Csökkent, de nem múlt el a gátszakadás veszélye Verespatakon


Csökkent, de nem múlt el a gátszakadás veszélye az erdélyi Verespatakon, miután a Taul Mare halastóhoz vezényelt tűzoltóegységek három nagy teljesítményű szivattyúval közel egy méterrel csökkentették a vízszintet a tóban – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.

A hírtelevízió helyszínen tartózkodó tudósítója szakértőkre hivatkozva azt közölte, hogy a veszély akkor múlik el, ha öt méterrel csökken a vízszint a mesterséges halastóban. Ez az eredmény többnapos szivattyúzással érhető el. A szivattyúzás eredményességét rontotta, hogy az éjszaka folyamán nagy mennyiségű csapadék hullott a térségben mely részben pótolta a vizet a tóban.

A négyhektáros halastó gátján – mely mintegy 280 ezer köbméter vizet tart Verespatak fölött egy völgyben – szombat este észleltek sérülést.

A katasztrófavédelem 268 embert szólított fel, hogy hagyja el otthonát. A felszólítottak többsége rokonoknál, ismerősöknél kapott menedéket, csak néhányan vették igénybe a hatóságok által biztosított szükségszállást. 105-en tudomásul vették a felszólítást, de saját felelősségre otthonaikban maradtak.

Amint az Alba24.ro helyi hírportál által közölt felvételeken látható, a halastó begyepesített gátján egyméteresnél kisebb átmérőjű üreg keletkezett, amely vélhetően a vízfelszín alatti vízmosás megnyilvánulása. A gátszakadás veszélyét az fokozta, hogy az utóbbi három-négy évtizedben karbantartás nélkül maradt halastó fenekén található vízleeresztő csatorna eltömődött, és nem sikerült a vízszintet az erre kiépített rendszeren keresztül csökkenteni. (MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia Commons

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére