Barion Pixel

Pekingben bárokat zártak be és újabb, tömeges teszteléseket rendeltek el

Fotó: Pixabay


Pekingben csütörtökön bárokat és egyéb vendéglátó helyeket zártak be, illetve újabb, tömeges vírusteszteléseket rendeltek el, miután egy koronavírus-fertőzéses esetet több bárral hoztak összefüggésbe.

A Peking legnagyobb kerületének számító Csaojangban, ahol a diplomáciai képviseletek zöme is található, a hatóságok csütörtökön a többi közt bárok, internetkávézók és karaokeszalonok működésének ideiglenes felfüggesztését rendelték el. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a kerületben a járványhelyzet továbbra is összetett.

A döntés előzménye, hogy csütörtökön a pekingi egészségügyi hatóságok négy, a Csaojang kerületben található bárra vonatkozóan adtak ki figyelmeztetést, arra kérve a lakosságot, hogy jelentkezzen mindenki, aki a listán szereplő vendéglátóhelyeken hétfő óta megfordult. A tájékoztatás szerint ugyanis ezeken a helyeken egy később fertőzöttként azonosított ember járt.

Csaojang több lakónegyedének vezetése arra szólította fel az ott lakókat, hogy még csütörtökön mindenki köteles PCR-tesztet elvégeztetni. A kerületben működő tesztelőhelyeknél a délután folyamán hosszú sorok alakultak ki. A városban a közösségi helyekre – egyebek mellett az irodaházakba, üzletekbe, tömegközlekedési eszközökre, lakónegyedekbe – történő belépéshez mindenkinek 72 órán belül készült, negatív PCR-teszteredményt kell bemutatnia. A kínai fővárosban a múlt hónapban nagyon sok helyen tesztbódékat állítottak fel annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a hosszú várakozási idő, illetve az emberek feltorlódása.

Peking város vezetése szerdán közölte, hogy a legújabb járványhullám terjedését sikeresen megfékezték, miután a városban öt egymást követő napon nem találtak újabb eseteket a karanténzónákon kívül. Bár a bejelentés alapján csütörtöktől további korlátozásokat enyhítettek a városban, az új fejlemények tükrében a város három kerületében ismét korlátozásokat rendeltek el, és több lakónegyedet lezártak. A Kínában alkalmazott, zéró-Covid néven emlegetett járványügyi stratégia lényege, hogy a „szabadon mozgó”, vagyis karanténzónákon kívüli napi fertőzéses esetek számát nullára csökkentsék. Új esetek felbukkanásakor emiatt újra és újra korlátozásokat vezethetnek be. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!