
A tasmán ördögök 3000 év után hódíthatják vissza Ausztráliát
Már csak Tasmániában éltek, ott is nagy bajban voltak.
Már csak Tasmániában éltek, ott is nagy bajban voltak.
670 ezer forintot kellett óránként fizetni egy állat bérléséért.
A Nagy-korallzátony, a Ningaloo-partvidék és a Shark Bay, vagyis Cápa-öböl tartalmazza az ausztrál kék karbon ökoszisztémák nagy részét.
Az egy főre jutó éves emissziója ötször nagyobb, mint a világátlag és 40 százalékkal nagyobb, mint bármely más nagy szénenergiahasználó országé.
Két év alatt majdnem ezer esetben volt szükség kórházi ellátásra méhcsípés miatt.
Ausztráliában már eddig is számos halálesetet és sérülést, valamint jelentős mennyiségű anyagi kárt és érzelmi stresszt okoztak az olyan szélsőséges események, mint a hőhullámok, az aszályok, az árvizek, a viharok és bozóttüzek.
A hulladék42 százalékát nem is lehetett visszavezetni a forrásához, mivel már olyan apróra töredezett.
Az iso kifejezést azonban nem csupán önmagában, hanem jellemzően más szavakkal együtt használják az ausztrálok
Újabb állam nyilváníthatja veszélyeztetetté.