Párbeszéd: Orbánnak nincs válasza a súlyos válságra, gigaterhek vannak a magyar családokon


A Párbeszéd közleménye reakcióként a szombati Kormányinfón elhangzottakra.

Az Orbán-kormány „csak” az élelmiszer-infláció és a rezsihazugság veszteseivel, vagyis a magyar családokkal nem foglalkozott a szombati ülésén. A Kormányinfón bejelentett intézkedések azt mutatják: Orbánnak és csapatának továbbra sincs megoldási javaslata a jelentős mértékben általa előidézett súlyos szociális válságra, de üdvözlendő, hogy energetikai kérdésekben – a vállalkozások rezsiköltségei kapcsán – legalább részben meglépi a kívülről, így a Párbeszéd által követelt intézkedéseket. Fontos ugyanakkor, hogy a munkahelyek megtartásában nincs helye matekozásnak: azok százszázalékos megtartása lehet a kizárólagos cél.
Mindezeken túl itt az ideje, hogy Gulyás Gergely miniszter befejezze a hazudozást.

A Párbeszéd által követelt pedagógusi béremelés nem az Európai Unió, hanem a magyar kormány dolga.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Magyar Hang alapján többek között bejelentette: december 31-ig meghosszabbítja a kormány a benzin- és élelmiszer-árstopot. Várhatóan az év végén lejáró kamatstopot is megtartják 2023 júniusáig. Drámai változás esetén a benzinárstopot elmondása szerint átgondolják, de kisebb ellátási nehézségek szerinte nem jelentenek túl nagy árat azért, hogy a lakosság olcsóbban tankoljon.

Kiemelt kép: Patera Kamilla

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére