Tele vannak az utak jogosítvány nélkül vezetőkkel

A rendőrök évente tízezrével fognak érvényes vezetői engedély nélkül közlekedőket itthon, pedig az esetek egy része már egyenesen bűncselekménynek minősül tavaly óta.

A legegyszerűbb eset, ha valaki rendelkezik érvényes, az adott kategóriára kiadott jogosítvánnyal, ám az épp nincs nála. Ez a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértésnek minősül, büntetési tétele 10 vagy 20 ezer Ft, attól függően, hogy a helyszínen vagy utólag fizetjük be a bírságot – írja a Vezess.hu.

Súlyosabb az ún. engedély nélküli vezetés szabálysértés, amely többféleképpen valósulhat meg. Ebbe a körbe tartozik az, ha az érvényes orvosi alkalmassági igazolás hiánya miatt a jogosítvány lejárt, ha az illető az általa éppen vezetett járműkategóriára nem rendelkezik vezetői engedéllyel, vagy ha egyáltalán nincs jogosítványa.

Szintén ide tartozik, ha bűncselekmény gyanúja miatt bevonják a vezetői engedélyt, ha valaki ennek tudatában ül volán mögé és elkapják, szabálysértési eljárás indul. A szabálysértési hatóságnak lehetősége van az elkövetőt őrizetbe venni és 72 órán belül bíróság elé állítani. Az esetek jelentős részében a pénzbüntetés és a járművezetéstől való eltiltás lehet a szankció, de az akár letöltendő, 12 hónapig terjedő elzárás sem rendkívüli.

Az ellenőrző hatóság emberei rögtön elveszik a jogosítványt, ha a járművezetőnél közúti veszélyeztetés, közúti baleset során maradandó fogyatékosságot, egy vagy több ember halálát okozó baleset okozása vagy járművezetés ittas vagy bódult állapotban gyanúja merül fel, vagy ha eltiltás hatálya alatt áll, esetleg, ha a hatóság a vezetési jogosultságának szünetelését rendelte el, vagy gyanús, hogy a vezetői engedély hamis, meghamisították vagy azzal más módon visszaéltek.

Borítókép: Pixabay/ Robfoto

Olvasnál még hasonló cikkeket? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Oldal Tetejére