A városi zöldfelületek kezelése sokáig egyet jelentett a rövidre nyírt, tökéletesnek gondolt gyepekkel. Ám miközben a klímaváltozás, a hőhullámok és az aszály egyre nagyobb kihívást jelentenek, a korábbi gyakorlatok újragondolása elkerülhetetlenné válik.
Zsolnai Balázs okleveles kertészmérnök és növényorvos korábban már válaszolt a Zöld Hang kérdéseire a növényvakság jelenségével kapcsolatban, akkor arról beszélt, miért nem vesszük észre a körülöttünk élő növények jelentőségét, és milyen következményei vannak ennek a társadalmi szemléletnek. Ezúttal egy másik, egyre aktuálisabb témával kerestük meg a szakembert: a hazai városi gyepgazdálkodás problémáival, a rövidre nyírt gyepek ökológiai hatásaival, valamint azzal, hogyan lehetne klímatűrőbb, természetközelibb zöldinfrastruktúrát kialakítani településeinken.
Miért alakult ki Magyarországon ez a különös ragaszkodás a tökéletesen rövidre nyírt gyephez?
A magyar ember és a tökéletesen leborotvált gyep szerelmi viszonya mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint az elsőre tűnik. Bár sokan szeretik ezt a nyugati trend hatására fogni, a jelenség mögött egy komplex történelmi, kulturális és szociológiai fejlődés áll.
A vidéki társadalomban a ház körüli rend a gazda minősítésének egyik legfőbb eszköze volt. A természet tisztelete és rendje szerinti élet a túlélést jelentette. A fű megfelelő időben történő kaszálása gazdasági és okszerű célt szolgált. Nem a rendre való törekvéssel van gond, hanem azzal, ha az torz társadalmi elvárásokon alapszik.
Idéznék egy ide illő gondolatot:
„Tisztelettel kérdezem azoktól, akik úgy élték le az életüket, hogy »mit szól majd a falu népe«, hogy végül mit szóltak?”
A történelmünk sokszor az „úgyse”, „úgyis”, „jó az úgy” gondolkodást erősítette. Ez persze nem kifogás arra, hogy így is kell maradni. Csak közben a természetet nem igazán érdekli, hogy a magyar társadalom mit akar állandóan megúszni. A természetben az alkalmazkodás a túlélés kulcsa.
Milyen történelmi folyamatok erősítették ezt a szemléletet?
A gyepek tövig történő visszavágása olyan beidegződés, amely a 20. század közepének szocialista időszakában vált igazán elfogadottá. Ebben az érában a központi hatalom által szorgalmazott „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom a mérnöki szabályosságot és a természet feletti kontrollt a fegyelmezettség szimbólumává tette.
A növényzet természetes burjánzása a gondatlansággal és a rendetlenséggel azonosult. A leegyszerűsített polgári minták és a bürokratikus köztisztasági elvárások találkozása a nyírt gyep eszményét szülte.
Ez a reflex ma is él. A településüzemeltetők és a lakosság a szakhatósági következményektől, panaszoktól és bírságoktól tartva inkább lecsupaszítják a felületeket.
Ebben szerepet játszik a felelőtlenség, a tudatlanság, a tanulatlanság, a nemtörődömség, valamint a magyar társadalomban tapasztalható rugalmatlanság és az alkalmazkodás hiánya. A legfőbb probléma pedig az, hogy ezekkel együtt a klímaváltozás felér egy apokalipszissel. Vagy már itt is van?
Mi történik növényélettani szempontból, amikor rendszeresen tarra vágjuk a gyepeket?
A radikális fűnyírás a Kárpát-medencei melegedő éghajlaton szakmailag és ökológiailag kifejezetten káros, semmilyen érdemi előnye nincs. Egyetlen vélt indoka a beidegződött, hamis esztétikai „rendérzet” kielégítése.
A levéltömeg visszavágásával megsemmisül a fotoszintetizáló felület. A pázsitfűfélék növekedési pontja a talajfelszín közelében található, ám ha egyetlen vágással a zöld levéltömeg több mint egyharmadát vagy felét eltávolítják, a növény sokkhatást szenved el.
A fotoszintézis visszaesésével a növény a gyökérzónában tárolt szénhidrátokat vonja el a regenerációhoz, ami a gyökérzet visszahúzódásához és gyengüléséhez vezet. A lecsupaszított talajfelszín hősokkot szenved, akár 50 Celsius fok fölé is melegedhet, a nedvesség azonnal elpárolog, a talajélet pedig károsodik. Megszűnik a növényi párologtatás hűtő hatása, ami felerősíti a városi hősziget-effektust, a por képződését és az eróziót. A létrehozott táj ökológiai értelemben egy sivatag.
A rövidre vágott gyep az élővilágot is érinti?
A gyepek rendszerszerű tarra vágása nem csupán a pázsitfűféléket és egyéb lágyszárú növényeket pusztítja el, hanem az érintett területek teljes táplálékhálóját és mikro-ökoszisztémáját bontja le.
A levéltömeg és a virágzatok szisztematikus megsemmisítésével megszűnik a beporzó rovarok és egyéb rovarok alapvető táplálékforrása, ami közvetlen dominóhatást vált ki a rovarevő madárpopulációk és a talajlakó kisemlősök állományában. Ez középiskolai biológia anyag. Régen volt? Volt egyáltalán? Talán a növények alapvető ismeretét kötelezővé kellene tenni.
A hétköznapi gyakorlat mindezek ellenére egészen elképesztő országszerte. Miért ennyire nehéz változtatni ezen a szemléleten?
A jelenség gyökerében a társadalmi léptékű növényvakság és talajvakság áll. A növényvakság során az ember képtelen észlelni és felismerni a környezetében lévő növényeket, valamint képtelen értékelni azok alapvető szerepét a bioszférában és az emberi élet fennmaradásában.
A modern ember számára a növények sokszor csupán passzív, mozdulatlan biodíszletként léteznek. Nem vesszük észre a növényi életfunkciók leállását vagy a zöldinfrastruktúra pusztulását. A növényvakság egyenes következménye a talajvakság. Egyetlen gramm egészséges termőtalajban milliárdnyi mikroorganizmus, baktérium és gomba gyökérkapcsolati rendszere működteti a tápanyag-körforgást.
A tarra nyírt, napsütésnek kitett és kiszáradt gyepek alatt a talaj biológiai aktivitása megszűnik, a szerkezet elporlad, és a termőréteg degradálódik.
Mit kellene változtatni a városi gyepgazdálkodásban?
A klímaválság és a városi hősziget-effektus korában a települési gyepgazdálkodásban gyökeres rendszerszintű váltásra van szükség.
A zöldinfrastruktúra kezelését a természetalapú megoldásokra és a növények ökológiai igényeire kell alapozni. A reprezentatív vagy intenzív használatú területeken fenntartható a gyakori nyírás, de a közparkok, lakótelepi sávok, útkísérő zöldsávok és rézsűk nagy részén át kell térni az extenzív gyepkezelésre. Ez évente mindössze 1–3 alkalommal történő kaszálást jelent, a természetes magzási és szóródási időszakokhoz igazítva.
Ahol a fűnyírás elkerülhetetlen, ott a vágási magasságot 7–8 centiméter környékén kell meghatározni. Nyári kánikula idején a kaszálást teljesen fel kell függeszteni. A városi gyepeket a csapadékvíz-megtartás rendszerébe kell integrálni. Esőkertekkel, szivacsváros-megoldásokkal és többszintű növényállományokkal kell dolgozni. A nagy, kiégésre hajlamos gyepfelületeket ahol lehet, városi minierdőkkel és erdőkertekkel kell kiváltani.
Mit üzen a kertes házak tulajdonosainak?
A magánkert tulajdonosoknak szakítaniuk kell azzal az igénnyel, amely a kerti területeket steril pázsittá, túlzott térkőfelületté és klímaidegen növények gyűjteményévé alakítja.
A kertre komplex, önmagát szabályozni képes mikro-ökoszisztémaként kell tekinteni.
A monokultúrás gyepfelületek arányát csökkenteni kell. A fű helyére többszintű, lombos fákból, gyümölcstermő cserjékből, évelő dísznövényekből és fűszernövényekből álló erdőkertet célszerű kialakítani. A makulátlan pázsit ugyanis nem csupán esztétikai kérdés. Minden mindennel összefügg, és a természetes rendszerekkel való rossz bánásmód hosszú távon saját életfeltételeinket veszélyezteti.
Címlapkép: Zsolnai Balázs gárdonyi erdőkertje
