Európában idén félmillió hektár erdő égett le
A nehezen fékezhető erdőtüzek nagymértékben sújtották az európai Natura 2000 hálózat védett területeit.
A nehezen fékezhető erdőtüzek nagymértékben sújtották az európai Natura 2000 hálózat védett területeit.
Több mint 81 ezer tesztet végeztek el a hétvégén.
Zárt térben, így a kasszáknál való sorban álláskor, illetve az öltözőkben és a folyosókon is kötelező maszkviselés a látogatóknak.
Az UNESCO szerint ez elsősorban két okra vezethető vissza: a klímaváltozás okozta olyan időjárási szélsőségekre, mint az erdőtüzek, a viharok és az aszály.
A civil szervezet szerint a megoldás így adja magát: a megújulókba, energiahatékonyságba és -takarékosságba kell befektetnünk, minél többet, minél gyorsabban.
Azt írták: mentésre elsősorban a szörfösöknél, vitorlázóknál, elektromos hajtású vízijárművel közlekedőknél volt szükség, vélhetően a hirtelen időjárásváltozások miatt.
Arra szólítják fel minden ország politikai vezetőit és döntéshozóit, hogy ismerjék el az erdőket, valamint a globális fa- és erdőipart, mint az éghajlattal szemben ellenállóbb gazdaság egyik fő megoldását.
A szakember szerint szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év feletti lakosságnak, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azok számára is, akik olyan közegben tartózkodnak, ahol nagyon sok emberrel találkoznak.
Fotós kollégánk, Rácmolnár Milán Piliscsabán járt gombát szedni. Nagy szerencsénkre meg is örökítette.
Az állatokat Egyiptomból Magyarországra érkező küldeményekben találták meg, összesen 27 darabot.