Linczényi Márkó: A képmutatás teteje a zöld rendszámos SUV

Gyermeke születése valamelyest enyhítette az ökoszorongását, mert rájött, hogy vannak dolgok, amiket nem tud kikerülni. Linczényi Márkó azt mondja, a mosipelusnak is vannak eldobható részei, mert rengeteg áramot és vizet használ a mosással. Inkább a mérleg másik serpenyőjéből vesz el néhány dolgot. Ha nem muszáj, nem viszi sehova kocsival a gyermekét, inkább bicikliznek, vagy nyakában cipeli, még télen is.

„A biciklim egyébként 15 éves, minden törött rajta, de úgy vagyok vele, hogy amíg  egy tárgy kiszolgál, addig nekem jó. Nem veszek azért újat, mert megtehetem. Nem keletkezne belőle valódi hasznom” – vallja a zenész.

Márkó, azaz Antilope Kid hetente kétszer jár a Margit-szigetre mozogni, mert szerinte fontos kiszakadni a mindennapi rutinból. Többször került már szóváltásba szemetelőkkel, de ennek úgy tűnik, hogy valójában semmi eredménye sincsen.

Egy ideje rájött, ha azt akarja, hogy kevesebb szemét legyen, neki kell felvenni a földről, és kidobni. Attól lesz síkideg, ha valaki úgy küzd a fenntarthatóságért, hogy nagyobb a környezeti lábnyoma, mint annak, aki ellen kampányol.

„Ne bírom, ha valaki az Instagramon védi a környezetet. Nem szeretem, ha az online térben történnek a látványos akciók: ha valakinek más színű lett a profilképe, az azt jelenti, hogy a saját PR-ját építi, semmi mást. A képmutatás teteje a zöld rendszámos SUV. Van egy néhány tonnával nehezebb járműved, mint amire szükséged lenne, de azt mondod, hogy „csak” elektromos áramot fogyaszt, miközben ingyen parkolsz. Érdemes lenne azt is megkapirgálni, mi történik az akkumulátorokkal – mondja a művész.

Greta Thunberg vegyes érzéseket kelt benne, szerinte egy ilyen fiatal lánynak a kompetenciáin túl van az, hogy ennyire fontos aktivista legyen. Ugyanakkor szükség van arra, hogy létezzenek ilyen jelképek.

Az ember a saját szintjén annyit tud tenni, hogy többek között kevesebbet jár autóval, a boltba saját zacskót visz, mindig hord magával ételhordó dobozt, nem csomagolja be a banánt.

„Két válasz van arra, hogy miért nem veszek magamnak ruhát. Az egyik, hogy fontos a fenntarthatóság, a másik, hogy igénytelen vagyok. Tartok tőle, hogy mindkét válasz igaz.”

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére