Magyarország is felkerült az önvezető autózás térképére

Közöttünk járnak már egy ideje, mégis sokunkban ellenérzést kelt a tudat, hogy emberi ellenőrzés nélkül közlekednek olyan járművek, amelyeket kizárólag a digitális technológia irányít.

A KPMG üzleti tanácsadó cég idén is komplex kutatást végzett négy pillér mentén: a szabályozói környezet, a technológiai és innovációs környezet, az infrastruktúra kialakítása, valamint a fogyasztói hozzáállás tekintetében – írja az infostart.hu. A legtöbb ország – 17 a tavaly is vizsgált 25-ből – növelte a pontszámát, viszont kiemelendő a távol-keleti régió előretörése a sorrend tekintetében: Dél-Korea a 12. helyről a 7. helyre ugrott, míg a szoros versenyben Szingapúr vette át az első helyet, Hollandiát szorítva maga mögé a második helyre. Az első ötbe még Norvégia, az USA és Finnország fért be, utóbbi Svédországot utasítva maga mögé, ami azt is jelenti, hogy Észak-Európa a másik fontos bölcsője az autonóm közlekedésnek.

Mint a kutatás megállapítja, az önvezetés témáját övező „felhajtás” lassan alábbhagy, és a józan építkezés fázisába lép a technológiai környezet, hogy valóban kényelmünket szolgáló, biztonságos, fenntartható eszköze legyen a mindennapoknak.

Magyarország idén a 30 vizsgált országból a 25. helyet kapta meg, míg 2019-ben 21. volt a 25-ből.

Az önvezető autózás területén itthon nemcsak a Magyarországon jelenlévő autómárkák és beszállítóik aktívak, hanem számos független magyar intézmény és vállalkozás is. Már 2015 szeptemberében megalakult a RECAR Autonóm Jármű Kutató Központ a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán.

Zalaegerszegen épült tesztpálya, ahol többek között egy Smart City Zone nevű városi szimulációs környezet ad lehetőséget az önvezető autók tesztelésére, valamint a kapcsolódó töltési és kommunikációs infrastruktúra fejlesztéseinek demonstrálására, köztük a Magyar Telekom és a T-Systems jóvoltából az 5G tesztelésére is. A ZalaZone unikális abból a szempontból is, hogy a kapcsolódó M76-os főút révén intelligens gyorsforgalmi szakaszt is kaphat a jövőben.

Borítókép:Pixabay/tookapic

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére