Módosítaná a kormány az atomtörvényt, tovább könnyítve az üzemidő-hosszabbítás engedélyezési feltételeit. A javaslatból kiderül, hogy újabb szeizmikus vizsgálatokat is végeznének – ezek szerint még sincs minden rendben a telephely földrengésbiztonságával –, és indirekt módon az is: már ők sem számolnak azzal, hogy a tervezett paksi bővítés értelmezhető időn belül megvalósul.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
A kormány a paksi bővítési szerződés 2014-es aláírásakor az állította, hogy az első új paksi blokk 2023-ban megkezdi a próbaüzemet. A Párbeszéd állítása az volt, hogy ebből nem lesz semmi, mert az oroszok az európai szabályozási környezetben nem képesek egy atomerőművet a tervezett időkeretben megvalósítani. Most 2024-et írunk, és nemhogy a próbaüzemig, de az építkezés megkezdéséig sem sikerült eljutni – úgy tűnik, ez a kormányzatnak is feltűnt. Egy friss törvényjavaslat szerint a meglévő paksi atomerőmű újabb, ezúttal 20 évre szóló üzemidő-hosszabbítása lehet az újabb megoldás, amelyhez azonban szükség van pár könnyítésre a szabályozásban és a hatósági rendszerben. Vagyis az első üzemidő-hosszabbításkor, nagyrészt már az Orbán-kormány időszakában, a szabályozás még megfelelő volt, ki is adták az erőmű élettartamát 30 évvel meghosszabbító engedélyt, de most már nem megfelelő. (Talán azért, mert az egyre rosszabb állapotban lévő, műszaki okokból egyre több üzemszünetet produkáló létesítmény változatlan szabályok mellett már nem menne át a procedúrán?) Egy éven belül immár a sokadik módosító csomagot nyújtják be a második üzemidő-hosszabbítás ügyében, és a kormány által kért összes módosítás a szabályok könnyítésére vonatkozott illetve vonatkozik. Az is lehetséges persze, hogy csak spórolni akarnak. A legutóbbi hosszabbítási kör a publikus adatok szerint mintegy 300 milliárd forintba került: ez egy új atomerőmű árának közel az egytizede. A magyar államnak pedig jelenleg nincs pénze – egyre több jel utal rá, hogy ezért most egy gyorsított, könnyített hosszabbításra készülnek. Csakhogy más európai országokban nem a szabályokat igazítják az elöregedő atomerőmű lehetőségeihez, hanem az atomerőművek működését igazítják hozzá a szabályokhoz. Finnországban a végül soha meg nem valósuló Roszatom-féle atomerőmű-építésnél a reaktorépület betonelemeit háromszor törette fel és öntette újjá a finn nukleáris hatóság a betonban lévő láthatatlan buborékok és hajszálrepedések miatt – ilyen az, ha valahol a biztonság fontosabb, mint az orosz kivitelező profitja és presztízse.
A magyar atomtörvény azon módosítása, amely most kerülne be a törvényszövegbe, más alapállásból közelít: eszerint a magyar nukleáris hatóság jogkörébe tartozik majd „az atomerőművi rendszerek, rendszerelemek, építmények és épületszerkezetek tervektől eltérő állapotban tartásának engedélyezése”. A szöveg arra utal, hogy Pakson lehetnek már – vélhetően a túlságosan előrehaladott életkoruk miatt – a tervektől eltérő állapotban lévő atomerőművi rendszerek, rendszerelemek, építmények és épületszerkezetek, a fideszes többség pedig lehetőséget adna rá, hogy ennek az állapotnak a fenntartását az atomenergia-hivatal engedélyezze.
A paksi atomerőmű, amelyet az üzemidő-hosszabbítás révén 2057-ig működtetnének, az 1970-es évek tervutasításos-hiánygazdaságos-parancsuralmi Szovjetuniójának technológiai és biztonsági színvonalát képviseli, és a későbbiekben sem sikerült sokat javítani rajta. Ahogyan például a Greenpeace felhívta rá a figyelmet, az utólag épült konténmentnek (amelynek a feladata, hogy egy esetleges baleset esetén a sugárzást az építményen belül tartsa) az engedélyezett szivárgása 14,7%, miközben ugyanez az érték egy hasonló korú, nyugati típusú reaktor esetében 1-1,5%, míg egy mai, modern reaktor esetében 0,5% alatt van. Vagy nézzük a hulladéktárolást: a paksi reaktoroknál a kiégett üzemanyag-kazettákat tároló pihentető medencék védelme lényegesen alacsonyabb szintű, mint sok hasonló korú vagy későbbi nyugati reaktor esetében, mert a paksi pihentetőmedencéket – Fukusimához hasonlóan, ahol emiatt komoly havária keletkezett – a konténmenten kívül helyezték el. Vagy egy másik, szintén a tervektől eltérő helyzet: a már említett pihentetőmedencék keringető rendszeréből a csövek korróziója miatt a bóros víz a betonágyazatba szivárog, ami korrodálhatja a vasbetont, és csökkentheti az ellenállóképességét – ez is egy olyan állapot, amit mostantól a nukleáris hatóság a kijavítás előírása helyett egyszerűen jóváhagyhat.
Az orosz atomerőmű fődarabjait, például a reaktortartályt eredetileg nem 80, hanem 30 évre tervezték. Ráadásul az előző üzemidő-hosszabbítás alkalmával a teljesítményüket, vagyis az igénybevételt is megnövelték, ami értelemszerűen gyorsítja az elavulást.
A mostani törvényjavaslat egy elejtett megjegyzéséből az is kiderül, hogy az üzemidő-hosszabbítás engedélyezésénél újabb szeizmikus vizsgálatokat kívánnak elvégezni. Csakhogy Paks 1 és a tervezett Paks 2 azonos telephelyen üzemel, és Paks 2 esetében eddig az volt a magyar atomenergia-hivatal álláspontja, hogy hiába hozott nyilvánosságra új információkat az osztrák társhatóság, illetve Jávor Benedek a terület geológiai kockázatairól, nincs szükség újabb vizsgálatokra – ezek szerint mégis szükség van rájuk. (És ha a továbbszolgáló Paks 1 biztonsága nem garantálható újabb szeizmikus vizsgálatok nélkül, akkor mi a helyzet az eleve egy geológiai törésvonal fölé tervezett Paks 2-vel?)
Ha a kormány azt mondja, hogy Magyarország energiaellátását csak a 2057-ig üzemelő Paks 1-gyel lehet biztosítani, ebben a mondatban az is benne van, hogy már ők maguk sem bíznak Paks 2 felépülésében. Azt ugyanis már a bővítést előkészítő Teller-Lévai projektben világossá tették az állami MVM szakértői, hogy Paks 1 és Paks 2 nem képes tartósan egymás mellett működni. A két atomerőmű kiszorítja egymást a piacról; a párhuzamos működésük nagyon komoly piaci zavarokat okoz. És nem csak azért, mert ebben az esetben éjszakánként a magyar áramfelhasználás 80%-a egy ponton lépne be a rendszerbe, amire a hálózat egyszerűen nem alkalmas. Hanem azért is, mert időközben a magyar energiarendszer jelentősen átalakult. Amíg a Roszatom és az Orbán-kormány a tervezett paksi bővítésről álmodozott, kiépült az országban 6000 megawattnyi naperőmű-kapacitás. 6000 megawatt, az pontosan háromszor annyi, mint amennyit Paks1 a legjobb pillanataiban termelni tud. És még Paks 1 plusz Paks 2 együttes teljesítményénél is 25 százalékkal több. Sőt, Magyarország teljes áramfelhasználásánál is. Maga Lantos Csaba energiaügyi miniszter ismerte el nemrég, hogy napsütéses napokon az ország teljes áramigényét ki tudják elégíteni a naperőművek. Ilyen körülmények között, ha Paks1 üzemidejét meghosszabbítják, nem lesz szükség Paks 2-re. Nemhogy egy új atomerőmű, de semmilyen további alaperőmű nem fér el a rendszerben a továbbműködő Paks 2 mellett. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Paks 2 megtérülését 92 százalékos igénybevételre számolták ki (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kötelező karbantartásokat leszámítva egész évben, éjjel-nappal a maximális hatásfokon kell üzemelnie). Egyszerűbben szólva: Paks 2 kiárazódott.
Ahhoz, hogy a magyar energiarendszer hosszú távon fenntartható és biztonságos legyen, nem új atomerőműre van szükség. Hanem például az energiahatékonysági szempontból kirívóan gazdaságtalan lakásállomány hőszigetelésére, amiben a Századvég tanulmánya szerint „másfél Paksnyi” tartalék van. Meg szélerőművek építésére, amelyek, mivel a szél éjszaka, illetve borús időben is fúj, ki tudják egyensúlyozni a naperőművek termelését. Meg okosmérőkre, amelyek képesek a nagy háztartási fogyasztók működését az áramfölösleggel és alacsonyabb árakkal jellemezhető völgyidőszakok felé terelni. (2013-ban EU-támogatásból már elindult volna egy okosmérő-települési program – ezt épp az Orbán-kormány állította le, mert Rogán Antal jobb ötletnek gondolta a „rezsicsökkentést”.) Szükség lenne továbbá a villamosenergia-hálózat fejlesztésére és decentralizálására, amire az Orbán-kormány másfél évtizede alatt gyakorlatilag egy fillért sem költöttek az energiaszolgáltatókat ellenérdekeltté tevő különadók miatt. (Valószínűleg most se költenének rá, ha nem lennének olyan EU-források, amelyeket tilos másra költeni.) Ezek a változások szolgálnák az ellátásbiztonságot és a fenntarthatóságot, nem egy soha meg nem épülő, de évente százmilliárdokat fölemésztő orosz atomerőmű.
Az újabb paksi üzemidő-hosszabbításnak akár még lehetne létjogosultsága. De csak akkor, ha az így nyert időt az elvetélt atomprojekt helyett a zöld átállásra fordítja a kormány. És csak olyan feltételekkel, ha az engedélyezés során a biztonság lesz az elsődleges szempont – amihez viszont ezt a törvényjavaslatot semmilyen módon nem járul hozzá.
