Krúg Tibor áldozatos madárgyűrűző munkásságát ismerték el a magyar természetvédők.
Krúg Tibor élete gyerekkora óta a madarak körül forog, a nyugdíjas géplakatos Izsákon, a Kolon-tavi madárvártán a napokban vette át a Pullus Alapítvány és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület által alapított elismerést. A Ziegner Antal természetvédő emlékére alapított díjat minden évben olyan egyéni madárgyűrűző kapja, aki kimagasló tevékenységet végez a hazai madárvédelemben. Az elbírálásnál figyelembe veszik a hazai önálló munkásságot, az eredményes társadalmi tevékenységet, valamint a környezeti nevelés és utánpótlásnevelés területén végzett példamutató munkát. Ezek mindegyike találkozik az idei díjazott személyében, aki hatvan éve él a madarak bűvöletében. Krúg Tibor, a Ferencmajori Madárvárta „motorja” hetvenegy évesen is aktív. Megkeresésünkre a természetvédő szívesen mesélt a nádasokban kihúzott hálókról, a távoli földrészeken befogott gyűrűs madarakról, és a gyerekekről.
Mikor, hol és hogyan kezdődött az életében a madarak iránti vonzalom?
Gyári munkásként dolgoztam, jelenleg nyugdíjas vagyok. Szőnyben élek, itt születtem 1952-ben, és azóta is itt lakom. Tízévesforma lehettem, tehát hatvan éve kezdődött az egész. Ekkor kaptam az első madaram, és utána állandóan tartottam díszmadarakat. Később, amikor megnősültem, a feleségem is már így ismert meg engem, szinte állandóan kint voltam a természetben. Jött is gyűrűzni velem.
Mióta gyűrűz madarakat?
1979-ben beléptem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe, itt szereztem meg a gyűrűzési papírt is, lényegében 1980-tól foglalkozom madárgyűrűzéssel.
Mi a nehézsége, milyen „mesterfogásai” vannak a madárgyűrűzésnek?
Először kimegyek egy olyan helyre, ahol még nem voltam, és körbejárok. Fontos, hogy hová feszítem ki a hálót. Szétnézek, és ha úgy gondolom, ez a hely megfelelő lesz, akkor kiteszem a hálót. Nem mindegy, hová teszem, mert lehet, hogy az egyik helyen egész nap fogok egy vagy két madarat, míg egy másikon akár nyolcat is. Látni kell, hogyan vonul, merre jár a madár. A bokrok között, a nyiladékok például nagyon jó helyek. Természetesen arra is figyelni kell, merről szállt bele a madár a hálóba, nem mindegy, hogyan veszem ki belőle, hogy ne sérüljön. A lényeg, hogy a madár minél hamarabb kikerüljön a hálóból. Meg nem sérül benne, de a hőségben vagy az esőben különösen ügyelni kell, nehogy elpusztuljon.
Melyik volt a legemlékezetesebb gyűrűzése?
A legjobb egy apró partfutó volt. Ezt a madarat a naszályi Ferencmajorban gyűrűztem, és a Léna-torkolatnál fogták vissza, Oroszországban – ami akkor még Szovjetunió volt. 3600-3700 kilométert repülhetett a madár. Ennél távolabbról is volt visszajelzésem, Afrikában például – több mint 5000 kilométerre Magyarországtól – egy általam gyűrűzött énekes nádiposzátát fogtak be. Ugyanott egy fecskét is fogtak, egy gólyámat pedig Dél-Afrikában olvasták le.
A Naszályon évtizedek óta működik a madárvárta (madármegfigyelő hely – a szerk.). Mit kell tudni a Ferencmajorban működő táborokról?
Április elejével indul a tavaszi madárgyűrűzésünk. Ilyenkor, augusztusban már teljes kapacitással működik a tábor, éjjel-nappal kint vagyunk, mindig vannak beosztott gyűrűzők. A reggeli szürkületben szétnyitjuk a hálókat, majd óránként ellenőrizzük őket. Amikor nagy a hőség, akkor a legmelegebb időszakokban nincs szétnyitva a háló, csak este nyitjuk ki újra. A szedők kis szütyőkben behozzák a madarakat, és megtörténik a madarak legfontosabb adatainak rögzítése. Lemérjük a szárnyak hosszát, a harmadik evezőhosszt, és a tömegét az állatnak. Megállapítjuk az ivart, a hozzávetőleges életkorát, végül megkapja a gyűrűt és elengedjük.
Milyen tevékenységeket folytat a madárvártán?
A legfontosabb feladatom a gyűrűzés, mellette természetesen madárvédelemmel foglalkozom. Sérült ragadozómadarakat hoznak be, és ellátom őket, meggyógyítom és szabadon engedem az állatokat. A legyengült, viharvert madarakat vitamin injekciókkal táplálom, felerősítem, és az egyhetes kúra után már repülhet is az állat. Műtétet nem végzek, de ha törött a lába, beteszem 2-3 fadarab közé, és így rögzítem. Fiatalkoromban papagájokkal, díszpintyekkel és kanárival is foglalkoztam, akkor képeztem magam szakkönyvekből. Lényegében az ott megismert módszereket alkalmazom a vadmadaraknál.
Mit jelent Önnek a Ziegner-díj? Mit érzett, amikor átvette az elismerést?
Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá. A Ziegner-díj számomra egy életműdíj, azt a hatvan évet ismerték el vele, amit a madarak között töltöttem. Nagyon jól esett, hogy megkaptam.
Milyennek látja a védett madarak és a természetvédelem helyzetét ma Magyarországon?
Az igazat megvallva az állam idehaza „nincs odáig a madarakért”. Sokan nem is értik, miért fontos a madárvédelem. Rettentő hasznosak ezek az élőlények. Egy ismerősömnek készítettem odúkat, amiket tél végén kihelyezett a kertjében. Tavasszal azt tapasztalta, hogy fele annyi permetszerre volt szüksége, mint a korábbi években. A temérdek madár a kertben jócskán megtizedelte a rovarokat, kártevőket. Fontos lenne a jövőben biztosítani a madarak eredeti élőhelyeit, nem kellene sok helyen kiirtani a fákat, az erdőket. Azért is csökken a madárállomány, mert nincsen életterük. Csodálkoznak az emberek, hogy sok a szúnyog és a légy? Persze, hogy sok van, hiszen nincs, ami megegye őket. Egy fecske például egy kiló legyet is elfogyaszt amíg Magyarországon van, és az apró énekesmadarak is rovarokkal táplálkoznak.
Nyitottak a fiatalok a természetvédelemre?
Régebben sokfelé eljártam, előadásokat tartottam minden korosztálynak. Valóban, az óvodásoktól a felnőttekig mindenkit megszólított egy-egy téma. Vittem magammal hálót, fogtam a madarakat. Ornitológiából tartottam előadásokat, a fajokról, gyűrűzésről. Tíz-tizenöt helyre is eljártam Komárom-Esztergom megyében. Többszáz előadást tartottam az évek alatt. Volt olyan napom, hogy három előadást is megoldottam, Várgesztesen kezdtem, majd átmentem Agostyánba, onnan pedig Tardosra. Ma már más a helyzet, azt látom, hogy megváltozott az ifjúság hozzáállása. Régen szívesebben kijöttek a természetbe. Talán az iskoláknak is többet lehetne tenni ebben az ügyben, fontos lenne felnyitni a gyerekek szemét, hiszen a természet nélkül nehéz elképzelni az életet. Ma is arra biztatom a mellettem ügyködő gyerekeket, hogy kérdezzenek, hiszen szívesen elmondom, amit tudok. Nagyon szeretem a gyerekeket, megtalálom a közös nyelvet velük.
