Nagy drágulás készül a teáknál a boltokban

A világ 2020-ban 180 fokos fordulatot vett, minden, éveken át tartó piaci trend az ellenkező irányra váltott. Így van ez a tea árával is, amit a koronavírus-járvány, valamint az időjárási szélsőségek is felfelé löktek. Aki karanténba kényszerül, több teát főz, akinek meg szüretelnie kéne, nem jut el az ültetvényekre, mert vagy kijárási korlátozások között él, vagy az árvizek és az aszály miatt nincs is mit leszednie – írja a Napi.hu.

A tealevelek nagykereskedelmi ára 50 százalékkal ugrott március óta, de ennek különösebb jelentőséget akkor senki nem tulajdonított: eddig erős túlkínálat jellemezte a piacot, és évek óta lassan, de trendszerűen morzsolódott le a kilogrammonkénti világpiaci ár.

A teaforgalmazó cégek a márciusi áremelkedést akkor még nem építették be a bolti árakba, ugyanis a kijárási korlátozások miatt a nyugati világ nagy részén a kávézók, vendéglátóhelyek voltak az elsők, amelyek nem nyithattak ki, ezért a piacnak ki kellett várnia, hogy az emberek otthon milyen fogyasztási szokásokra állnak rá.

A nyár elejére már az Egyesült Államok kiskereskedelmi árai emelkedni kezdtek, jelezve, hogy megmaradt a kereslet.

Nemcsak a filteres, de a palackozott teák esetében is érezhető drágulás indult. Utóbbiak legnagyobb részét az itthon is népszerű jegesteák jelentik, a kisebbiket az üveges koncentrátumok, amik a magyar piacra még nem törtek be.

Borítókép: Myriams-Fotos

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére