Kihalás szélén álló állatot klónoztak

A két hónapos Kurt, a Przsevalszkij-ló első ránézésre éppen olyan mint fajtársai, valójában azonban egy nagyon különleges, klónozás révén megszületett egyed – írja a 24.hu.

A San Diegó-i Egyetem csapata Kurtot az 1980-as években egy csődörtől begyűjtött bőrsejtek alapján klónozta – a sejteket egy több mint 1100 faj és alfaj mintáit tartalmazó „fagyasztott állatkertben” tárolták. Oliver Ryder, az intézmény genetikai igazgatója szerint a módszerrel visszahozhatóak a génállomány egyébként elvesző elemei.

Bár az alfaj megóvásáért az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek, problémát jelent, hogy az alacsony egyedszám miatt csökken az állatok genetikai sokfélesége, ami hat az alkalmazkodó-képességükre is.

A kutatók úgy gondolják, hogy a már elpusztult példányoktól vett mintákat felhasználva, klónozással javíthatnak a helyzeten. A projektben a San Diegó-i Állatkert mellett egyéb intézmények is részt vesznek.

Az 1980-as években begyűjtött egyik sejt segítségével megtermékenyítettek egy petesejtet, ezt pedig egy kancába ültették be. Kurt augusztus 6-án született. A cél az, hogy a példányt később felhasználják a tenyésztési programokban.

Borítókép: Pixabay/kristen17

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére