„No beton”: Zuglóban akciózott a Párbeszéd a kiemelt beruházások ellen

A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be, mely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló jogszabály hatályon kívül helyezését célozza.

https://www.facebook.com/parbeszedmagyarorszagert/videos/1452371465261265/

Mint írták, már a kiemelt beruházássá nyilvánítás 2004-ben kezdődött, az már a joggal való döbbenetes visszaélések sorozata, ami 2010 óta történt ezen a téren. 2006 óta van érvényben a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény. 2006 és 2010 között, tehát négy év alatt mindössze 24 kiemelt beruházás zajlott az országban. 2010 óta egészen máig, vagyis valamivel több mint 10 év alatt ez a beruházási szám felkúszott 3 ezer fölé.

„A kiemelt beruházások megvalósítását támogató törvény a közérdek helyett egyértelműen a kormányhoz közeli gazdasági érdekcsoportok javát szolgálja. Demokrácia- és gazdaságtorzító hatása van. Kiiktatódik a nyilvánosság, a lakosság, a helyi önkormányzat érdeke, és a független szakértők ellenőrző szerepe” – közölte az ellenzéki párt.

Szerintük a kormány visszaélésszerűen használja ezt a jogszabályt minden olyan beruházásnál, aminél a gazdasági vagy a politikai lobbi úgy gondolja, hogy azt gyorsítani kell vagy szimplán a szakhatósági engedélyeket megkerülni.

Az akción jelenlévő Kökény Dalma a zuglói építkezés kapcsán hangsúlyozta, hogy az ott lakóktól senki nem kérdezte, hogy mit szeretnének a területen. Nyolc-tízemeletes betonmonstrumok fognak felépülni a következő hét évben, a környéken élők, a piacra járók és ott dolgozók pedig ezalatt el fogják szenvedni azt a zajt, port, illetve környezeti és közlekedési terhelést, amivel az építkezés jár. A Párbeszéd ezért aláírásgyűjtést indított, hogy minél többen demonstrálhassák, hogy nem akarják a beruházást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére