Nem elégedettek a zöldek a bankokkal

Tetemre hívta a látványos tüntetéseket szervező Extinction Rebellion pénzügy szektorral foglalkozó Money Rebellion nevű szárnya a brit Barclays bankot. A csoport azt nehezményezte, hogy 2015 óta mintegy 105 milliárd fontot pumpált a bank fosszilis energiahordozókkal foglalkozó cégekbe. És a trend még csak nincs is csillapodok, a befektetések durván egyötödére tavaly került sor – írja a Fintechradar.hu.

Emellett a bank megígérte, hogy nettó zéró károsanyag kibocsátásra áll át a közeli jövőben. De a sarkköri olajkút fúrásra, a Keystone XL olajvezetékre és a világ egyik legnagyobb szénbányájára azért adtak pénzt. Emellett a Barclays a pénzügyi partnere az egyik legnagyobb amerikai marhahúsos cégnek, a Cargillnek is.

A csoportnak nem csak a Barclays-szel van baja, de a bankok közül a legkárosabbnak tartják.

A frankfurti Koala Kollektiv kis performanszot is rendezett a héten, hogy kiossza a legkártékonyabb cégek díját. Az eseményt a német Overshoot Dayre szervezték, arra a napra, amikor az ország feléli azt a mennyiségű természeti erőforrást, amennyi egy egyenlő felosztás szerint járna neki. Önmagában hírértékű, hogy ez Németország esetében az év első felébe esik.

Az eseményen a csoport megválasztotta Európa legkárosabb központi bankját is, amely idén a német Bundesbank lett. Ezt leginkább azzal érte el a Bundesbank, hogy profi technikával hárítja másra a felelősséget. Az aktivisták idézték Jens Weidmann, elnököt is, aki szerint a jegybankoknak nincs varázspálcájuk.

Az aktivisták korábban petícióval fordultak több, az Európai Központi Bank tanácsában ülő bankárhoz. Azt kérték, hogy a párizsi klímacélokhoz igazítsák hozzá az európai monetáris politikát. A Bundesbank válasza hárító volt ebben is annak ellenére, hogy a Network For Greening The Financial System, amelynek az alapítói között a Bundesbank is megtalálhatott, úgy nyilatkozott, hogy a klímavédelem a jegybankok és pénzügyi felügyeleti szervek feladata is.

Borítókép: Pixabay/ TheDigitalWay

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére