Előválasztás: Tordai Bence kétszer annyi voksot kapott, mint Kálmán Olga
Jámbor András és Dorosz Dávid is fölényesen nyert.
Jámbor András és Dorosz Dávid is fölényesen nyert.
A Grande Médaille kitüntetést minden évben felváltva ítélik oda az akadémia különböző osztályai által lefedett tudományterületeken munkálkodó francia vagy külföldi tudósnak.
Két városban csökkenést figyeltek meg.
A legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik dolgozó itt sérült meg
Újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.
A négy nagyvárost érintő akcióban kiszűrt, kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel.
A koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik.
Dorosz Dávidnak és a Párbeszéd aktivistáinak akciója.
Az RTL Klubon vitáztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek az előválasztási kampány során.
A kifogásolt minőségű árukat óvodákba, iskolákba, közintézmények részére szállították. Nemcsak silány minőségűek voltak, de romlottak és több eseteben már kukacosak is.