Ismét tárgyal Kína és Amerika

A kínai kereskedelmi kamara bejelentette, újra leülnének az Egyesült Államokkal, hogy folytassák a kereskedelmi megállapodásról való tárgyalásokat – írja a Portfólió a CNBC alapján.

A koronavírus-krízis alatt abbamaradt tárgyalásokat első körben telefonon folytatnák a felek. A lap szerint a beszélgetés sikerességével aligha zárható ki a tárgyalások személyes folytatása, az amerikai félre nyomást gyakorol többek közt a novemberi elnökválasztás közeledte is, mely előtt Donald Trumpnak nagyot kell villantania, hogy ne szenvedjen csúfos vereséget.

Az Egyesült Államok és Kína még januárban írt alá egy „első fázisú” kereskedelmi megállapodást, amely átmenetileg véget vetett a két ország közt zajló tarifaháborúnak.

Eszerint Kína két év alatt 200 milliárd dollárral több amerikai áru megvásárlását is bevállalta, melynek eddig negyedét sem tudták teljesíteni a koronavírus-krízis miatt.

Az elmúlt hónapokban ismét felütötte a fejét a két ország közti ellenséges retorika: egymást vádolják a Covid-krízis kirobbantásával, ezen kívül Amerika Hongkong autonómiájának aláásása miatt újabb szankciókat szabott ki riválisára. Emiatt sokan aggódtak amiatt, hogy a felek felmondják a januárban kötött kereskedelmi alkut, de eddig erre nem került sor.

Borítókép: Flickr.com

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére