A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden.
A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum február elsejére javasolja összehívni a parlament ülését; a szükséges aláírásokat már benyújtották a házelnöknek az MTI összeállítása szerint. A napirenden szerepelne három, a gazdasági válság kezelését ellenőrző, a járványkezelés hibáit feltáró és a kínai koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kérdéseket tisztázó vizsgálóbizottság felállítása, valamint a Klubrádió további működését biztosító törvénymódosítás.
Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője az Országház előtti Kossuth Lajos téren tartott, a pártok Facebook-oldalán online közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, nem elégségesek a járvány miatti kormányzati intézkedések sem gazdasági, sem egészségügyi szempontból.
Hozzátette: az ellenzéki pártok felelősek a magyar emberekért, ezért válaszokat követelnek az egy éve tartó járványkezeléssel kapcsolatban. Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese ismertette: a gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság célja, hogy megvizsgálják a kormány döntései valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e. Szerinte a magyar kormány kihasználva a válságot, nem tesz mást, mint saját oligarcháit fizeti ki, tőkésíti fel, miközben a társadalom nagyobb része, a gazdasági szereplők a lét és a nem lét határán billegnek.
Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, javasolják a koronavírus-járvány elleni védekezés megvitatását is, lenne ugyanis miről beszélni, hiszen Magyarország azon országok egyike, ahol lakosságarányosan a legtöbben haltak meg a koronavírus miatt.
Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a közvélemény tele van aggodalommal a kínai vakcina miatt, amelyet nem is „mertek” engedélyezésre benyújtani az Európai Gyógyszerügynökségnek. Hozzátette: szeretnék, ha a kormány beszámolna a magyar engedélyezés folyamatáról, illetve arról, kitől, milyen közvetítőkön keresztül, mennyiért szerzik be ezeket az oltásokat.
Elmondta, az ellenzék azért követel átláthatóságot, hogy helyreálljon az oltás iránti bizalom. A különböző, az EU által nem engedélyezett vakcinákkal történő állandó politikai és gazdasági manipuláció az, amely bizalmatlanságot kelt az oltással szemben – magyarázta. Közölte, ha az emberek maguk dönthetnek a vakcináról és a kormány átláthatóvá teszi az engedélyezés és a beszerzés folyamatát, helyreállhat a bizalom.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, a médiaszolgáltatásokról szóló törvény módosítását kezdeményezik a Klubrádió miatt, amely február 15-én elveszti frekvenciáját.
A jelenlegi jogszabályt szerinte „buta módon” fogadta el az Országgyűlés, és arról nehéz nem azt feltételezni, hogy az egy újabb pitiáner politikai eszköz a Fidesznek a kormánykritikus médiumok elhallgattatására.
Orosz Anna, a Momentum alelnöke közölte, a kormánynak számos olyan intézkedése volt az elmúlt időszakban, amely felveti azt a kérdést: a kabinet vajon az emberek életéért, egészségéért küzd, vagy saját strómanjainak kitöméséért.
Felhívta a figyelmet arra, hogy 19 milliárd forint támogatást kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca annak ellenére, hogy rengeteg embert elbocsátott. Azt mondta, súlyos kérdéseket vet fel a gyanús körülmények között megkötött szerződés az orosz vakcinára, illetve a lélegeztetőgépek ügye is.
Minderre reagáva a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: míg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni kampánnyal van elfoglalva, a kormány továbbra is a járvány elleni egészségügyi, gazdasági védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel. A közleményben úgy fogalmaztak: amíg a baloldal „kamuvideókat gyárt”, „halálkampányt folytat” és támadja a védekezésben résztvevőket, addig a magyar orvosok és ápolók jelenleg is több ezer koronavírusos beteget gyógyítanak a kórházakban, a magyar rendőrök és katonák pedig biztosítják a rendet, a védelmi intézkedések betartását, és védik Magyarország határait a „baloldal által felkarolt migránsoktól”.
Hozzátették: amíg a baloldal eddig csak arra volt képes, hogy az általa vezetett településeken sorra emelje a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő adókat, a kormány a járványhelyzetben is bővíti a gyermekes családok támogatását, az otthonteremtési támogatásokat, visszaépíti a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, csökkenti a magyar vállalkozások adóterheit és bértámogatást biztosít nekik.
Kiemelt kép: Patera Kamilla

