Ökokatasztrófa a Sajón: narancsszínű halál a bezárt bányából

Magyarországra nem jutott el az az oldott fémszennyezés, ami kipusztította a Sajó élővilágát a folyó ötven kilométeres szlovák szakaszán. Szerencsére, ugyanis nincs technikai lehetőség az eltávolítására. Közben az ökológiai katasztrófáról elsőként beszámoló szlovákiai magyar aktivista egy EP-képviselő segítségével az Európai Bizottsághoz fordul a szlovák hatóságok tétlensége miatt.

„Továbbra is narancssárga a víz a folyóban, csak az árnyalata változik, az esőtől függően. Élet egyáltalán nincsen benne”

– írta le a Sajó állapotát a Very Important Planetnek a szlovákiai Rozsnyón élő Varga Tibor, aki elsőként adott hírt a folyóba került szennyeződésről, majd a hónapok alatt végbement ökológiai katasztrófáról.

Elpusztult folyami rákok tetemei a Sajóból. Fotó: Varga Tibor

A helyi horgászszövetség tagja társaival együtt még február végén tett bejelentést helyi természetvédelmi felügyeletnél, illetve feljelentést a környezetszennyezés miatt ismeretlen tettes ellen, miután látták a víz intenzív elszíneződését, majd nem sokkal később a pusztuló élővilágot. Elsőként az apró ízeltlábúak, rákok tűntek el, amelyek az ott élő halak fő táplálékát adják. Várható volt, ha nem avatkoznak be azonnal, a tápláléklánc magasabb szintjén lévő halak is elpusztulnak.

Oldott fémek a bezárt bányából

A hatóságok mintákat vettek, amelyekből kiderült, hogy a vas jelenléte több mint ezerszerese a megengedettnek. Emellett a határértéktnél magasabb az arzén, a cink, a kén és a mangán jelenléte a folyóban.

Azt is megállapították, hogy a szennyezést az alsósajói volt bányavállalat területén lévő vasércbányából kiömlő bányavíz okozza.

A számítások szerint napi 2,5 tonna vas került a Sajóba, ami rozsdaként ülepszik le a folyó medrében – ahogy arról a Felvidék.ma beszámolt. A vas-oxid emellett rárakódik a halak kopoltyújára is, így azok gyakorlatilag megfulladnak, ha nem végez velük előbb a normálisnál százszor nagyobb mennyiségű cink – tudtuk meg Varga Tibortól.

Pingpongozás közben kihalt a folyó

Az egyértelmű laboredemények, és a szennyezés forrásának felderítése ellenére sem történt azonban bevatkozás, hiába karolta fel az ügyet egy helyi magyar politikus is. Helyette az egyes hatóságok, minisztériumok és vállalatok egymásra kezdtek mutogatni azzal kapcsolatban, kié a felelősség és kinek kellene elvégeznie a kárelhárítást, illetve vitatkozni arról, milyen technikai lehetőségek vannak a környezetpusztítás megállítására – mutatta be a Felvidék.ma. Amíg ezzel foglalkoztak, a szennyezés továbbra is a Sajóba ömlött, az élővilág – a rákokkal és a halakkal együtt – pedig május közepére teljesen kihalt a folyó szennyzezéssel érintett, nagyjából 50 kilométeres szlovákiai szakaszán.

Varga Tibor szerint a rozsdaszínű vízben már nics élet. Fotó: Varga Tibor

A Sajó magyar szakaszán nincs vészhelyzet

Érdeklődtünk az Országos Vízügyi Főigazgatósánál, a Sajó magyarországi szakaszára is eljutott-e a szennyezés, és ha igen, mit tehetnek ilyen esetben. Mint írták, március közepe óta folyamatos vízminőségi mintázást és vizsgálatokat végeznek a Sajón, de az oldott fémekre vonatkozó adatok, a határértékeken belül vannak, és a szennyezés várhatóan nem is éri el az országhatárt.

Megtudtuk azt is, technikai lehetőség az ilyen méretű, folyóvízbe került oldott fémszennyezés eltávolítására nincsen.

A lebegőanyaghoz kötött szennyezés a víz lelassításával – tározótéren történő átvezetéssel –, az ülepedés segítésével csökkenthető. Ehhez azonban előre megépített tározók szükségesek. Lényegében ez a tisztulási folyamat történik meg a folyó szlovák szakaszán.

Az Európai Biztottsághoz fordulnak

„Lassan pusztult ki az élet a folyóból, nem hiretelen tűnt el. Talán nem volt elég sokkoló. Ez lehet az oka, hogy az itt élők többsége nem nagyon foglalkozott a kialakult helyzettel, csak víz színe tűnt fel nekik” – mondta el Varga Tibor arról, hogyan fogadták a rozsnyóiak az ökológiai katasztrófát.

A súlyos környezetpusztítás rövid távon nem is tűnik orvosolhatónak, mivel a mederben leülepedett vas-oxidot csak hosszú idő alatt mossa ki a víz.

Utána lesznek csak alkalmasak a feltételek ahhoz, hogy újra megjelenjelenek az alacsonyabb, majd a magasabb szintű élőlények.

A természetszerető helyiek midenesetre nem adták fel. Varga a minap találkozott Michal Wiezik európai parlamenti képviselővel – akivel már két hónapja tartja a kapcsolatot –, és a szlovákiai hatóságok tételensége miatt az Európai Bizottsághoz fordulnak panasszal.

Borítókép: Varga Tibor

Oldal Tetejére