Tíz éves csúcsra emelkedtek tavaly az élelmiszerárak
A cukor drágult a legjobban.
A cukor drágult a legjobban.
A tűz hője miatt a víz felhevül és kitágul, majd felrobbantja a kőzetet, így megsemmisülnek a sziklarajzok.
Az ellenzéki párt szerint a magyar kormánynak nem akadályoznia kell az Európai Unió klímapolitikai erőfeszítéseit, hanem segítenie az Uniót abban, hogy motorként tudja előremozdítani a globális éghajlatvédelmi tárgyalásokat.
„Az 1,5 Celsius-fokos célkitűzés megőrzése jelentős és hatékony lépéseket és kötelezettségvállalásokat igényel minden ország részéről.”
A Földön megtermelt élelemmel az egész világot el tudnánk látni, mégis minden kilencedik ember tartósan éhezik. Az éhezők mintegy 70 százaléka nő. A mélyszegénységben élők közel 80 százaléka él vidéki térségekben. A csecsemőhalálozás mintegy 45 százaléka összefügg az alultápláltsággal. A növekedés-leállás 151 millió öt évnél fiatalabb gyermeket érint.
Aki ma őslakónak születik a világban, közel háromszor akkor az esélye, hogy mélyszegénységben éli majd le az életét, mint a nem őslakó kortársainak.
Becslések szerint egymillió fajt fenyeget a kipusztulás veszélye,
2020-ban 149 millió fölött volt a növekedésben visszamaradt 5 év alattiak száma.
A Föld felszínének legalább 21 százalékt őslakosok és helyi közösségek védelmezik, sokszor elkeseredett harcot folytatva olajtársaságokkal, multinacionális cégekkel. Az ENSZ októberi, biodiverzitásról szóló konferenciája kulcsfontosságú lehet a hanyatlás megállításában. A Biológiai Sokféleség Egyezménye alapvetően határozhatja meg bolygónk jövőjét.
Több mint 1 milliárd ember él az éghajlati jelenségekkel kapcsolatos veszélyeknek kitett országokban, amiknek ráadásul rendkívül korlátozottak a kapacitásaik ahhoz, hogy helyre tudjanak állni egy esetleges természeti katasztrófa esetén.