Burány Sándor: Senkit nem szabad úgy kilakoltatni, hogy nem biztosítanak neki lakhatási lehetőséget
Három jelölt között tartottak előválasztási vitát Budapest 9-es körzetében, Kőbányán.
Három jelölt között tartottak előválasztási vitát Budapest 9-es körzetében, Kőbányán.
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettes az előválasztási a Kálmán Olgával zajló előválasztási vitán elmondta, ha együttműködünk a külföldi hatóságokkal, akkor a más országba kikerült vagyonokat is ellenőrizni lehetne.
A választókerületben az ellenzéki összefogás támogatottsága magasabb, mint a kormányzó pártoké
Budapest 6. számú országos egyéni választókerületének előválasztási vitáját tartották szerda este: a négy jelölt többek között Józsefváros és Ferencváros helyzetéről beszélt.
Az intézkedés, amire javaslatot tesznek 120 000 fiatalt érint, ami a kormánynak 1,7 milliárd forintjába kerülne.
12 halálesetet jelentettek, ez napi adatban a legrosszabb a harmadik hullám vége óta.
Az elhunytak száma 30 102-re, a gyógyultaké 779 114-re emelkedett.
Karácsony Gergely főpolgármester az önkormányzati választási kampányban tett ígéretet az elszámoltatásra.
Adókról, bérekről, egészségügyről és oktatásról is értekeztek a politikusok az ATV-ben.
Az ellenzéki szavazók háromnegyede akkor is elmegy az előválasztásra, ha a választókörzetében a kedvenc pártja nem indít jelöltet.