Eurázsiai hódok miatt marad ki az áram Szentpéterföldén

Eurázsiai hódok okoztak az elmúlt időszakban többször is áramkimaradást a Zala megyei Szentpéterfölde térségében, ezért több példányt is be kellett fogni a túlszaporodott rágcsálókból – írja a Zaol.hu

A cikk szerint a megyében néhány éve a Principális-csatornában épített hódvárak miatt volt zavar a vízelvezetésben, Göcsejben pedig áramkimaradásokat okoztak az általuk elrágott, és így a vezetékekre dőlt fák.

Korábban országszerte még hódtelepítési programok során kerültek magyar földre a közepes testű rágcsálók, mostanra pedig a túlszaporulat okoz gondot, mert természetes ellenségük nincs Magyarországon. Zala megyében, a fában gazdag területek és a vizes közegek környezetében gyakran szembesülnek különböző szolgáltatók a hódok által okozott problémákkal, ezért időről időre a kormányhivatal által kijelölt szakember hódokat fog be, így történt a napokban is a szentpéterföldei víztározó területén.

Varga Ivett, az E.ON regionális kommunikációs szakreferense a portál megkeresésére azt mondta: a Söjtör és Letenye közötti középfeszültségű hálózatuk a szentpéterföldei víztározó mentén, a pördeföldei erdőrészleten halad keresztül, ahol rendkívüli módon elszaporodtak a hódok. Az általuk megrágott fák az elmúlt időszakban többször is az elektromos hálózatra dőltek, ezzel több órás áramszünetet okoztak.

A hódok miatt keletkezett, többször visszatérő üzemzavarok elhárítása sok munkát okoz az áramszolgáltató munkatársainak, mert a vizes-fás terület megközelítése a munkagépekkel nehéz, illetve a terepviszonyok miatt jellemzően több órát vesz igénybe.

Borítókép: Pixabay/Wildfaces

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére