Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat

Karikó Katalin kutatóbiológusnak ítélték oda a 2021. évi Bolyai-díjat. Az elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében rendezett péntek esti ünnepi gálán.

„Rögös út a tudományé, rögös volt az mRNS technológia útja is, amit ma az egész világ ünnepel”

– mondta Áder János. Karikó Katalin azt is megtanulta, hogy mit jelent egy kutató életében a mélypont és azt is, hogy aminek nincs azonnali haszna, később abból is lehet nélkülözhetetlen tudás – hangsúlyozta. Hozzátette: a kutató azt is megtanulta, hogy aki megszállottan ragaszkodik a maga igazához és hajtja a bizonyítás kényszere, annak előbb-utóbb igaza lehet.

„Az mRNS-technológia immáron nemcsak egy magyar kutató vesszőparipája, hanem szerteágazó lehetőség a gyógyításban, a megelőzésben. Mi, magyarok, pedig büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába” – mondta Áder János.

Az idei díjazottat méltatva Áder János azt mondta: Karikó Katalin előbb gondolt valamire, mint azok, akik csak a már felismert problémák után mennek.

A legnagyobbakra jellemző szenvedélyes kíváncsiság hajtotta. Ezért lehetett annyira gyors a koronavírus elleni vakcina fejlesztése. Mint fogalmazott, Karikó Katalin felismerte a még ismeretlent, elindult a még járatlan úton.

„Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá” – idézte a köztársasági elnök a világhírű magyar stresszkutató, Selye János szavait.

Mint fogalmazott, az emberi képlet része, hogy Karikó Katalin már nemcsak egy a számos kiváló magyar tudós közül, hanem valóságos világsztár, akire kíváncsiak, akinek számít a véleménye és aki hajlandó arra, hogy a tudományra épülő, de a tudománnyal mégis gyakran bizalmatlan korunkban személyes hitelével tanúskodjon az igazság mellett.

 „Volt már olyan korszak az emberiség életében, mint a mostani világjárvány. De ma mindennél nagyobb szükségünk van nemcsak az életmentő vakcinákra, hanem a lélekemelő őszinteségre is” – jegyezte meg Áder János.

Mint hangsúlyozta, a Bolyai-díj Magyarország legnagyobb presztízsű tudományos díja.

A haza, a szülőföld, a magyarok elismerése tudós honfitársaink nagyszerű teljesítményéért. Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: sikeres kutatás aligha születik türelem és kitartás nélkül, Karikó Katalin pedig nem kevés kihívással szembesült, legalább 24 pályázatát utasították el, de ezekre is úgy tekintett, mint amiből tanulni lehet.

Nemcsak méltán világhírű ember és kutató, hanem olyan személyiség, akinél jobb példaképet aligha tudnánk állítani a jövő kutatói felé – hangsúlyozta Szabó Gábor Karikó Katatlint méltatva, akinek a szabadalma alapján készült el 2020-ban a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer/BioNTech Covid-19- (Comirnaty) vakcina.

Karikó Katalin az elismerés átvétele után nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a kuratórium tagjai őt tartották érdemesnek az ország legrangosabb tudományos díjára.

A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus örömét fejezte ki, hogy az MTA székházában vehette át a díjat, mivel mint felidézte, pályája az MTA-ösztöndíjtámogatásával indult el 1978-ban, akkor kezdte meg mRNS-sel kapcsolatos kutatásait az MTA szegedi kutatóközpontjában. A díjazott visszaemlékezett arra a kanyargós útra, amelyet 1978 óta megtett és amely visszahozta oda, ahonnan elindult. (MTI)

Borítókép: Karikó Katalin. Fotó: SZTE/Wikipedia

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére