A vasúti menetrend módosítása miatt tiltakozik a Közlekedő Tömeg

Megszüntették a közvetlen buszokat, az utasoknak a vasutat ajánlották, most a vonatokat is megszüntetik – tovább vagdalkoznak az ITM és a KTI “szakértői” – írja Facebook bejegyzésében a Közlekedő Tömeg.

A civil szervezet a többi között azt sérelmezi, hogy szeptember 14-től naponta kilencből hét közvetlen gyorsvonatot megszüntetnek Budapest és Keszthely között a MÁV-csoport honlapján közzétett menetrendi módosítás szerint.

https://www.facebook.com/1059103267517835/posts/3374180439343428/

„ Teszik ezt annak ellenére, hogy augusztus 1-től ezen a viszonylaton az expresszbuszok jelentős részét a MÁV és a Volán összevonásának egyik első lépéseként törölték, az utasoknak pedig a gyorsvonatokat ajánlotta a Volánbusz tájékoztatója. A MÁV-Start korábban éppen fejleszteni tervezte ezt a kapcsolatot: eddig a nyári időszakot kivéve a keszthelyi és a nagykanizsai gyorsvonatok kétóránként, Budapesttől Balatonszentgyörgyig összekapcsolva közlekedtek, ott a kocsikat szétkapcsolták és különböző irányba mentek tovább. A vasúttársaság eredeti szándéka az volt, hogy szeptembertől teljesen külön közlekedtessék a két vonatot, így elkerülve a szerelvény kettébontásának körülbelül negyedórás procedúráját, valamint Budapest és a Balaton déli partja között óránkénti ütemes közlekedést biztosítva. Ezzel Budapest és Székesfehérvár között egész nap félóránként közlekednének a gyorsvonatok. A keszthelyi gyorsokkal a Balaton északi partjára utazók is nyernének: a folyamatban lévő villamosítás miatt szeptember végétől egészen júniusig nem fognak járni a vonatok Székesfehérvár és Balatonfüred között, azonban keszthelyi gyorsvonatokhoz csatlakozó pótlóbuszokkal kétóránként kapnának viszonylag gyors budapesti és székesfehérvári kapcsolatot az északi part települései ”– áll a bejegyzésben.

A Közlekedő tömeg álláspontja szerint a módosítást azonnal vissza kell vonni, helyette a vasúttársaság eredeti terveinek megfelelő menetrendet kell bevezetni: a Balaton déli partján egész évben óránkénti gyorsvonati közlekedésre és a közvetlen keszthelyi vonatok megtartására van szükség.

A szeptember 14-től érvényes menetrend itt, a Volánbusz tájékoztatója a Zala megyei közvetlen buszjáratok megszüntetéséről itt található.

Borítókép:Pixabay/analogicus

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére