Barion Pixel

Jávor Benedek: Az Orbán-rendszer buldózere mindent elpusztított

Csírájában fojtotta el a magyarországi zöldpolitika kibontakozását Orbán Viktor illiberális állama – fejti ki Jávor Benedek zöldpolitikus, korábbi EP-képviselő a Green European Foundation weboldalán megjelent interjúban. A politikus szerint ha a magyar zöldpolitikában a konfliktusok másképp alakulnak, a vége akkor is nagy valószínűséggel az lett volna, hogy felemészti a zöldeket az illiberális állam – ma azonban adott a feladat és a lehetőség egy új, erős zöldmozgalom felépítésére.

Jávor Benedek

Az Alice Hubbard által a Green European Foundation European Green Observatory projektjének keretében készített interjúban Jávor Benedek a magyar zöldpolitika elmúlt évtizedekben végbement fejlődését tekinti át: a helyi környezetvédelmi küzdelmekből való kibontakozástól kezdve az ideológiai megosztottságon és a szakításhoz vezető alapvető törésvonalakon át egészen az Orbán-korszak pusztító hatásáig, amely egy éppen kibontakozó, ígéretes politikai mozgalmat ért. Az eredeti interjú itt olvasható.

Elmesélnéd, hogyan alakult ki az ökológiai mozgalom Magyarországon, különösen a kommunizmus végének időszakában?

Jávor Benedek: Közép- és Kelet-Európában a zöldmozgalmak az 1980-as években kezdtek kibontakozni, amikor a környezeti konfliktusok politikai konfliktusokká alakultak az uralkodó kommunista rendszerekkel szemben. Magyarországon a Duna folyón tervezett bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer váltotta ki a társadalom széles körű ellenállását. Ez volt a Duna-mozgalom, amelyben a zöldaktivizmus és a politikai ellenállás ötvöződött.


Jávor Benedek magyar zöldaktivista és politikus. Eredetileg biológusként végzett, majd környezetvédelmi aktivistaként tevékenykedett, mielőtt politikai pályára lépett volna. A Védegylet, Magyarország egyik jelentős zöld civil szervezetének alapítója és vezetője volt. 2009-ben társalapítója lett az első sikeres magyar zöld pártnak, a Lehet Más a Politikának (LMP), amely a következő évben bejutott az Országgyűlésbe. Négy évig volt országgyűlési képviselői. 2014-ben az újonnan létrehozott Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben európai parlamenti képviselővé választották. Jelenleg Budapest Főváros Európai Uniós képviseleti irodáját vezeti.


Ezek a kezdetek a továbbiakban a térség zöldmozgalmainak ideológiájára és jellegére is rányomták a bélyegüket. Mivel baloldali diktatúrákkal szembeni ellenállásból fejlődtek ki, gyakran konzervatívabbak vagy jobboldalibbak voltak, mint számos nyugat-európai zöldpárt.

Magyarországon a rendszerváltás éveit követően a Duna-mozgalom számos meghatározó szereplője bekerült az újonnan alapított demokratikus pártokba, az eredeti mozgalmi lendület pedig elenyészett. Ugyanakkor az 1990-es évek elejétől virágzó zöld civil társadalom kezdett kialakulni: több száz új civil szervezet jött létre. Ezek a szervezetek elsősorban hagyományos környezetvédelmi kérdésekkel, például a természetvédelemmel foglalkoztak, és viszonylag tudatosan távol tartották magukat a politikától.

Aztán 2000 körül, amikor a globalizációkritikus mozgalmak világszerte a csúcson voltak, a zöld civil szervezetek egy új típusa kezdett megjelenni. Ezek közé tartozott a Védegylet is, amelynek társalapítója voltam. Mi nagyon tudatosan és körültekintően úgy döntöttünk, hogy nem maradunk távol a politikától.

Mi vezette a Védegyletet arra, hogy a politikai döntéshozatal befolyásolására törekedjen, és közvetlenebbül éljen a demokratikus eszközökkel és csatornákkal?

Azzal érveltünk, hogy a természeti környezetünk jövőjét meghatározó döntések a politikában születnek. Ha tehát változást akarunk elérni, civil szervezetként közvetlenül kell foglalkoznunk a politikával: nyitottabb együttműködésre kell törekednünk a politikai pártokkal, közvetlenül meg kell szólítanunk a parlamenti pártokat, valamint törvényjavaslatokat és jogszabályi reformokat kell kezdeményeznünk.

Az ökopolitika, vagyis a politikai ökológia messze túlmutat a természet védelmén. A természet önmagában, elszigetelten nem védhető meg. Az ökológiai válságra csak akkor találhatunk megoldásokat, ha a társadalmon belüli feszültségekkel is foglalkozunk. A globális környezet és az ökoszisztémák védelme érdekében az ökológiai politikának a teljes gazdasági, társadalmi és politikai rendszer átalakítására kell törekednie.

Az volt a célunk, hogy nagyon gyakorlatias javaslatokat dolgozzunk ki, amelyek messze túlmutatnak a hagyományos zöld- és környezetvédelmi ügyeken. A Védegylet például javasolta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának intézményét Magyarországon. Ezt végül elfogadták, és a világ egyik első ilyen intézményévé vált; ma is létezik. A Fidesz-kormány később jelentősen visszabontotta és meggyengítette az intézményt, de létrehozása komoly eredmény volt. Bebizonyította, hogy a globális környezet demokratikus cselekvéssel éppúgy védhető, mint környezetvédelmi aktivizmussal.

A Védegylet kezdettől fogva olyan civil szervezet volt, amely közvetlenül kívánta befolyásolni a politikát, de hosszabb távon magában hordta a politikai szereplővé válás lehetőségét is. Ez 2009-ben, néhány évnyi szervezeti munka után valósult meg.

2009-ben aktivisták egy csoportja megalapította a Lehet Más a Politika (LMP) nevű zöldpártot, amely még abban az évben részt vett az európai parlamenti választáson, és közel 3 százalékos eredményt ért el. Ez a korábban rendkívül stabil magyar politikai rendszer válságára utalt. Ekkoriban a rendszerváltás éveiben meghatározó, hagyományos pártok válságba kerültek, megnyitva a teret a magyar politikában.

2010-ben az LMP 16 mandátumot szerzett az Országgyűlésben, ami akkoriban jelentős eredménynek számított. Egyúttal a szélesebb zöld- és emberi jogi mozgalom nagy sikere is volt, hiszen a párt továbbra is szorosan kötődött ehhez a közeghez: képviselőinek, munkatársainak és tagjainak többsége ebből a mozgalomból érkezett.

Kép: Kampányplakát a 2010-es magyar országgyűlési választásokon.

Az LMP megjelenése egyértelműen fontos mérföldkő volt, a 2012-es szakadás azonban végül egy másik párt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) létrejöttéhez vezetett. Milyen stratégiai különbségek álltak a szakítás hátterében, és hogyan alakították át ezek a magyar zöldpolitika fejlődési irányát?

Amikor 2010-ben megválasztottak bennünket, némileg naivan azt gondoltuk, hogy húszévnyi zöldaktivizmus után végre megérkeztünk, és erős zöld politikai erőként jelenhetünk meg a parlamentben. Lelkesen munkához láttunk, és megpróbáltuk a magyar politikát a zöld, ökopolitikai értékeknek megfelelően alakítani. Javaslatokkal, törvényjavaslatokkal és módosító indítványokkal árasztottuk el az Országgyűlést.

Sajnos hamarosan rá kellett döbbennünk, hogy az eredeti célkitűzéseink érvényüket vesztették. Nem sokkal a 2010-es választások után Orbán Viktor rendszere elkezdte lebontani az ország demokratikus berendezkedését. Először az Alkotmánybíróságot és a független intézményeket támadták, majd folyamatos támadások indultak a sajtószabadság ellen.

Néhány hónapon belül világossá vált számunkra, hogy félre kell tennünk az ország zöldebbé tételére irányuló küldetésünket, mert immár Magyarország alkotmányos demokráciája forgott kockán.

Az LMP mélyen megosztottá vált abban a kérdésben, hogyan értelmezzük a Fidesz-kormány természetét. A párt egyik fele úgy vélte, hogy alapvetően másról van szó, mint amit korábban, az egyébként sokat kritizált szocialista kormányok alatt tapasztaltunk, és a rendszerrel szemben teljesen új stratégiákra, eszközökre és módszerekre van szükség. A másik oldal rossz kormánynak tartotta ugyan az Orbán-kormányt, de nem gondolta, hogy lényegileg rosszabb lenne, mint az előző szocialista kormányzatok.

Ezek az eltérő álláspontok két teljesen különböző stratégiai elképzeléshez vezettek. Mi úgy gondoltuk, hogy ha az Orbán-rendszer által kiépített berendezkedés alapvető fenyegetést jelent a demokráciára, akkor először meg kell állítanunk, és vissza kell vezetnünk Magyarországot a demokratikus útra. Csak ezt követően tehetjük zöldebbé és fenntarthatóbbá az országot.

Mivel az LMP társadalmi támogatottsága korlátozott volt, úgy véltük, hogy együtt kell működnünk más pártokkal, hiszen csak egy egységes ellenzék rendelkezhetett volna azzal az erővel, amely szükséges volt a magyarországi demokratikus hanyatlás megállításához.

Kép: Jávor Benedek vezeti az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának első ülését 2010-ben, frissen megválasztott zöld képviselőként.

Úgy gondolom, hogy ez a stratégiai konfliktus, vagyis az, hogy együtt kell-e működni más ellenzéki pártokkal, vezetett végül a pártszakadáshoz. Történelmi pillanat volt, amikor egyszerűen nem létezett középút. Nem tudtunk csak egy kicsit együttműködni másokkal. Ehelyett megpróbálunk létrehozni egy olyan progresszív politikai platformot, amely elég erős ahhoz, hogy versenyre keljen a Szocialista Párttal, és ellensúlyt képezzen vele szemben. Ez tehát olyan konfliktus volt, amelyre nem létezett könnyű megoldás.

Végül a belső viták annyira keserűvé és feszültté váltak, hogy lehetetlenné vált a párt egyben tartása. Az LMP kongresszusán tartott szavazás végül igen kis különbséggel úgy döntött, hogy nem működik együtt más ellenzéki pártokkal. Ezt követően a párton belül már korábban létrejött Párbeszéd-platform tagjai úgy határoztak, hogy kilépnek.

Új pártot alapítottunk Párbeszéd Magyarországért néven, amelynek nyolc országgyűlési képviselője volt, így jelentős politikai súllyal rendelkezett a parlamentben. Mi az együttműködés mellett döntöttünk.

Visszatekintve úgy gondolom, hogy a kudarc szinte elkerülhetetlen volt. Egyszerűen nem léteztek jó megoldások. Az Orbán-rendszer buldózere mindent elpusztított, ami az útjába került, és bármit is próbáltunk volna tenni, az illiberális állam végül felemésztett volna bennünket.

Végső soron azonban úgy gondolom, hogy mindkét álláspont sikertelennek bizonyult, hiszen az ellenzéki mozgalmat alkotó pártok egyike sem tudta megállítani Orbán rendszerét 16 éven keresztül. 2026-ban egy teljesen új politikai erőre volt szükség ahhoz, hogy kihasználja a rendszer válságát – amely már a 2020-as évek elején elkezdődött –, és leváltsa a kormányt.

Ahogy a Fidesz-kormány egyre szorosabb ellenőrzése alá vonta a magyar politika és társadalom valamennyi területét, milyen hatással volt ez a fenntarthatóságot és a környezeti igazságosságot előmozdító szakpolitikai törekvésekre?

Az Orbán-rendszer rendkívül ellenséges volt a környezetvédelmi mozgalmakkal és a zöldpolitikákkal szemben. Sok más európai szélsőjobboldali populista párthoz hasonlóan szoros kapcsolatokat ápolt a hagyományos ipari érdekcsoportokkal, köztük a fosszilisenergia-iparral, helyi, nemzeti és globális szinten egyaránt.

A lengyel, német és francia szélsőjobboldali pártok – amelyeket időnként illiberális internacionálénak nevezek – szorosan együttműködnek olyan fosszilis energiahordozókra épülő diktatúrákkal, mint Oroszország vagy egyes öbölmenti államok. Mindezt gyakran nacionalista jelszavak mögé rejtik, azt állítva, hogy a helyi gazdasági szereplők nevében küzdenek a multinacionális vállalatok és a globális tőke ellen.

Kép: Demonstráció a korrupció ellen a Fidesz oligarchája, Simicska Lajos meghatározó vállalatának székházánál.

A gyakorlatban azonban általában nem olyan fejlesztőállami koncepció valósul meg, mint a kelet-ázsiai „kis tigrisek” országaiban. Egyszerűen egy korrupt rendszer jön létre, amely a nemzeti erőforrásokat oligarchikus csoportokhoz irányítja át, amelyek gyakran a hagyományos ipari ágazatokban rendelkeznek üzleti érdekeltségekkel.

A magyar rendszer mélyen korrupt volt, és a nemzeti erőforrásokat ezekhez az oligarchikus csoportokhoz irányította, ugyanakkor globális multinacionális vállalatokat is vonzott.

Lehet, hogy a nyugat-európai vagy amerikai tőke helyett inkább a kínai, török vagy szaúdi tőkét részesítették előnyben, de az alkalmazott módszer lényegében megegyezett Európa leginkább neoliberális kormányainak gyakorlatával: megnyitották az országot a multinacionális vállalatok előtt, hogy azok leépíthessék a munkavállalói és környezetvédelmi szabályozást, és olcsón férhessenek hozzá az ország természeti erőforrásaihoz és munkaerejéhez.

Az úgynevezett „nemzeti burzsoázia” – amely valójában az illiberális állam köré szerveződő oligarchikus rendszer – és a multinacionális ipari csoportok szövetsége a zöldpolitikák és a környezetvédelmi szabályozás aláásására törekedett.

Ezért szüntette meg Orbán már 2010-ben a Környezetvédelmi Minisztériumot. Magyarország egyike volt annak a három országnak a világon, amelynek nem volt környezetvédelmi minisztériuma, és az Európai Unióban egyedüliként tartozott ebbe a körbe.

Az Európai Tanácsban a magyar kormány folyamatosan akadályozta, aláásta és felhígította az Európai Zöld Megállapodást, valamint minden más zöld szabályozási javaslatot.

Milyen hatással volt ez a hozzáállás a magyar társadalom egészére, különösen a civil társadalom szereplőire és mozgalmaira?

A környezetvédelmi szabályozással és az országos, illetve európai környezetvédelmi intézményekkel szembeni ellenségesség részben abból fakadt, hogy ezeket a gazdasági növekedés és a saját beruházásaik akadályainak tekintették.

Volt azonban egy másik oka is: a kormány felismerte, hogy a zöldmozgalom Magyarország egyik legerősebb és legjobban szervezett civil mozgalma. Mivel az LMP ebből a mozgalomból nőtt ki, potenciális politikai versenytársnak tekintették, amely megerősödhet, egyfajta hatalomhoz juthat, és kihívást jelenthet a kormány számára.

Ezt meg akarták akadályozni, és már a gyökereknél el akartak fojtani minden ilyen lehetőséget. Ezt egyébként egészen nyíltan ki is mondták.

Kép: Demonstráció és az Országgyűlés blokádja 2011 decemberében, az alkotmány antidemokratikus módosításairól szóló szavazások idején.

Természetesen nem csak a zöldmozgalmat vették célba, hanem az emberi jogi mozgalmakat, a feminista mozgalmakat, az LMBTI-szervezeteket és másokat is. Alapvetően mindenféle társadalmi részvételt, önszerveződést és aktív állampolgári szerepvállalást lehetetlenné akartak tenni. Ez természetesen a magyarországi zöldmozgalom lehetőségeit is megsemmisítette. 2014-az Ökotárs vezetőjét, Móra Verát látványos körülmények között letartóztatták, a szervezet irodáit pedig rendőrségi rajtaütés keretében átkutatták. A vádak alaptalanok voltak, de az üzenet teljesen egyértelmű volt: a civil szervezeteknek nincs lehetőségük arra, hogy önállóan megszervezzék magukat, vagy kihívást intézzenek a központi politikai hatalommal szemben.

Milyen szerepet játszott az európai dimenzió a magyar zöldpolitikában? Európa bizonyos értelemben választóvonallá vált a kétzöld párt között is. Miben különbözött a megközelítésük?

Európával és az európai zöldpolitikával kapcsolatban eltérő nézetek léteztek. Az LMP konzervatívabb, vidékibb és jobboldalibb politikai erő volt, amely elkötelezetten képviselte a nemzeti szuverenitást és önállóságot. Már a kezdetektől bizonyos gyanakvással tekintett az Európai Unióra, mint nemzetek feletti szervezetre. Az EU-t egy olyan globális neoliberális rendszer részeként értelmezték, amely ellentétes a fenntarthatósággal, a társadalmi igazságossággal és a nemzeti szuverenitással.

Az LMP progresszívebb és baloldalibb tagjai a PM-be távoztak. Ők az Európai Uniót olyan fontos erőnek tekintették, amely hozzájárul a béke és a fejlődés fenntartásához Európában, valamint egy autokrácia felé sodródó ország demokráciájának utolsó biztosítékát jelentheti. A környezetvédelmi politikák terén az EU-t a térség nemzeti kormányainál sokkal ambiciózusabb szereplőnek tartottuk.

Kép: Az Európai Parlament strasbourgi üléstermében az osztrák zöldpárti európai parlamenti képviselőkkel, Ulrike Lunacekkel és Monika Vanával, valamint a német zöldpárti Helga Trüppellel.

Jelentős különbségek voltak abban is, hogyan viszonyultunk az európai zöldpolitikai irányvonalhoz. Például az LMBTQI-jogok vagy a roma kisebbség védelme rendkívül fontos kérdések voltak azok számára, akik a párt PM-es szárnyához tartoztak. Már a 2010-es kampány során is komoly viták folytak arról, hogy a köztéri plakátoknak és hirdetéseknek olyan kérdésekre kellene-e összpontosítaniuk, mint a társadalmi igazságosság, a befogadás, az LMBTQI-jogok vagy a kisebbségi jogok. A párt konzervatívabb szárnya mindig ellenezte ezt. Voltak, akik együttéreztek ezekkel az ügyekkel, de úgy gondolták, hogy nem ezek a legfontosabb kérdések, amelyekkel foglalkoznunk kellene. Mások nyíltan ellenezték őket. Mivel az LMP konzervatív szárnya eleve bizonyos gyanakvással viseltetett a nemzetközi szervezetekkel szemben, ellenállt az európai zöldek azon javaslatainak, amelyek olyan ügyek előtérbe helyezését szorgalmazták, amelyeket nem tartottak a magyarországi választási kampány fő témáinak. Ez szintén belső konfliktusokhoz vezetett.

Ez a jelenség nem volt egyedülálló. A 2000-es évek végétől Közép- és Kelet-Európában is egyre több zöld politikus jutott be a parlamentekbe, például Csehországban és Észtországban. Kezdetben azonban az Európai Zöldek nem érezték szükségét annak, hogy ezeknek a pártoknak sajátos vagy új megközelítést dolgozzanak ki. Azt várták el tőlük, hogy a sikeres nyugat-európai zöldpártok üzeneteit és prioritásait kövessék. Időbe telt, mire felismerték, hogy a társadalmi és politikai valóság olyan országokban, mint Magyarország, Románia, Lettország vagy Horvátország, eltérő, és ezért más válaszokra lehet szükség. Emiatt a térség egyes zöldpártjai nehezen találták meg a helyüket az európai zöldcsaládban, összehasonlítva a régebbi, nyugat-európai tagpártokkal. De ha megnézzük a térség sikeres zöldpártjait, gyakran azt látjuk, hogy a nyugati pártok másolása helyett eltérő módon közelítettek a politikához. Ez azonban nagyon sokszor belső konfliktusokkal járt.

Magyarország nemrég fontos politikai fordulóponton ment keresztül: 16 év után az Orbán-kormány elveszítette a hatalmat. Hogyan látod az ellenzéki erők és az ellenállási mozgalmak, köztük a zöldek, de tágabb értelemben más társadalmi szereplők hozzájárulását ehhez az eredményhez? Különösen milyen jelentősége volt a helyi szereplőknek és küzdelmeknek, például Budapesten?

A kívülállók számára úgy tűnhetett, hogy az Orbán-rendszer 2026-os összeomlása hirtelen, minden előzmény nélkül következett be. Valójában azonban számos, a felszín alatt zajló folyamat együttes eredménye volt. Először is, Törökországgal vagy Oroszországgal ellentétben Orbán soha nem tudta teljesen elnyomni és megsemmisíteni a rendszerével szembeni ellenállást. Rengeteg pénzt fordított a média ellenőrzésére és megszerzésére. Végül azonban soha nem tudta teljesen felszámolni vagy bezárni a független médiumokat. Emellett folyamatos ellenállás zajlott önkormányzati szinten is. Talán a rendszer első jelentős politikai vereségét a 2019-es önkormányzati választások jelentették, Budapesten és számos vidéki nagyvárosban egyaránt ellenzéki vezetőket juttatva a hatalomba. Magyarország 50 legnagyobb városának felében ellenzéki polgármestert és városvezetői többséget választottak, ami váratlan eredmény volt. Ezek az önkormányzati vezetők és polgármesterek – különösen Budapesten – képesek voltak fenntartani azt a reményt, hogy a Fidesz legyőzhető, és helyreállítható a demokrácia.

Budapesten a városvezetés már a kezdetektől jelentős energiát, időt és pénzügyi forrásokat fordított arra, hogy a rendszert részvételibbé és demokratikusabbá tegye a polgárok számára. Ez az ellenállás rendkívül fontos volt, mert megmutatta, hogy az Orbán-rendszer nem mindenható. A 2025-ös budapesti Pride szintén kulcsfontosságú pillanat volt, hiszen Karácsony Gergely szembefordult a kormány magabiztos kinyilatkoztatásával, amely szerint a felvonulásra nem kerülhet sor. Az önkormányzat a betiltási kísérlet ellenére meg tudta szervezni a Pride-ot. Ez valójában a budapesti történelem talán legnagyobb demonstrációjává tette az eseményt: több százezren vonultak az utcákra, nemcsak az LMBTQI-közösség támogatására, hanem azért is, hogy megmutassák, készek vagyunk kiállni a jogainkért. Ez erőteljes demonstrációja volt annak, hogy a magyar társadalom elkötelezett a demokrácia mellett. A kormány számára pedig megalázó vereséget jelentett, mert nem egy kisebb, helyi eseményről volt szó: a felvételeket világszerte közvetítették, és nemzetközi politikusok is részt vettek a rendezvényen. Mindez megmutatta, hogy a kormányt nyilvánosan ki lehet gúnyolni és le lehet győzni. Ez különösen súlyos csapás egy autokratikus erős ember számára.

A végső ok azonban gazdasági volt. Az uniós források 2022-es felfüggesztése, az ugyanabban az évben megindított orosz agresszió Ukrajna ellen és az azt követő energiaválság, valamint a globális gazdasági zavarok következtében a magyar gazdaság lendülete elfogyott. A magas infláció, a stagnáló gazdaság és az emberek mindennapi megélhetési nehézségei aláásták a rendszer politikai alapjait. Magyar Péter tehetséges politikusnak bizonyult, ő és pártja, a Tisza, a megfelelő pillanatban léptek színre.

Előretekintve: szerinted melyek azok a legfontosabb területek, amelyekre a magyar zöldeknek összpontosítaniuk kell az újjáépítés során, hogy ismét kapcsolatba kerüljenek az állampolgárokkal, most és az elkövetkező években?

Orbán 16 éves uralmának végére mindkét zöldpárt megsemmisült: elveszítették parlamenti mandátumaikat, és politikai illetve szervezeti szempontból is lényegében eltűntek. A zöldmozgalom is nagyon rossz állapotban van jelenleg. Számos civil szervezet megszűnt. Most a legfontosabb feladat egy erős és virágzó új mozgalom felépítése, szinte a nulláról. Ez rendkívül nehéz lesz, hiszen az emberek hosszú időn keresztül demobilizálódtak, véleményüket pedig elnyomták. Mielőtt azonban pártokban vagy közvetlen politikai kezdeményezésekben gondolkodnánk, úgy vélem, első lépésként egy olyan mozgalmat kell építeni, amely összegyűjti az elkötelezett, tapasztalt embereket, akik készek együtt cselekedni. A jó hír az, hogy a 2026. áprilisi választásokon minden korábbinál magasabb, közel 80 százalékos volt a részvételi arány Magyarországon, és különösen magas volt a fiatalok aktivitása. A fiatalok már úgy nőttek fel, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, és nagyra értékelik az ezzel járó szabadságjogokat és lehetőségeket, például az utazás és a külföldi tanulás szabadságát. Az Orbán-rendszer azonban az európai együttműködés helyett csak az Oroszország és Kína felé fordulást kínálta számukra. Az embereknek, különösen a fiataloknak legük lett a kormány ókonzervativizmusából és nacionalizmusából, ezért a változásra szavaztak. Ez a fiatalok politikai szocializációjának kulcsfontosságú eleme volt: volt egy meggyőződésük, elhatározták, hogy cselekszenek, és ennek hatása lett. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a 18 és 25–30 év közötti magyar fiatalok ma Európa politikailag legaktívabb fiataljai közé tartoznak. Korábban éppen az ellenkezője volt igaz, még az Orbán-rendszer előtti időszakban is. A korábbi egyetemi kutatásaim azt mutatták, hogy a fiatal generációk politikai részvétele és aktivizmusa Magyarországon rendkívül alacsony volt más országokhoz képest. Most azonban a fiataloknak nagyon pozitív tapasztalatuk van arról, hogy képesek változást elérni a politikában.

A nagy kérdés az, hogy a zöldmozgalom – vagy egy újjáépített zöldmozgalom – képes lesz-e kihasználni ezt a lehetőséget, mozgósítani a fiatalokat, és egy új kormány alatt is fenntartani, illetve erősíteni ezt a politikai aktivitást. Talán ez az aktivitás egy új zöld politikai mozgalomhoz, vagy akár egy új párthoz is vezethet. Remélem, hogy az elkövetkező években egy új, aktív és sikeres zöldmozgalom fog kibontakozni Magyarországon, amely előbb-utóbb saját politikai képviseletet is képes lesz létrehozni.

Ami fontos: egy ilyen új zöld politikai szervezetnek a rendszerszintű ökopolitikára kell épülnie, amely túllép a környezetvédelem szűkebb értelmezésén, és a szélesebb társadalmi kihívásokkal is foglalkozik. Koherens társadalom- és gazdaságpolitikai jövőképre van szüksége. Emellett befogadónak és a különböző társadalmi csoportok igényeire érzékenynek kellene lennie: meg kell hallgatnia a sokféle társadalmi nézőpontot, és meg kell értenie az emberek aggodalmait ahelyett, hogy kioktatná vagy megítélné őket. Végül az új zöldmozgalomnak innovatív módon demokratikusnak kell lennie. Meg kell védenie a demokráciát az autoriter törekvésekkel szemben, ugyanakkor túl kell lépnie a hagyományos képviseleti modelleken, és nagyobb teret kell biztosítania az állampolgári részvételnek, valamint a demokrácia ökológiai alapú megújításának. Ehhez rugalmas szervezeti struktúrákra, érdemi párbeszédre és a bekapcsolódás sokféle lehetőségére van szükség, különösen a fiatalabb generációk esetében, akik valódi befolyást szeretnének gyakorolni a politikai döntésekre.

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!