Új, alacsonypadlós trolibuszok érkezhetnek 2022 végétől Budapestre, a Főváros Közgyűlés jövő szerdán dönthet a járműbeszerzéséről, ezt közölte Karácsony Gergely főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
A tervek szerint 2023 végéig 48 új Solaris trolibuszt biztosítanak a közösségi közlekedés számára. A főpolgármester emlékeztetett: a fővárosi önkormányzat 2014-ben kötött járművek beszerzésére szerződést, és ennek keretében 48 trolibuszt tudnának vásárolni. Kijelentette:
A főváros mindent megtett azért, hogy a kormány betartsa az előző városvezetésssel kötött, a járműbeszerzés forrásainak biztosításáról szóló megállapodást, de a kabinet nem tartja be ezt az ígéretet.
Azt kellett mérlegelniük, hogy megpróbálnak minden erejüket megfeszítve forrásokat találni a trolik megvásárlására vagy elengedik a lehetőséget, és ezzel valószínűleg hosszú időre lemondanak a trolibuszpark fejlesztéséről.
A főváros próbálkozott azzal is, hogy az európai fejlesztési bank hiteléből vásárolják meg ezeket a trolibuszokat, de a lehíváshoz a kormány nem járult hozzá.
A főpolgármester kijelentette: azt a döntést hozták, hogy előremenekülnek. Ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a járműbeszerzésről szóló előterjesztést, akkor belevágnak abba, hogy ezeket a trolikat megszerezzék a budapestiek számára. Lesz, ami lesz. Azt remélik, hogy az ehhez szükséges források biztosítását nem fogja akadályozni a következő kormány.
Ezt nem tudják és nem is akarják megvárni, a városnak fejlődnie kell, és így jövő év végétől érkezhetnek az új korszerű trolibuszok.
Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója közölte, 2023 végére megvalósulhat, hogy a jelenlegi 14 fővárosi trolibuszvonalon már kizárólag alacsonypadlós trolibuszok közlekedjenek. (MTI)
Kiemelt kép: Kemény Máté/Wikipedia Commons

