
A MÁV mostantól feltünteti a jegyünkön, mennyi széndioxid-kibocsátást takarítunk meg vele
A MÁV-START szerint átlagosan 75 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent, ha személyautó helyett vonatozunk.
A MÁV-START szerint átlagosan 75 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent, ha személyautó helyett vonatozunk.
A jövő évi költségvetést Orbán Viktor érthetetlen okból békeköltségvetésnek nevezi, pedig mióta nyilvánosságra hozták, egyre csak eszkalálódik az ukrajnai háború.
A vasúti pálya mellett az állomások is megújulnak.
Kétszázezerrel csökkenhet a kocsival ingázók száma.
Az ideiglenes menetrend szerint Budapest és Bécs között hat, visszafelé öt vonat közlekedik majd naponta.
A kapacitások intenzív bővítésére van szükség.
Ezer fát kivágnak, ez a kisebbik baj.
Decemberben a mellékvonali pótlóbuszok mellett egy újabb vasútvonal vonatait is leállítja a Lázár-minisztérium.
A véleményükre senki nem volt kíváncsi a döntéshozók közül.
Amennyiben a többség akarata érvényesül, 2021. március 28-án lehet az utolsó óraátállítás.