Zöld Hang podcast: Közösség, ami új alapokra helyezheti a természetvédelmet
A fogyatkozó természetes területek mellett egyre inkább felértékelődnek a városokban található élőhelyek is, amelyek akár ökológiai folyosóként is funkcionálhatnak.
A fogyatkozó természetes területek mellett egyre inkább felértékelődnek a városokban található élőhelyek is, amelyek akár ökológiai folyosóként is funkcionálhatnak.
Ha a természetvédők komolyan foglalkoznak egy-egy fajjal, sokszor sikereket érnek el. Cikkünkben ilyen példákat mutatunk be.
Természetvédelem és fakitermelés.
A hiteles emberi kapcsolatokra épülő közösségépítés a szegedi természetvédők válasza a fenyegető környezeti kihívásokra.
Bár megszavazta a XV. kerület képviselő-testülete, hogy a Rákospalotai-láp védetté nyilvánítását javasolja a fővárosnak, s a főváros is elkötelezett a láp megmentésében, az élőhely sorsa mégis az állam kezében van.
A Zalaszentiváni kenderáztató tavacskából sikerült a közelmúltban kézre keríteni többféle védett állatot.
Évszázados kubikgödrök tűnnek el nyomtalanul az alföldről, pedig védett állatok seregének nyújthatnának menedéket. A különös, „zöld szigetek” jövőjéért aggódók Besenyszög térségében indítanak el egy projektet a ritka természeti kincsek megmentésére.
Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők.
A lápos területek élővilágáról, értékes fajokról és a lápi fenyvesek újjászületésének lehetőségéről beszélgettünk Molnár Ábel Péter természetvédelmi ökológussal.
A rendszer állatorvosi lova a Fertő tavi történet, és még nincs vége. A folytatás attól függ, mennyire gyengíti meg a válság a rezsimet.