Fontosabbá vált a környezetbarát vásárlás

Globálisan a Gfk felmérése szerint már az emberek kétharmada azokat a termékeket preferálja, amik környezetbarát csomagolásúak – írja a Hvg.hu a kutatásról.

A környezetvédelmi elhivatottság komoly súllyal jelenik meg ma már a vásárlói szokások között – közölte a Gfk 24 európai országra (több mint 75 ezer háztartásra), Ázsiára, az USA-ra és a Latin-Amerikai térségre is kiterjedő nemzetközi kutatásra hivatkozva.

A kutatás eredményéből kiderül, hogy a vásárlók közel kétharmada számára fontos, hogy olyan gyártótól vásároljanak, akik számára stratégiai kérdés a környezetvédelem, és a fenntarthatóság jegyében innovatív szerepkört is felvállalnak.

A Gfk közleménye szerint globálisan a megkérdezettek 67 százaléka preferálja azon termékeket, amelyek környezetbarát csomagolásban kerülnek a boltokba, míg 60 százalékuk egyértelműen előnyben részesíti azon gyártókat, akiknek fontos a fenntarthatóság, és tevékenységük során ezt bizonyítják is.

Magyarországon a háztartásvezetők 33 százaléka kerüli tudatosan a műanyagpalackos italok vásárlását.

A nemzetközi kutatás során kiderült, hogy nagyon magas azon vásárlók száma, akit személyesen is érintenek a környezet negatív hatásai (46 százalék), így sok esetben ez alapján változtattak is korábbi vásárlási szokásaikon (43 százalék), és jóval tudatosabb vásárlókká váltak.

Borítókép: Pixabay/FitNishMedia

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére