A jövő hét elejétől új szakasz indul, elkezdődik a regisztráció alapú oltás, a miniszterelnök bejelentése szerint, amely a Kossuth rádióban hangzott el. Orbán Viktor állítja: az egészségügyi dolgozók oltásával végeztek, most a szociális otthonokban élők és dolgozók vannak soron, és a hét végéig ez is megtörténik.

Szerinte a nyitás kérdéseivel egyelőre nem lehet foglalkozni, most a vakcinabeszerzésre kell összpontosítani.

Mivel egyes vendéglátóhelyek ki akarnak nyitni, a miniszterelnök közölte: azt kérte a hatóságoktól, hogy ne tartóztassanak le senkit, ha nincs törés-zúzás, erőszak, mint ahogy más országokban volt, akkor szabálysértési körben vannak. De arra kért mindenkit, hogy ne tegyék, mert egy járványról van szó, és másoknak is átadhatják a betegséget. Egyértelműek a szankciók, 150 ezer és egymillió forint közötti bírságot szabhatnak ki a hatóságok, és a vendéglátóhelyeket legalább fél évre bezárják.   

A kormányfő mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon, és olttassa be magát. Azt mondta, ő a kínai vakcinában bízik a legjobban, mert ezt a vírust Kína ismeri a legrégebben, és ott tudják róla a legtöbbet.

Kitért rá: Szerbiában a kínai vakcinával is oltanak, és az ország jól áll oltási szempontból. Hangsúlyozta: úgy tűnik, Brüsszelből nem jön gyorsabban a vakcina, ezért fontos, hogy forgalomba tudják hozni azokat az oltóanyagokat, amelyek máshol már beváltak és hatékonynak bizonyultak, és a magyar szakemberek is megvizsgálták.
    
Orbán Viktor állítása szerint, ha nem jön kínai vakcina, március elejéig 880 ezer embert tudnak beoltani, ha lesz kínai oltóanyag, ezt megkétszerezhetik, ha pedig lesz orosz vakcina is, még gyorsabb lesz az oltás.

Így szerinte más helyzet lesz húsvétkor, akkor már a nyitás bizonyos kérdései előkerülhetnek.


Arról is beszélt, hogy az uniós tagállamok átadták Brüsszelnek a vakcinabeszerzés jogát, a nyugati gyártókkal Brüsszel tárgyal, így nem látnak bele a tárgyalási folyamatba. De ha már átadták ezt a jogot Brüsszelnek, a máshonnan beszerzés jogát ki kell használni, a vakcina nem politikai kérdés.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba