Egyre több a hamisított ruha

Korábban az elektronikai cikkek másolatait és a kamuparfümöket csípte leginkább el az adóhatóság, az idén a hamis ruhák kerültek előtérbe. A hamisítás miatt lefoglalt árumennyiség háromnegyedét ez a termékkör tette ki – írja az Azenpenzem.hu.

Hamisítással még mindig sokan próbálkoznak, hiszen a gyengébb minőség ellenére is sokan keresik a nagy cégek termékeinek jóval olcsóbb utánzatát, így minimális ráfordítással hatalmas profitra tehetnek szert az elkövetők. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. 

Az adóhatóság munkatársai mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt, csaknem 9 ezer liter mosószert, és sok más hamis terméket vontak ki az idén augusztusig a piacról.

Az elmúlt évekhez képest idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban némi átrendeződés látszik a piacon. Míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe.

Az augusztusig lefoglalt árumennyiség csaknem 2 milliárd forintos értékének háromnegyedét ez a termékkör tette ki.

Az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék olcsóbb ugyan, de mint a NAV hangsúlyozta: potenciális veszélyforrás. Nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.

Borítókép: Pixabay/ Free-Photos


Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére