztosítsanak olyan észszerű időkereteket a különböző fázisokra, amelyek elégséges időt hagynak a nyilvánosság tájékoztatására (…) és arra, hogy a nyilvánosság a környezeti döntéshozatali folyamatban való hatékony részvételre felkészülhessen. Valamennyi Fél biztosítja a nyilvánosság korai fázisban való részvételét, amikor az összes választási lehetőség még nyitott és hatékony társadalmi részvétel valósulhat meg. Valamennyi Fél, amennyiben ez szükségesnek látszik, ösztönözze a jövőbeli kérelmezőt, hogy az engedélyre vonatkozó kérelem benyújtását megelőzően azonosítsa az érintett nyilvánosság körét és kezdjen megbeszéléseket, valamint nyújtson tájékoztatást kérelmének célját illetően.”

Mint emlékezetes, a debreceni gyárépítésről csak azoknak a 2023-as kötelező közmeghallgatásoknak a során értesült a helyiek szélesebb köre, amelyek időpontjában már minden fontosabb hatósági kérdés eldőlt (a kormány 2017 óta tárgyal a kínai gyártóval a beruházásról, és 2022 őszére minden részletről meg is egyeztek titokban), és ezt nem is titkolták el a résztvevő elől – vagyis szó sem volt észszerű időkeretekről és a döntéshozatalban történő részvételről: mindkettő elmaradt. Sőt, 2023. február 13-án a környezethasználati engedély is megszületett, amely kimondja, hogy Európa majdani legnagyobb akkumulátorgyára esetében

a hatásterület vélelmezett legnagyobb határa a telephely geometriai középpontjához viszonyítva: északi irányban 818 méter, északkeleti irányban 750 méter, keleti irányban 943 méter, délkeleti irányban 1198 méter, déli irányban 1098 méter, délnyugati irányban 1532 méter, nyugati irányban 1320 méter, északnyugati irányban 1279 méter.

Emlékeztetőül: egy szélerőmű építése esetén a jelenleg hatályos szabályozás alapján ugyanez minden irányban 12 ezer méter.

borítókép: CATL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére